Mint írtam, szeretnék kicsit számot vetni azzal, mit végeztem eddig, ha másért nem, hát rákészülésként a Sárkány és Unikornisra. Ez utóbbi ezer szálon kapcsolódik első regényemhez, írása közben pedig nem telik el úgy nap, hogy ne vegyem elő a Hőseposzt. Valószínűleg emiatt ébredt fel bennem az igény, hogy alaposan átgondoljam, mi minden is változott azóta, már ami az írói eszköztáramat, tapasztalatomat, hozzáállásomat illeti.
Ez a poszt azonban még nem magáról a regényről szól, hanem csak egy általános felvezetés arról, hogyan is kezdődött ez az egész. Az unalmas részeket – az általános iskolában és középiskolában írt, megérdemelten fiókban maradt novelláimat és regényeimet, szerepjátékos korszakom novellaszerű előtörténeteit, első két, immár örökre kiadatlanul maradó M*-regényemet – természetesen átugrom, egy talán érdekes, de minden bizonnyal vicces történetet viszont felvezetésként megosztanék: az írói álnevemről.
Nos, ehhez tudni kell, hogy a Hőseposz 2004 márciusában jelent meg az Inominál, a szöveg első változata azonban már 2003 szeptemberében készen volt. Egy hosszú augusztusi írásmaraton – amikor is a regény második fele készült – után adtam le celsiornak, az Inomi akkori főszerkesztőjének, és tűkön ülve vártam a visszajelzést, ami elég furcsán érkezett: december eleje-közepe táján kaptam egy telefont, hogy tetszik neki a szöveg, és ha nem bánom, már ki is ment sajtóhír, hogy meg fog jelenni. Hát, habogtam a buszról hirtelen leszállva, nem bánom, de izé… milyen név alatt? Hát John J. Sherwood, amit a szöveghez írtál.
Nos, megvallom, elég sokat gondolkoztam a szerzői álnevemen, a John J. Sherwood azonban nem feltétlenül a végső választásom volt. Mindenképpen angol aliast akartam, mert volt egy koncepcióm arról, hogy a földi kiadású Hőseposz – valhallás hagyományokhoz hűen – fiktív szerzője egy angol egyetemi oktató, ez pedig az elfekkel és az erdővel elvezetett Sherwoodig, a John a választott náció miatt adta magát, a J. pedig "olyan jól mutat", gondoltam. Az, hogy esetleg rákereshetnék neten, eszembe sem jutott (pedig akkor rátaláltam volna egy ezen a néven publikáló társadalomtudósra, és biztosan rögtön mást választottam volna), ugyanakkor megtetszett, hogy egy ilyen névvel kicsit megfricskázhatom a magyar álnévválasztó hagyományt. Szóval egyrészt – gondoltam –, amíg jobb ötletem nem lesz, másrészt, amíg el nem kell döntenem, mi legyen végül, ezt az átmenetit odaírtam a celsiornak küldendő változat címe fölé – és így lettem John J. Sherwood véglegesen, miután kisebb blama lett volna változtatni a hír közzététele után.
Szó se róla, nem bántam meg, hiszen a legfontosabb kritériumnak eleget tesz: legyen gyorsan és könnyen megjegyezhető. Mielőtt valaki rákérdezne, hogy miért kellett álnév egyáltalán, nos: a polgári nevem – nem titok, hisz minden könyvemben szerepel: Molnár Gábor – ugyancsak gyorsan és könnyen megjegyezhető, csak hát ezzel a névvel élt már író magyarhonban, és nem is rossz műveket írt (sőt!), tehát számomra ez rögtön kiesett. A másik verziót, hogy megpróbálom egyedibbé tenni – eredmény: Molnár B. Gábor, a második, Balázs keresztnevemből –, úgy gondoltam, és szerintem helyesen, hogy fenntartom a nem-M* szövegeimnek. A mai napig nem kizárt ugyanis, hogy idővel kezdek valamit a diplomámmal, ne adj' isten, magasirodalomra vetemedek – az ezen a néven publikált Árgyélus és Balga történeteim, ha nem is ütik meg a mércét, ebbe az irányba tett tapogatózásaim –, akkor pedig szerencsésebb, ha egy írói álnév segíti a különféle műveim megkülönböztetését.
Ez a poszt azonban még nem magáról a regényről szól, hanem csak egy általános felvezetés arról, hogyan is kezdődött ez az egész. Az unalmas részeket – az általános iskolában és középiskolában írt, megérdemelten fiókban maradt novelláimat és regényeimet, szerepjátékos korszakom novellaszerű előtörténeteit, első két, immár örökre kiadatlanul maradó M*-regényemet – természetesen átugrom, egy talán érdekes, de minden bizonnyal vicces történetet viszont felvezetésként megosztanék: az írói álnevemről.
Nos, ehhez tudni kell, hogy a Hőseposz 2004 márciusában jelent meg az Inominál, a szöveg első változata azonban már 2003 szeptemberében készen volt. Egy hosszú augusztusi írásmaraton – amikor is a regény második fele készült – után adtam le celsiornak, az Inomi akkori főszerkesztőjének, és tűkön ülve vártam a visszajelzést, ami elég furcsán érkezett: december eleje-közepe táján kaptam egy telefont, hogy tetszik neki a szöveg, és ha nem bánom, már ki is ment sajtóhír, hogy meg fog jelenni. Hát, habogtam a buszról hirtelen leszállva, nem bánom, de izé… milyen név alatt? Hát John J. Sherwood, amit a szöveghez írtál.
Nos, megvallom, elég sokat gondolkoztam a szerzői álnevemen, a John J. Sherwood azonban nem feltétlenül a végső választásom volt. Mindenképpen angol aliast akartam, mert volt egy koncepcióm arról, hogy a földi kiadású Hőseposz – valhallás hagyományokhoz hűen – fiktív szerzője egy angol egyetemi oktató, ez pedig az elfekkel és az erdővel elvezetett Sherwoodig, a John a választott náció miatt adta magát, a J. pedig "olyan jól mutat", gondoltam. Az, hogy esetleg rákereshetnék neten, eszembe sem jutott (pedig akkor rátaláltam volna egy ezen a néven publikáló társadalomtudósra, és biztosan rögtön mást választottam volna), ugyanakkor megtetszett, hogy egy ilyen névvel kicsit megfricskázhatom a magyar álnévválasztó hagyományt. Szóval egyrészt – gondoltam –, amíg jobb ötletem nem lesz, másrészt, amíg el nem kell döntenem, mi legyen végül, ezt az átmenetit odaírtam a celsiornak küldendő változat címe fölé – és így lettem John J. Sherwood véglegesen, miután kisebb blama lett volna változtatni a hír közzététele után.
Szó se róla, nem bántam meg, hiszen a legfontosabb kritériumnak eleget tesz: legyen gyorsan és könnyen megjegyezhető. Mielőtt valaki rákérdezne, hogy miért kellett álnév egyáltalán, nos: a polgári nevem – nem titok, hisz minden könyvemben szerepel: Molnár Gábor – ugyancsak gyorsan és könnyen megjegyezhető, csak hát ezzel a névvel élt már író magyarhonban, és nem is rossz műveket írt (sőt!), tehát számomra ez rögtön kiesett. A másik verziót, hogy megpróbálom egyedibbé tenni – eredmény: Molnár B. Gábor, a második, Balázs keresztnevemből –, úgy gondoltam, és szerintem helyesen, hogy fenntartom a nem-M* szövegeimnek. A mai napig nem kizárt ugyanis, hogy idővel kezdek valamit a diplomámmal, ne adj' isten, magasirodalomra vetemedek – az ezen a néven publikált Árgyélus és Balga történeteim, ha nem is ütik meg a mércét, ebbe az irányba tett tapogatózásaim –, akkor pedig szerencsésebb, ha egy írói álnév segíti a különféle műveim megkülönböztetését.
