Burleszk

Bementem egy helyiérdekű drogériába csak és kizárólag nedves törlőkendőért, maszkban, udvariasan. Szigorúan rám szóltak, hogy fogjak meg egy bevásárlókocsit, mert azzal számolják a vevőket. Mire én: "Megmondom őszintén, nem szívesen fogdosnám össze, két okból. Egyrészt egy cseppfertőzéses járvány közepén szerintem nem jó ötlet fölöslegesen összefogdostatni bármit is a vevőkkel, másrészt a gyógyszertárból jövök, és tele a táskám köhögésre való gyógyszerrel az asszonynak, aki köhög, és önökkel ellentétben már látott élőben koronavírusos beteget, merthogy járványügyesként többek között ő kézbesíti nekik a karanténhatározatokat." Hát azt látni kellett volna, hogy spricceltek az emberek a közelemből. Komolyan, Chaplin ahhoz képest... No de mindegy. Amúgy reméljük, hogy csak hörghurut. Mint a gyerkőcnek (akinek már harmadik hete). Hát így.

Minimálnapló - 2-3-4-5. nap

2. nap (2020.03.17.)

Délelőtt verbális bokszba hajló kötélhúzás a gyerekkel, hogy tanulni kell. Még a koronatérképet is megmutattam neki, nézd csak, ez nem szünet, hanem egy nagyon rossz helyzet, tanulni kell. A sok kis piros folt lenyűgözte, de azért sem ült le olvasni, nekem pedig még egy halom dolgom akadt, úgyhogy ebben maradtunk. Végül este hat körülre azért megcsináltunk mindent; én közben vagy négyszer futottam kisebb-nagyobb köröket, plakátolás, értesítők kihordása stb. stb. stb., mindenki csináljon magának e-mail címet, nem kell a kifogás. Meglátjuk, mennyire működnek majd együtt az ügyfelek ebben a home office dologban.

3. nap (2020.03.18.)

Asszonyszemély kapott egy szabadnapot, úgyhogy reggel megint uzsgyi vásárolni a szuperbe, mert most már itthonra is kell egy nyomtató. Ha már ott voltunk, vettünk persze mást is, most már tényleg fullon van a hűtő és a fagyasztó. Érdekes dolog ez amúgy, hogy ne raboljuk le a polcokat. Nos, az én abszolút nem szakértő álláspontom, elvégre ugye nem politológus vagyok, az csak a végzettségem, szóval egyfelől erősen kétlem azt a szerte-hossza hangoztatott álláspontot, hogy nem lesznek majd ellátási zavarok (karanténba kényszerített kamionosok – pipa, határellenőrzés – pipa, gyárleállások – pipa), másfelől el kellene felejteni azt, hogy az ember kétnaponta boltba megy tejért-kenyérért, és átállni a minél ritkább nagyobb vásárlásra a távolságtartás jegyében. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az embert simán házi karanténba küldhetik majd húsznaponta mondjuk, mert húsznaponta összefutott egy-egy koronással, akkor egyszerűen nincs olyan logika, amely szerint ne a felhalmozás lenne ilyenkor az egyetlen helyes döntés. És akkor még kijárási tilalomról nem is beszéltünk (szerintem kb. egy hétnyire van, de még az is lehet, hogy megússzuk, nagyon-nagyon szerencsével).

4. nap (2020.03.19.)

Az első tényleg itthon töltött nap. Gyerkőccel elvoltunk, délelőtt matek, délután olvasás és nyelvtan. Részemről hírolvasás. Nem kicsit aggasztó mindez, időnként belém hasít.

5. nap (2020.03.20.)

Nem vagyok egy nagy szakács, sőt, tavaly tavaszig kb. rendíthetetlenül hittem, hogy nem tudok főzni. Aztán ugye ezért-azért-amazért úgy alakult, hogy nettó fél évet a telken töltöttem, ebből kétszer hat hetet ráadásul a gyerkőccel, a kényszer pedig nagy úr. Így utólag nagy szerencse, mert most már gond nélkül összecsapok ezt-azt, sült és rántott húsok, mindenféle krumplis és rizses köret, saláták, egy-két fajta főzelék, húsleves, ha nagyon muszáj. Asszony kicsit kivan (jó hogy; járványügyesekkel is dolgozik együtt, ugyebár), nagy könnyebbség, hogy néha nem kell főznie.

A világkapitalizmus szünetel

Három napja mondom az ismerőseimnek, hogy ebből akkora válság lesz, amekkorát a második világháború óta nem látott senki, sőt, de van rá megoldás, egyszerűen csak meg kell állítani a gazdaságot, de igazán; három vagy akárhány hónapig bezárni a tőzsdét, nincs tulajdonszerzés, nincs fizetés, nincs semmi – persze ez így nem megoldható, de úgy meg lehetne oldani, ha minden ország elkezdene pénzt nyomtatni, önteni mindenhová mondjuk a tavalyi évek bevétele-eredménye-fizetése alapján, és utólag azt mondani, hogy ennyi, innen visszaállunk a normál ügymenetre (épp csak ez azzal a veszéllyel járna, hogy az emberek rájönnének, hogy a pénz csak egy közös illúzió).

Minimálnapló - 1. nap

1. nap (2020.03.16.)

Reggel nyolcig – a tervektől eltérően – nem kaptunk napi tananyagot (nem mintha számítottam volna rá), úgyhogy mondtam a kölyöknek (másodikos), hogy akkor a tanítás elmarad. Bekapcsoltam ugyan az M5-öt, hátha ott megy valami, de csak néhány néhány tinédzser beszélgetett arról, milyen jó felsősnek lenni (nem mintha másra számítottam volna). Mindezt nem panaszkodásként vagy rosszakaratból mondom, egyszerűen csak a tények rögzítése végett. Még 2018-ban sem akart senki 2020.03.16-ától digitális oktatást, nemhogy 2020.03.13-án, szóval épelméjű ember nem várhatta, hogy hétfőn tényleg indul a rendszer. Házi feladatot végül valamikor délután kaptunk, de abból én már kimaradtam, mert asszony közben hazaért, én meg már a papírírószer boltban voltam fénymásoltatni (mert az amúgy üzemi teljesítményt bíró irodai nyomtatónk persze ma döglött be), a sarki éttermessel (régről ismerem amúgy) barátian megosztoztunk a boltos (akivel szintén régre nyúlik az ismeretségünk) utolsó 2.500 papírján (szerencsére nekem jutott több). Utána egy órát talpaltam, mire mindenkit (mármint a sétával elérhető ügyfeleket) kiértesítettem, hogy a legrosszabb forgatókönyv (az melyik? és az tényleg az?) esetére az is nyomban csináltasson magának e-mail címet, ha más nem, az unokájával, aki még számítógépet sem látott közelről. Most így megy ez.

Oscar 2020

Rövidebb és tömörebb leszek a szokásosnál, ahogy a bejelentéstől a ma esti díjkiosztóig eltelt idő is rövidebb volt, úgyhogy csak mostanra végeztem a jelölt filmekkel. Előre jelzem, nem olvastam semmiféle mérlegelést, és a legtöbb esetben azt sem tudom, ki nyert már mindenféle szakmai díjakat. Szóvalakkorhát...

Legjobb színész – Adam Driver. De ha Joaquin Phoenix kapja a Jokerért, akkor sem fogok falnak menni, DiCaprio pedig megérdemelten kapott jelölést, amit most nem vált majd díjra, Banderas és Pryce jelölését viszont nem igazán értem egy olyan évben, amikor ott van a Ford v Ferrari Matt Damonja és Christian Bale-je jelölés nélkül. Azt a filmet ugyanis a vágást leszámítva ők vitték el a hátukon. 

Háttérmunka

Az elmúlt egy hetet – már amikor nem a civil munkámat végeztem – alapvetően írói háttérmunkával töltöttem, ami nagyjából a következőt jelentette: olvasgattam a kapcsolódó M* irodalmat (ráfordított idő összesen: kb. 3 óra), kijegyzeteltem a meglévő háttéranyagot (kb. 1 óra), többször átolvastam-megcsodáltam a Lenyűgöző bolygónk a Föld sivatagokkal kapcsolatos leírásait (kb. 2 óra), töprengtem sokat (kb. 3 óra), tevékről és karavánokról olvasgattam a neten (kb. 2 óra), a háttéranyag jegyzetei alapján felpakoltam néhány oázist a térképre (kb. 1 óra, és nem a trükkös pixelek miatt, hanem mert egy oázis nem azért van ott, mert az író oda rakta, hanem ott lehet, ahol van rá lehetősége, szóval töprengés, mérés, rajzolás), aztán kb. 3.000 leütésben megírtam, hogy milyen lehetett a délnyugat-északkeleti karavánút a manifesztáció előtt (kb. 1 óra), majd továbbgondoltam, hogy akkor ezt most ugye a háború utánra kell (ez igazából gyorsan ment, rombolni mindig könnyebb), közben megnéztem egy dokumentumfilmet szudáni nomádokról (50 perc), végül pedig a következő magnum opus született mindebből a 14 órányi munkából:

"A Mélysivatagból kirajzó amundok valóban kiszárították a kisebb oázisokat: idegen, ősi fajzatok voltak, akik egy tevénél is jobban tűrték a szárazságot, és az embernépekkel vívott háborújukban ezt ki is használták. Bardaia-Halfáig ugyan az út még sztyeppés-bozótos vidéken, vállig érő drezsedafű és göcsörtös henderfák között vezetett, az Abubashir keleti lankáinak egykor zöldellő legelői azonban sziklateraszokká csupaszodtak, El Hasira oázisát pedig a lerontott falakon kívül csak egy sós-vörös mocsár és néhány konok sāhruhfa jelezte. Samiír mégis minden alkalommal eljutott Al Hidemába és vissza: az embereit gyaloglás helyett tevehátra ültette, spórolt a vízzel, de nappal is szigorú iramot diktált, az árujáért pedig annyit kért, amennyit a végén már maga is szégyellt, úgyhogy idővel garasoskodnia sem kellett."

És most igen nagyon büszke vagyok. És nem, ezt soha senki nem fizeti meg. Legalábbis pénzben. De nem is azért csinálom.

Köszönöm

"Gorduin, akinek utolsó emléke a gerincébe hasító fájdalom, utolsó gondolata a csodálkozás volt, sokáig hevert mozdulatlanul a sötétségben, majd még hosszabban emelkedett valamely sűrű közeg folyvást világosodó rétegein át: a mindenség előbb vérvörös volt, aztán mézszínű, végül borostyánsárga, gyantacsepp az idő fájának kérgén, mely rabul ejtette és nem eresztette a szétszóródni kész gondolat-szilánkokat. A szilánkok halmaza mozdulni akart, és ráébredt, hogy nincs mivel mozdulnia: ami volt, amivé lett, tehetetlenül lebegett e sajátos határtalanságban. Nem veszett el, nem foszlott semmivé, de más... azaz mások rendelkeztek vele, s miközben emlékeit ízlelgették, őt bámulták kristályosan csillogó oszlopaik belsejéből, melyek úgy emelkedtek a szféráit vesztett ég magasába, mintha tisztük szerint a Teremtés egészének terhét hordoznák.

Azt, ami egykor Tier Nan Gorduin volt, félelem helyett ámulat és megrendülés töltötte el az oszlopok lakói láttán. Emberek voltak, ismert és ismeretlen népek vonásait hordozták, s a testüket körülölelő eleven borostyán temérdek szálával kötődtek a létezés alsóbb szintjeihez – és a lélek, mely háromnegyed évszázada egy ilanori bárd testében lakozott, hirtelen ráébredt, hogy nem először jár itt, s hogy nem is ez a mostani az utolsó alkalom.

– Megtörtént – hallotta valahonnét, s ahogy a beszélőt kereste, újabb alakokat pillantott meg: félkörben álltak az utolsó oszlop előtt, és derékig merültek az időtlenség aranyló ködébe. – A Kilencedik végre eljött közénk, hogy számot adjon az ébredés kínjairól." (Wayne Chapman: Karnevál, II. kötet, 1. kiadás, 321. o.)

A dramaturgia nehézségei: két rövid megjegyzés GRRM: A Hét Királyság lovagja c. kötete kapcsán

Előrebocsátom, hogy a könyv tetszett. Összességében lekötött, jó arányban egyesült benne Martin egyenes, közvetlen jellemábrázoló stílusa a részletező helyszín- és világleírásával, a cselekmény kiszámíthatóan ugyan, de azért kellően fordulatosan alakult, és arra sem lehet panasz, hogy a mester bármilyen szempontból túlírta volna a szöveget, nincs túlzott historizálás, nincs túl sok szereplő, jó érzékkel pont annyit kapunk mindenből, ami a szórakozáshoz elég.

Ugyanakkor az a tény, hogy ez a három elbeszélés-kisregény mintegy A Jég és Tűz dala (népszerűbben: Trónok harca) kiegészítéseként készült, mint erre a borítón is felhívják a figyelmet („azokkal párhuzamosan írta”), kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy Martin írástechnikáját és egyes dramaturgiaelméleti kérdéseket górcső alá vegyünk.

Aktív pihenés

Hogy az utóbbi pár hétben miért nem posztoltam győzelmi jelentéseket az esetleges haladásról, holott ismét vidéken vagyok, és lényegében semmi más dolgom nem lenne, mint írni? Nos… Jó reggelt, apa! Kérek müzlit! Éhesek a cicák. Apa, nézd meg, mit rajzoltam! Apa, itt van [random férinév] bácsi, segíts neki [random szezonális gyümölcs / zöldség neve] szedni! Apa, éhes vagyok! Apa, mikor megyünk a medencébe? Apa, áthívhatom a [szomszéd kislány neve]-t? Apa, játszunk unót / ufósat / farmosat / [bármi más]-t? Apa, harcolnak a cicák! Apa, miért kell megint locsolnod? Apa, átmehetünk a [random férfinév] bácsihoz a kiskutyát / csirkét / disznót / lovat / tehenet etetni? Apa, leöntöttem a billentyűzetet (mármint a laptopot, két napig tartott, amíg kiszáradt, hál’ isten egy rég leselejtezett darab, és van még kettő). Apa, nézhetek [random mesefilm / rajzfilmsorozat címe]-t? Apa, mehetek békát fogni? Apa, mit csinálsz, megint főzöl? Te mindig főzöl! Olyan vagy, mint Anya. Apa, itt egy bögöly! Apa; jól vagyok; csak véres, de nincsen semmi baj; hát, kaptam egy pink motort a [másik szomszéd kislány neve]-től, és elestem. Aú! – Mindezt nem panaszkodásként, csak egy kis helyzetkép; az első iskolai nyári szünetünk.

Hogy csinálom?

Gyorsan. Könnyen. Lassan. Nehezen. Néha zenére. Vagy inkább nem. Arra csak pihenek, vagy hagyom, hogy felcsigázzon, máskor meg kifekszem a napra, pirulok, gyűjtöm az erőt, ha nem is foto-, de szintetizálok. Mint a viccben, ugye, hogy kérdezik a teraszon ücsörgő írót, pihen, szomszéd? Nem, dolgozom. Hát én ugyanígy. Pihenésként betont talicskáztam, például. Meg káposztát ültettem szét. Gyomláltam. Tényleg, mint a viccben (ld.: kérdezik az írót a kertben, dolgozik, szomszéd? Nem, pihenek.). Amúgy idejét sem tudom, mikor ettem ennyi újhagymát. Néha csak azért főztem meg egy adag virslit, hogy hagymát ehessek. (Apropos, ne felejtsek új tepsit meg serpenyőt venni a következő sessionre, mert ezek nagyon ragadnak; békebeliek, jó hogy.)

Még meglátjuk

Oké, akkor mondjuk, hogy döntöttem? Affene tudja. Amikor az egész ház visszhangzik Aviciitől, az ember könnyen hoz könnyelmű döntéseket, főleg néhány pálinka és sör után (az egyik szomszéd nagypapa lett, nyilván meg kellett ünnepelni, a másiknak meg csak simán finom a pálinkája, meg az új pincénket is föl kellett avatni), ugyanakkor az, hogy még viszonylag koherens mondatokban tudok fogalmazni, nem rossz jel... Pár hete egy pályatársnak (nem írói pályán) fejtegettem, hogy igen, én is mostanában mérlegelhetem, merre tovább, hogyan, mire lehetek büszke, és hát az van, hogy nem arra (ami nem írói) szeretnék, hanem erre (ami inkább írói) inkább, és még nem is eléggé, igazság szerint, talán még maradt bennem, fogalmazzunk úgy, tán folytatnám, imígy-amúgy, meg egyébként is, szóval akkor merre? Affene tudja. Talán hallgassak más zenét? Ez kurva jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy kb. tíz éve mást hallgatok, és nem az igazi. Még ha ez most nem is annyira érthető.

Milyen meglepő

Nem azt mondom, hogy most lesz valami, de azt igen, hogy próbálom. Bő két hetes elvonulással kezdem, aztán egy kicsit komplikálódik, de meglátjuk, elvileg lesz időm a nyáron, aztán az őszt – remélem – elvonulva töltöm; ha mást nem is, legfeljebb majd megedződöm faaprítás közben (mert fűteni kell). Az is egy szempont. De ennél többet tervezek… Ötleteim vannak (számosak), az eredményt meglátjuk. Egyelőre M*-sal kezdek, talán megoldom, mint egy gordiuszi csomót, utána egy kis ez, egy kis az. Csak az eleje nehéz. Visszailleszkedni, hogy ezt lehet, hogy ezt így kell. Szóval meglátjuk. Kicsit fordítok is közben. Nagy örömmel olvastam mostanság ezt a Weinbaum-válogatást, és Kornya Zsolt barátom volt olyan kedves, megdobott egy (nem Weinbaum) hasonlóképp ősi sci-fi szöveggel, talán fordíthatnám. Itt is jelzem, egy oldalt gyorsan, próbaként, hogy milyen a stíl, fel is faltam; tetszetős. S még egyvalamiért hálás vagyok (pontosabban több köszönet is illeti, de most éppen): Zsolt pár éve említette, hogy a szemét kímélendő gyakran programokkal olvastat magának. Mint egy jó író (ha-ha!), elraktároztam ezt is, aztán most előszedtem; ha itt vagyok magányban, legalább valami beszél hozzám. Hát meglepő, amikor az ember a saját szövegét olvastatja vissza, de megerősített abban, hogy jó lesz ez, csak ugye egyenetlen, mert tíz éven, fejezetről fejezetre raktam össze, kb. évente írtam hozzá egy jelenetet, semmit nem terveztem előre – nem regény, itt ezt lehet (ritkán; alig; piszok nehéz) –, közben meg a karakterek eluralták. Vicces, ahogy az ember elkezd egy sztorit, de kibújik belőle önmaga, hogy cseszd meg, hát téged nem a sztori érdekel, hanem a szereplők, sőt, a HŐSÖK, de így, nagybetűvel, mert neked dráma kell, és a sztorit máris kukázhatod, mert a hősök saját magukra szabják az első sortól az utolsóig. De az első öt fejezet király (már engedtessék meg nekem). A hat-hét-nyolc csiszolható (és tudom, hogyan). A kilenc valami különös lesz, de pont azért jó (amúgy tegnap jöttem rá, hogyan dolgozzam össze két változatát, amit már megírtam, mert így működik; máshogyan nem). Aztán már csak le kell zárni, és ma arra is rájöttem, hogyan. Talán le se esett volna, ha olvasom – mint ahogy olvastam már vagy százszor, de tényleg; 2007-ben kezdtem, jézusom! –, de így hallgatva egyszer csak beugrott. Hát persze! Hübrisz! Hát mi más? Mikor írtam bármi mást?

Oscar 2019 - Legjobb egyebek

Legjobb rendező – Nekem legjobban a Vice koncepciója és felépítése tetszett, de az ugye nem azonos a megvalósítással, inkább a forgatókönyvben gyökeredzik, úgyhogy Adam McKay-nek én azért adnám; Alfonso Cuarón ugyanakkor ismét megérdemli a biztos kézért, amivel a Romát végigvitte, még ha azt a filmet én nem is szerettem.

Legjobb színész – Rami Malek. Bár Christian Bale-nek is jó szívvel adnám, de Malek egymaga vitt egy közepes filmet, míg Bale-nek volt jó néhány méltó társa; és Maleknek talán kicsit több módon, több oldalról kellett megmutatnia a figurát, amit mindig jobban értékelek. Viggo Mortensen pedig – miután megszoktam az olaszosnak álcázott akcentusát – szintén megérdemelné, de úgy tűnik, helyette mindig van egy még erősebb befutó.

Oscar 2019

Szigorúan hozzá nem értő magánvéleményem alapján, ahogy az elmúlt években is...

Black Panther – Azt nem mondanám, hogy nagy Marvel-fan vagyok, de X-Men és Pókember képregényeken nőttem fel (és néhány Bosszú Angyalai is befigyelt), úgyhogy ezeken a filmeken nálam mindig dob egy kicsit a nosztalgikus hangulat. Hát a Fekete Párducnál ez nem volt meg. Egyrészt vele nem találkoztam a képregények lapjain (nyolcvanas-kilencvenes évek, ne felejtsük el, nem volt olyan hatalmas a hazai választék), másrészt az a kulturális közeg, amiben a filmben megjelent, sohasem érdekelt igazán. Így aztán elsőre sem értékeltem különösebben a filmet, másodszorra – itthon újranézve – pedig még annyira sem: százszor látott karakterív, lapos párbeszédek, unalmas akció, jellegtelen tucatmellékszereplők, didaktikus mondanivaló. Igen, egyedül az árnyalt gonosz dob rajta valamicskét, de azért nem egy Thanos, ugyebár. Nem is nagyon értem, mit keres a legjobb filmek között (már az identitáspolitikai okokat leszámítva).

Oscar 2018 - Legjobb egyebek

Legjobb rendező: Guillermo del Toro. Szerintem. Ahogy írtam, a legjobb film díját nem a The Shape of Waternek adnám, a rendezésért viszont megérdemli, színészekből-helyszínekből-beállításokból egyformán kihozta a maximumot, nem lehetett kis feladat az egészet menedzselni; és nálam Christopher Nolan (Dunkirk) a második ugyanezért. (Akadémia szerintem: GdT.)

Legjobb férfi főszereplő: Garry Oldman, de a második helyen szorosan ott a nyomában Timothée Chalamet. Oldmannek annyi (nagy) előnye volt, hogy a megszokott szerepeitől nagyon eltérő karaktert kellett alakítania, így látványosabb az átalakulása, míg Chalamet "csak" tökéletesen hozta a vívódó tinédzsert. (Akadémia: GO.)

Oscar-díj 2018 - Legjobb film

Szerintem jó volt az idei felhozatal. Akadt mondjuk erősebb év, de gyengébb jóval több, legalábbis amióta figyelem (20 éve), szóval nem panaszkodhatok. Lássuk is akkor...

Darkest Hour – Jól szórakoztam rajta, de csak Churchill-Oldmann miatt, a metrójelenet pedig olyannyira kilógott a filmből, hogy önmagában azért levetetném a jelöltek listájáról. Nagy hibája még az ellensúly hiánya: sem Chamberlain, sem Halifax nincsenek egy súlycsoportban Churchillel, vagy ha voltak, hát nem sikerült érzékeltetni, és így Churchill küzdelme árnyékharc önmagával. Amit akár jól is be lehetett volna mutatni, és tettek is rá kísérletet, de megrekedtek félúton a külső problémák és a belső vívódás bemutatása között. Nem véletlen, hogy az a gyalázatos metrójelenet kellett ahhoz, hogy megoldják a konfliktust (meg a másik mélypont, a király látogatása, amit illett volna jobban előkészíteni). 

Hullámtörés

Ádám kamionozott, Éva pedig kasszázott egy kútnál, amikor felvették a lakáshitelt. Nem sokat, épp csak amennyire szükségük volt, Éva ugyanis hozott egy kis pénzt hazulról, úgyhogy alig huszonötmillió hiányzott ahhoz, hogy megvegyék az új építésű garzont Kispesten; a maradék tízmilliót önrészként beleadták. Gyerekre, úgy gondolták, lesz még idejük, de egyet azért bevállaltak CSOK-ba, Éva már úgyis huszonhét éves, gondolták, harmincötig biztos legyártanak kettőt. Ádám éjjel-nappal úton volt, de Éva is melózott, messengeren meg viberen tartották a kapcsolatot, egymás hangjára aludtak el, nem is felhőzte semmi a kapcsolatukat. A garzon ugyan néha beázott, de semmi komoly, a kivitelező mindig megnyugtatta őket, hogy ez természetes, kisebb hibák előfordulhatnak, feltúrták a lábazatot, újraszigetelték, következő télen újra beázott, biztos a fűtéscsövek szivárognak, azt is újrapakolták, megint jött a tél, ázás, az előtető lehet a ludas, vagy a hatalmas terasznak nem jó a vízelvezetése, újraépítenek mindent majd jövőre, várjanak kicsit a sorukra, ugyanígy ázik a többi lakás. Éva nem nagyon nyugodott meg, Ádám is dúlt-fúlt, de ő többnyire úton volt. Aztán egy nap behívták az irodába, Ádikám, ne haragudj, köszönjük az eddigi munkát, holnaptól nem kell már bejönnöd. Mi történt, főnök? A főnök kimutatott, látod azt ott, Ádi? Hát ő lesz a sofőr. Nézte Ádám, nézte, nem látott mást, csak a kamiont. Önvezető, mondta a főnök, kísérleti típus, mármint itthon nálunk, de odakint már biztosan sok ilyet láttál, itt megpakoljuk, ott lepakolják, nem kell a sofőr. De hát hitelem van, bírta kinyögni Ádám, a főnök meg szomorúan bólintott, Nekem is, Ádi, meg a Jocónak, és neki még ott a két gyerek is, a Béla meg a Józsi is családos ember, a Zsiga meg hat hónap múlva nyugdíjas, csak nem tehetem ki, de ha addig kibírod, gyere vissza, fél év nem a világ. Kibekkelte hát azt a fél évet Ádám, de már nem volt hova visszamenni, a kísérleti után jöttek a hétköznapi platósok, két évbe nem telt és letarolták a piacot az önvezetős fuvarozók, annyival olcsóbban vitték ide-oda az árut. Éva ugyanígy járt, kitették a kútról, hisz mindenki okostelefonnal jár, becsekkol az appal a kútnál és mindent lát a kamera, rögzíti a telefonszámot meg a rendszámot, mindent egybeköt mindennel, ellenőrzi a rendőrség közúti adatbázisát, miközben a delikvens tankol és továbbáll, a számlájáról meg levonták a pénzt, ha meg inni-enni akar vagy újságot, kiveszi az automatából. Semmi baj, gondolta Éva, a barátnője úgyis mindig hívta könyvesboltba, nézte, van-e felvétel, de már könyvesbolt sem volt, az is csak automatából. Hát hogy is van ez? Nem telt bele két év és nem akadt már kasszás az országban, ugyan minek az, besétálsz a boltba, beteszed a kosárba, leolvassa a kütyü, levonja a kártyádról, meg amúgy is itt az azonnali átutalás okostelefonnal, csak a régimódiak használnak még kártyát. Jött a hó közepe, vonták a hitelt, Ádám is nézte, Éva is nézte, nem lesz ez így jó. Taxizni fogok, gondolta Ádám, be is fóliáztatta a kocsit, beregisztrált, ki tudja, mi mindent el nem intézett még, pár hónapig furikázott aztán feladta. Mi a baj, Ádikám?, kérdezték a haverok, Az, hogy ti is Sergóval jártok! Share Go lesz az, öcsém, de igazad van, minek a saját autó, ha négyen-öten összeállunk, én nyolcra megyek a melóba, a Gabó tízre, addig sem áll a kocsi üresen, itt az app, most még sofőr hozza-viszi a járgányt mindig oda, ahol szükség van rá, de vannak már önvezetők, attól kezdve meg még olcsóbb lesz ez a megosztás. Ez a jövő, Ádikám. De hiszen mondtuk! Mondták, mondták, de az Ádám csak nem hitte el, mindig kocsi volt a segge alatt, el nem hitte volna, hogy mások beérik egy kölcsönadottal. Hogy mitől jobb az?, kérdezte az apja. Attól a fél- meg kétmilliótól, amibe egy saját kocsi kerülne, drága fiam, attól, gondolj csak bele, nem kell hitel, nem áll benne a tőkéd, megveszed újonnan és rögtön feleannyit ér, ehhez képest most csak fizeted a bérleti díjat amikor kell, ha meg nem kell, megmarad a pénz. Hát mit gondoltál? Hogy ez nem lesz sikeres? Ráadásul pár szomszéd, haver vagy munkatárs összeáll egy csoportba, ismerik egymást, tudják, hogy nem fogják telehányni, egymás közt cserélgetik az autót, így ugyan tíz százalékkal drágább, de még mindig olcsóbb hosszútávon. De hát azzal nem tudok hosszútávra menni!, veti ellene Ádám, mire az apja rázza a fejét, Nem mindenki jár az Adriára, Ádám. A legtöbben csak a városon belül, vagy a telekre, de akkor meg kölcsönözhet három-négy napra, ezeket a megosztott járgányokat háromévente cserélik, amit bevontak, újrakárpitozzák és mehet még három évre hosszabb utakra, aztán meg kukázzák. Drága fiam, hát te nem olvasol netet? Előre lehetett ezt tudni, amikor a MOL elkezdte. Nézett ki Ádám a fejéből, olvasott ő híreket, de nem rakta össze az összefüggéseket. Kérdezte Évát, most mit tegyenek és nézték közben az ázást, terjedt a penész a teraszajtó mentén. Félre is értette az Éva, mondta, hogy nem tudja, a közös képviselő is csak a vállát vonogatja, a beruházót felszámolták, az alvállalkozók nincsenek meg, tele kivitelezési hibával az egész ház. El kéne adni a lakást, amúgy is kicsi lesz, ha legalább egy gyerek kell, márpedig az kéne, mert ugye a CSOK. Elkezdték hát hirdetni, harminchét millió, annyiért csak elmegy, hiszen négy éve harmincötért vették. Csak ingatlanosok hívták, Éva elhajtotta őket, két hónap is eltelt, megint egy szakmabéli, hát jól van, jöjjön fel, nézze! Hát ezt én huszonegyért hirdetném. Hogy micsoda? Éva kitért a hitéből. Na jó, egy kicsit ázik, az igaz, de le tudom festeni. Nem azért, rázta a fejét Márk, így hívták ugyanis az ingatlankereskedőt, Egyszerűen nem ér többet. De hát harmincötért vettük! No igen, de akkor pénzbőség volt, olcsó hitel, pörgött a gazdaság, alig volt munkanélküliség, a béka segge alatt a banki kamatok. A belvárosban is még bulinegyed volt, csak aztán megnépszavazták az éjszakai zárva tartást. Rögtön estek húsz százalékkal az ingatlanárak, és még keveset mondok. És ha a belvárosi négyzetméterár esik, akkor esik a külvárosi is. Akkor egy százalék volt az alapkamat, most hét, akkor mindenki dolgozott, most tizenkét százalékos a munkanélküliség, akkor minden tőkés lakást vett, hogy bérbe adja, most meg bankba teszi a pénzét, mert kétszeres a hozam. Soroljam még? Ja igen, és CSOK-ot sem lehet rá fölvenni, mert abból mentik a bankrendszert. Hogy micsodát? Hát mit gondolsz, Évi, mi van a bedőlt hitelekkel? Ti például tudjátok fizetni? Na látod, az igazi befektetők már a végrehajtásokat várják, egy ekkora lakást meg fognak kapni tízmillióért két év múlva, minek vegyenek most? Nézte az Éva, nézte az Ádám, törték a fejüket, rájuk dől az egész, hol rontották el? Márk megsajnálta őket, nem ők az első, nem is az utolsó pár, akiknek magyarázza, Nem rontottátok el, csak hát a gazdaság ilyen, egyszer fent, egyszer lent, sajnos ti a hullám tetején vásároltatok be, most meg a mélypont felé tartunk, rájár mindenkire a rúd. Esetleg nem tudtok egy jó programozót?

R.I.P. Chester Bennington

Ha egy CD esetében lenne értelme, írhatnám, hogy rongyosra koptattam a Hybrid Theory és a Meteora felvételeit a debreceni évek alatt. Otthon, a vonaton, az albérlet és a jogi Campus közötti sétákon varjakkal a fejem fölött, főleg, ha ködben. Jézusom, de rég volt. Egyszer felmerült, hogy kiugrunk Bécsbe a Linkin Park koncertjére. A VOLT-ra jöttek idén, de azt mondtam, régen rajongtam már értük, csak ezért nem megyek le, meg biztos jönnek még... Erre mondják, hogy soha ne szalasszuk el a lehetőséget, nemde? Egyébként amióta csak láttam a Breaking the Habit klipjét, meg hallva-látva azt az energiát, amit ez a fickó beleölt a dalokba, annyira éreztem, hogy ez lesz a vége... Sajnálom. Mai napig gyakran meghallgatom egy-egy régi dalukat, a novelláimhoz-regényeimhez pedig rengeteget tettek hozzá; a Hőseposzt és az Abbitkirálynőt szinte a fenti két lemezre írtam.

Köszönöm.

Legjobb egyebek? Oscar 2017 (2.)

A legjobb film-jelölések után lássuk (lássam, legalább én, a díjkiosztó előtt), kire-mire adnám a voksot laikusként az általam is értelmezhető kategóriákban.

Legjobb rendező – Még az általános iskolában (talán hetedikben) írtam és tanári segédlettel rendeztem egy kis színjátékot, meg a gimiben írtunk-játszottunk-forgattunk valami nehezen meghatározható mizét az egyik március 15-ére. Ezen bőséges tapasztalataim alapján bátran állíthatom, hogy lövésem sincs, mennyi mindent tart kézben egy rendező, tehát a következőket ennek fényében kérem értékelni. Mint az előző posztban írtam, a Moonligth-ot nem tudom filmként értelmezni, és bár jeleneteket is jól meg lehet rendezni, valahogy nem érzem, hogy akárcsak a jelenetek megérdemelnék; a Manchester by the Sea ereje pedig szerintem inkább a színészekben és a forgatókönyvben rejlik, mely utóbbit amúgy a rendező, Kenneth Lonergan írta, így őt inkább ott díjaznám. A Hacksaw Ridge zsánerfilm, és bár annak erős, rendezésben mégsem Mel Gibsont mondanám, mert csak azt csinálta, amit szokott, azért meg már kapott (Braveheart). Szóval marad Denis Villeneuve az Arrival-ért, csakhogy az a film engem vagy kétszer elvesztett nézés közben (pedig moziban láttam és a sci-fi meg Amy Adams is bejön amúgy), akkor pedig csak nem végezte jól a munkát – és ott van még Damien Chazelle: La La Land. Ami azzal együtt, hogy engem nagyon felidegesített, mert egy felfújt közhelynek találtam középszerű zenékkel, tény, hogy jó ritmusú, jól összerakott, a nézők nagy részére láthatóan hatást gyakorló film, szóval egye fene, ezt megkaphatja. Legyen Damien Chazelle. De valamiért úgy érzem, hogy Barry Jenkins kapja majd a Moonlight-ért.

Legjobb filmek? Oscar 2017

Szeretem élőben nézni az Oscart és drukkolni a kedvenc filmekért, színészekért, s hogy az élmény teljes legyen, előtte igyekszem megnézni az összest jelölt filmet (leszámítva a kizárólag technikai díjra jelölteket). Persze ez nem mindig sikerül, de idén egész jól haladok, a fontosabb kategóriákkal már majdnem végeztem is. Szubjektív értékelések következnek, röviden.