Laptervező bajnokság

Az elmúlt években időről időre megcsapott a M*-kártyajáték szele, különösen, amikor azt láttam, hogy a srácok tényleg mindent megpróbálnak, hogy a lehető leghitelesebben adják vissza Ynevet a játékosoknak, ennek minden nehézségével. Ezért is nagyon örülök most ennek, a M.A.G.U.S. kártyajáték fórumán: Laptervező bajnokság - Százháború.

Ez + az

Most csak egynémely dolgokról, rövidhírszerűen.

1. A szombati találkozó jól sikerült abból a szempontból, hogy az illetékes hivatalos emberkékkel sikerült megbeszélni minden megbeszélendőt (már pötyögöm a következő kiegészítőjükhöz tőlem kért ötletlistát), szervezésben viszont lehetne majd szerencsésebb a dolog. Abban maradtunk, hogy legközelebb előre össze lehetne gyűjteni a kártyás fórumokon és találkozókon felmerült, írókhoz intézett kérdéseket, és pár percben válaszolhatnánk azokra, hogy ne csak elszigetelt beszélgetések, hanem valami közösségi is legyen. De persze ez a találkozó a kártyáról szól, nem az írókról, szóval ezt sem szabad túlzásba vinni. Szerintem az, hogy létrejött és egyre szorosabb az együttműködés a M* irodalmi és kártyás része között, már nagy dolog, és az ilyen alkalmak tovább erősítik ezt.

2. A minap felhívták a figyelmemet rá, hogy a fantasya.hu nem szűnt meg, csak átalakult, és itt elérhető. Az Abbitkirálynő kapcsán hivatkoztam Illés kritikájára, de akkor nem tudtam linket adni: nos, itt megtalálható.

3. A blog lehetőségeinek próbálgatása jegyében kiraktam oldalra egy szavazás-panelt, ahol ki-ki jelölheti, melyik elbeszéléseim / novelláim tetszettek neki a legjobban. Kíváncsi vagyok az eredményre.

4. A blogok közé felkerült Indira Myles, Kleinheincz Csilla és Heidel Dan írói blogja, tessék böngészni azokat is!

Kártya és grafika

Többször emlegettem már a M* kártyát, például a legutóbbi bejegyzésben is, és eszembe jutott, hogy akartam írni egy posztot azokról a kártyákról, amelyeket az én írásaimra alapoztak. Úgyhogy akkor itt most ezekről.

1. Kahs'Dakh (ötödkori alakváltó aquir)
Helyesen kahs-dakh, és az ötödkor nem kizárólagos, mert a másodkortól jelen van Yneven, de kicsire nem adunk, mert a kártyajáték szabályrendszere felől nagyon jól leképezték a figura lényegét, maga a kép pedig szuper. Amióta megláttam, ilyennek képzelek egy kahs-dakhot, ha írok róluk, mindig eszembe ötlik ez az ábrázolás. A festő, Rene, a legapróbb részletekig a Hőseposz szövegére épített, és ez így telitalálat. Kis színes: van itthon egy szakállas agámánk, kedvesemtől ő kapta a Kahs-dakh (Kasi) nevet a keresztségben.

2. Velias (elf, Veh'Lar hercege, a Sárkányszövetség hadura)
Ezt a laptervet láttam előkészítéskor, de még én sem fedeztem fel a hibát, hogy a Veh'Lar az valójában Queuron (Völgyvidék) kellene legyen. Üsse kő, a lónak is öt lába van, mégis megbotlik. Izé, négy... A kép viszont itt is nagyon jó (ez is Renétől), azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem a fiatal Veliast ábrázolja: mondjuk azt, aki még az Ófa tövében vadászott, nem pedig az érett herceget a Hőseposzból, a Sárkányszövetség hadurát. Ő egy kicsit komolyabb és komorabb ennél a verziónál, mert túl sokat látott már ahhoz, hogy ilyen ifjú és sima arca, délceg magabízása legyen.

3. Alvunosi rőtsárkány (sárkány, a lávatavak őre)
Yneven a sárkányoknak nincs olyan értelemben vett színe, mint a Dragonlance-ben vagy más hírhedt fantasy világokban. Én többnyire zöld pikkelyű sárkányokban gondolkodom (mint mindenki, aki a Süsün nőtt fel), gyakoriak lehetnek még mondjuk a kékpikkelyesek, elvétve egy-egy barna és fekete. De a szín hangsúlyozottan nem rangot vagy hatalmat jelent, hanem csak olyan változatosság, mint a macskáknál a tarka meg az egyszínű. A kártyások viszont kaptak egy vörös sárkányt ábrázoló képet, és Ewil megkeresett, hogy rakjunk mögé koncepciót. Alvunos a másodkorban a Völgyvidék közepén terpeszkedő tűzhányó-hegy neve volt, a sárkányok otthona: a rőtsárkány pikkelye ennek megfelelően attól vörös, hogy a lávatavakban pihengetve felhevült a teste. Vagy bármi hasonló. A mögötte lévő város ehhez képest nagyon hetedkori, amikorra az alvunosi rőtsárkányok lényegében kivesztek – bár az Alvunos maradványai, a mai Szindvilek alatt mutatóba még akadhat közülük egy pár...

És a ráadás, mert ennek nem volt írásos előzménye:

4. Dan Jeir kerengője
Kérdésként felmerült, hogy Doranban minden varázsformának ugyanúgy megvan-e a maga tornya, ahol oktatják, mint a nekromanciának. Mivel van egy fiókban heverő koncepcióm Doranról, az írói körben nálam kötött ki a kérdés, és azt mondtam, hogy ez kizárt: egyrészt nem kellene "tornyok városát" csinálni Doranból, másrészt a varázslótorony jórészt elcsépelt ötlet, érdemesebb valami eredetit kitalálni. Az időmágus Quirin Dan Jeir így kapott egy kerengőt, a következő koncepcióval (idézet az illetékeseknek írt válaszlevelemből): "A kerengő mint bölcselkedő hely klasszikus motívum, és világilag így nézne ki: Quirin Dan Jeir létrehozott valamilyen időhurkot, amelybe ha valaki belép, eljut az Idő Kútjához, és ha elég bölcs, akkor az visszaküldi a hurok elejére (az időben is), így pl. találkozhat önmagával. A kerengőből, avagy az időhurokból azonban nem léphet ki, illetve a kerengő csak és kizárólag így kerengő, hiszen aki nem bölcs, az nem juthat vissza a kiinduláspontba a kúton át, csak visszafelé a már megtett úton. Aki egyszer már visszament a múltba, az többet nem szabadul az időhurokból." Persze ez azóta sem jelent meg sehol nyomtatásban, és nyilván csiszolható; az pedig nem kérdés, hogy a múltba utazáshoz nagyon jó indok kell, hiszen nincs visszaút.

Rajongók közt

Azt ígértem, a M*K-versenyről beszámoló később, úgyhogy legyen, végül is eléggé késő van, hajnali háromnegyed négy, ami nekem olyan, mintha mondjuk este fél tizenegy lenne.

Ezt azért is fontos tudni, mert a találkozó napján, szombaton, a macskák engem délelőtt tizenegykor ébresztettek, remek érzékkel, mivel így egyrészt kipihenhettem magam, aludtam uszkve öt órát, másrészt rácsöröghettem Eric van Dien barátomra, aki ennek hála elérte a 14:30-as vonatot. Merthogy amúgy elaludt, és én ébresztettem.

A versenyt a Fanyüvő étterem alsó részében rendezték, a kinti nyirkos hideghez képest párás melegben, mivel 120+ ember nyüzsgött az asztalok körül, amire még a szervezők sem számítottak. Ettől még mindenki talált helyet, és minket is leültettek két grafikus kollégánkkal, akik pontosan ugyanannyit tettek hozzá a M*K-hoz, mint mi ketten Erickel: három kártyát ők rajzoltak, másik három kártyához pedig a mi regényeinkből merítették az ihletet a tervezők. Nem tudom, összesen hány lap van a Kiválasztottakban, de gyanús, hogy mi négyen ezzel az összesen hat lappal olyan 0,01-0,05 százalékot képviseltünk a hozzáadott kreatív tartalomból.

Ennek megfelelően nem mutatkozott túl nagy érdeklődés, a grafikusokat talán többen keresték, minket írókat talán kevesebben, de egyrészt soha nem irigykedtünk egymásra, másrészt az ember annak is örül, ha csak egyetlen olvasó odajön hozzá – márpedig hozzám rögtön ketten is jöttek. Erichez meg vagy négyen, de hát neki most jelent meg az új regénye. Ami egyébként nagyon jó.

A M*K-stábja különben kitett magáért, a rendezvényt gördülékenyen vezették, a játékosok száma bőven több volt, mint a más hasonló kártyajátékoknál szokott, minket pedig istenesen vendégül láttak, és remek beszélgetéseket folytattunk késő estébe nyúlóan; végül éjfél előtt bontottunk asztalt. Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagabban, ahogy mondani szokták, Eric pedig tíz csomag kártyát is hozzácsapott az egészhez, mert régen ő is játszott, én meg rábeszéltem, hogy nosza, hajrá, nekem is van otthon pakli, legközelebb majd együtt verjük a blattot az írótalálkozón.

Vidéki lévén Eric nálam húzta meg magát, már amennyire a macskáktól elfért, és amennyire hagytak minket, kipihentük az este fáradalmait, másnap pedig meglátogattuk Boomen mestert, aki békaugrásnyira lakik innen. Éppen lábadozik, de legalább ezerrel dolgozhat a különféle kötetekbe ígért szövegein, mi meg ugye gyógysört vittünk neki, hogy a munkához jó kedve is legyen, szóval remélhetőleg azon a fronton is lesz némi haladás.