Posztmortem, izé -modern évzárás (kezdés)

Aki még nem látta a Red c. akcióvígjátékot, mindenképpen ajánlom: kellemes levezetése az évnek, főleg a nyugdíjviták fényében, el tudnám képzelni, ahogy a pénztárakat megvédi a nyuggerkommandó. Függetlenül attól, hogy a kérdésben mi az álláspontom. Ezt elég nehéz megmondani egyébként, többen kérdezték rokonaim-barátaim közül, hogy "mint hozzáértő", mit tanácsolok: itt és most is elmondom, hogy a politológia végzettség ugyan sok mindenre jó, de nyugdíjszakértőként még nekem sem lenne pofám eladni magam, másrészt pedig meg vagyok győződve róla, hogy negyven év múlva semmilyen állami szolidaritás nem lesz, nemhogy nyugdíj, szóval ebben a kérdésben nem mérvadó az álláspontom.

A filmnél (Red) egyébként messze jobb a képregény, bár ez az összehasonlítás azért most kicsit sántít. A Kick-Ass esetében teljesen igaz, hogy egy zseniális képregényből erős közepes filmet készítettek, mert ugyan a lehető legjobban ragaszkodtak az alapötlethez, ám épp a legfontosabb részeken változtattak (hogy kiszolgálják a "hollywoodi" "tömegigényt"), így kipicsázták a sztori velejét. A Rednél legalább volt eszük ahhoz, hogy az egy szem főszereplőt megsokszorozták, írtak bele néhány jó poént, köze sincs a képregényhez, viszont kellemes kis csapatgyűjtős-utaztatós bosszúmúvi az egész, szépen összeáll, ha nem vár tőle túl sokat az ember. (Nem elfeledni: nekem az It Came from Beneath the Sea is bejött, a hatkarú gumipolipjával.)

Egy kis olvasnivaló

Aki szeretné kihagyni JJS heti sopánkodását, az rögtön kattintson a Tovább utánra, ahol teljes értékű online novellát talál – a többieknek még álljon itt egy vagy két bekezdés.

Szóval, lássuk csak: az utóbbi időben nagyon megritkultak a bejegyzések, év végi rohanás – egy fenét: csak a megszokott meló –, családi szervezkedések, napipolitikai megrökönyödés, ezt is lehet, te jó isten – nem mintha tényleg meglepne, politológiát végeztem, helló! –, és közben nagyon sok mindenről beszélnék, de nincs időm hozzá, vagy amikor időm van, hiányzik az erőm, vagy amikor mindkettő, elmegy a kedvem az egésztől. Ugyanekkor viszont igyekszem pihenni is egy kicsit, lopom az időt onnan, ahonnan csak lehet, mert vészesen merülnek az energiacelláim. Egy kis könnyed olvasmány (A Mars hercegnője), valami agyzsibbasztó néznivaló (The Brain That Wouldn't Die), vagy csak bámulni kifelé a hóba a villamos ablakán, mindegy, csak éppen semmi se történjen, és ne csörögjön a telefon. Vagy ha mégis, kisnyúl.

Hosszú távon nem lehet ennyi felé szakadni – kisebb csoda lesz, hogy tényleg sikerül karácsonyig befejeznem egy regényszerkesztés első körét –, rövid távokon viszont muszáj annak érdekében, hogy mondjuk jövő ilyenkor már ne nagyon kelljen. Sok pörög itt most, na, repülnek a labdák, egyensúlyozok.

Újfent Jászfényszaruról

Egyszer már szívesen játszanék – ez jut eszembe, ha a Lumina Cornura gondolok, mert olyan lelkesen szervezik és vezetik a versenyeket, olyan jól érzik magukat a játékosok, hogy feltámad bennem a nosztalgia az átjátszott évek után. Nyolcadikban majd’ minden szünetet szerepjátékkal töltöttünk, tizenöt-húsz tízperces, tizenöt perces jelenetre vágva a kalandokat, hogy aztán hétvégén ehhez képest maratoni nyolc-tíz-tizenkét órás játéküléseken zárjuk le, folytassuk vagy kezdjük el a következőt. És akkor még nem is írtam a kétnapos ottalvós partikról, vagy az osztálykirándulásról, amelyen három napig huszonvalahány embernek meséltem… igen, vérkomolytalan játék volt, de nagyon szórakoztató. Ehhez képest sajnos nemhogy alig, de gyakorlatilag egyáltalán nem jut időm játszani. Tavaly kétszer vagy háromszor vettem részt egy-egy partiban, míg idénre, úgy tűnik, csak a Shadowrun-verseny maradt. Mondjuk ezen harmadikok lettünk, szóval nem panaszkodom.

És valóban nem panaszkodom, csak valahol hiányzik az élmény. Persze ami fontos, arra az ember talál időt, de újabban annyi minden fontos, hogy rangsorolni kell, és inkább olyat csinálok, ami nem csak szórakozás, hanem hasznos is valamire. Ezért is járok szívesen Jászfényszarura: korábban nem egy versenyre meghívtak minket, írókat, hogy majd mennyire örülnek nekünk, de többnyire díszpintyekként ültünk egy pódiumon, vagy egymás közt beszélgettünk, ami teljes sör- és bográcsellátás mellett persze roppant szórakoztató, csak valahogy feleslegesség-érzése van tőle az embernek. A szerepjáték verseny nem az írókról, még csak nem is a M*-ról szól, hanem a versenyről, a játékról, a játékosokról. Ha cigi- vagy ebédszünetben belefutnak egy íróba, király, és talán még beszélgetni is tudnak vele (nagyon gyakran szerényen-zavartan álldogálnak inkább), de inkább olyankor is a játékra gondol az ember, figyelj, tényleg lecsapjuk azt a rablóbandát?

Alien

Nagyon izgalmasnak ígérkezik a NASA ma esti bejelentése, de kétlem, hogy felül tudná múlni azt, amit tegnap éreztem, az ultrahangképpel a kezemben.

Tudatosan törekszem arra, hogy minél kevesebb magán-dologról írjak itt a blogon, mert mélységesen taszít, amikor valakik az életükből csinálnak reklámot – vagy a reklámot teszik az életükké –, sokszor viszont nem tudom elkerülni. Ha írok arról, hogy jól halad egyik vagy másik szöveg, szükséges olykor arról is, miért nem haladok éppen; aztán meg egy hetente többször frissülő blognál, ha az ember egyedül írja, és nem abból él, amit ír, elkerülhetetlen, hogy a személyes, napi témák is megjelenjenek.

Ez a kis alien most ilyen. Először nem is értettem, hogy akkor ez most hogy néz ki? Az asszonynak könnyű dolga volt, neki elmutogatta az orvos, de én csak néztem a sötét-világos foltokat, hogy nézd már, mintha keze is lenne. És tényleg alien feje van. Ja, hogy kicsit felülről van fotózva, aha!

Bizony sűrű

Ismét előállt az a klasszikus helyzet, hogy nem tudok egyszerre mindenütt jelen lenni, még www-formában sem. Próbál-próbál az ember gyermeke, de aztán csak nem jön össze a dolog, vannak fontos feladatok, vannak nagyon-szeretném-vállalások, meg vannak körömre égők és kötelezők. Utóbbiak most mindenképp elsőbbséget kell élvezzenek, úgyhogy ezen a héten nem lesz új blogbejegyzés.

Rá kell kicsit gyúrni az évzárásra, off- és online egyaránt.

A kalahorák neveiről

A M*-kártya fórumán kérdezték tőlem a következőt a Százháborúval kapcsolatban: "Ki az a Velraen? Úgy tűnik, hogy egy kalahora, de ilyen nevűről még soha nem hallottam/olvastam." Valóban, ez a név korábban csak egyetlen könyvben, a Hőseposzban szerepelt, ott is csak kétszer (ti. "Verlaen-ligetek" ill. "Verlaen barlangja"), ráadásul nem írtam mellé, hogy az illető egy kalahora, mert akkor és ott ennek semmi jelentősége sem volt. Most is csak azért hozom fel a dolgot, hogy látszódjon: maga a név és a koncepció már akkor létezett.

Aki már olvasta a Százháborút, és érdekli az ilyesmi, az a kattintás után megtudhat ennél többet is.

A Jászfényszaru-légió

Jól eső érzés, hogy ismét meghívtak Jászfényszarura, a soron következő, nyolcadik Asztali Tornára. A Lumina Cornu gárdája az egyik leglelkesebb játékszervező csapat, akiket ismerek, makulátlan vendéglátók, és a versenyeik is – az ország minden tájáról érkező játékosoknak is köszönhetően – színvonalasak. De mégis talán az a bizonyos lelkesség számít. Ezért lehet, hogy Eric Van Dien barátom és kedvenc szerkesztőnk, Wyquin is javában készülődik – ők is jönnek –, és jó esély van rá, hogy idén Jan van den Boomen is csatlakozik hozzánk: az lenne csak az igazi mulatság. Ha pedig Raoul Renier is tiszteletét teszi, akkor helytálló lesz a cím: a M*-írók megszállják Jászfényszarut. (Csak győzzék a helyi honfiak.)

Véletlenül tudom, hogy Van Dien múlt hétvégén játékosként vett részt egy másik összejövetelen, Indira Myles pedig egy harmadik versenysorozat lelkes támogatója: nekem sajnos egyre kevesebb időm van szerepjátszani, de épp ezért jobban oda is figyelek a kapcsolódó hírekre – és úgy tűnik, mintha az utóbbi években elindult volna valami, egyre több a megrendezett, hivatalos, sőt, ismétlődő játéklehetőség, amire a kétezres évek elején kevesebb példa volt. Lehet, hogy érett, szervező-korba lépett egy újabb nemzedék?

Erről-arról

A debreceni kiruccanás végül a lehető legjobban alakult; bár a rögtönzött író-olvasó találkozó elmaradt, mert nem jutott időm rá. Legfeljebb a nyíregyházi váróban lett volna rá lehetőség, amikor ötven percet késett a vonat - innen is csókoltatom azokat, akik kábellopással keresik a betevőt. Ettől eltekintve viszont tényleg tartalmas, pihentető néhány nap volt. Szerencsére Boomen kolléga is a közelben járt, és együtt elugrottunk Raoul Renierhez, aki ismét bizonyságot tett konyhatudományáról. A csütörtöki vacsorát még most is emlegetem (már csak azért is, mert elszoktam a masszív zsíros ételektől, és pénteken volt következménye azért), de fenséges volt, és ha körítésnek nem lett volna az a kevéske sör, elfért volna még (csak hát így is felfaltuk az egészet).

Várakozás

Lehet, hogy kicsit furcsán fest majd ez a bejegyzés, mert mobilról írom, és nincs sok lehetőségem szerkeszteni. Majd hétvégén rendbe teszem. Addig pár napot Debrecenben leszek: végre kivehettem pár szabadnapot, amit igyekszem aktív pihenéssel tölteni (haverok, barátok, sör). Jómúltkor volt róla szó itt a blogon, de ígérni nem tudok semmit: ha bárki kéri, és az időmbe belefér, egy író-olvasó találkozó random sörözőben megoldható. Közbevetés: miért jó vonatozni? Mert gyönyörű csajoknak segíthet az ember feltenni a csomagjaikat. Tárgyunkhoz visszatérve: bár épp utazom, a bejegyzés címe 'várakozás'. Sajnos a héten nem sok időm volt blogot írni, de persze figyelem a netes visszajelzéseket a regényről. A dicséreteket és a bírálatokat is egyaránt köszönöm - a legnagyobb megtiszteltetés, ami egy írót érhet, hogy az olvasó elmondja a véleményét.

Kvízjáték

Nyereményjáték a Delta Vision oldalán: a legtöbb jó választ adók Százháború kötetet nyerhetnek. Nem olyan egyszerű, mint a kereskedelmi tévécsatornák játékai szoktak, de talán nem is megoldhatatlan. Jó bogarászást!

Megjelent a Százháború

Megjelent a Százháború.

Amilyen egyszerű ez a három szó, olyan nagy örömöm telik bennük. Más okból kellett ma bemennem a kiadóba, de örülök, hogy rögtön kézbe is vehettem a könyvet. Most büszke és boldog vagyok, kicsit nézegetem, olvasom – egészen más, mint monitorról –, ki-ki pedig döntse el, hogy neki tetszik-e a borító, a szöveg, a részletek, de a magam részéről – túlhasználom a szót – most örömködöm.

Oldalt mostantól arra is lehet szavazni, hogy tetszett a regény.

Most éppen olvas

A Százháború befejezése óta kicsit hátradőltem, legfeljebb novellakezdeményeket írtam, de inkább azokat sem, egy-két mondatokat legfeljebb, legtöbbször. Most egy kicsit azért pihenni kell (meg időm se nagyon volt, ugye: meló). Ugyanakkor ismét elkezdtem olvasni, amire az elmúlt hónapokban kevesebb idő jutott. E két dolgot vegyítve most egy instant bejegyzés következik: aki követ a Molyon, annak nem lesz újdonság, aki csak ide jár, annak talán igen – az ugrás után néhány olvasmányom a Molyról szemezgetve.

Pár infó a Százháborúról

Ahogy a Delta Vision honlapján is olvasható, a Százháború története a másodkorban játszódik, a Hőseposz eseményei előtt (utóbbiból itt található egy részlet). Marcus nagyon jól összefoglalta az Enrawelli Tudástáron, hogy a sztori a készülő Sárkány és Unikornis részeként született, de kinőtte a terjedelmi korlátokat: elbeszélés helyett kisregény lett belőle. Ez viszont azt is jelenti, hogy nem lett nagyregény, ezért a kötetben négy rövid, a történethez szorosan kapcsolódó novella is helyet kapott – betördelve így az egész 208 oldal. A tördelés picit csalóka, mert a terjedelem alig 10 %-kal rövidebb pl. Raoul Renier Pokol c. regényénél, csak a Valhalla anno nagyon más betűméretet és oldaltükröt használt.

Függelék nincs benne, mivel nem akartam újranyomatni a Hőseposzban már megjelentet, ám épp ezért törekedtem arra, hogy a lehető legkevesebb furcsa-idegen kifejezést használjam, illetve azokat is megmagyarázzam a szövegen belül – éppen ezért bátran olvashatja az is, aki a Hőseposzt nem ismeri. Ami engem illet, nagyon kíváncsi is vagyok, vajon milyen lehet előbb a Százháborút, majd csak azután a Hőseposzt olvasni – ha lesz ilyen olvasó, majd rákérdezek.

Laptervező bajnokság

Az elmúlt években időről időre megcsapott a M*-kártyajáték szele, különösen, amikor azt láttam, hogy a srácok tényleg mindent megpróbálnak, hogy a lehető leghitelesebben adják vissza Ynevet a játékosoknak, ennek minden nehézségével. Ezért is nagyon örülök most ennek, a M.A.G.U.S. kártyajáték fórumán: Laptervező bajnokság - Százháború.

Nyomdában a Százháború

Mivel a Delta Vision csak akkor hirdet M*-megjelenést, amikor az már nyomdában van, talán nem spoiler a cím: nyomdában a Százháború. Hír és borító itt, szavazás a borítóról itt a blogon, oldalt. Tessék gyorsan kattintani, mert mindannyian tűkön ülünk. Megjelenés remélem egy-két héten belül – de addig lesz még egy-két apró meglepetés.

Fórumon kérdezték, de azért itt is elmondom: a Százháború nem folytatása, és a szó szoros értelmében nem is előzménye a Hőseposznak, így az nem szükséges a megértéséhez, de persze némi előnnyel indul, aki olvasott már a másodkori Völgyvidékről. (Azért remélem, hogy nem sokkal.)

Ennél több most bármiről tényleg spoiler lenne, úgyhogy inkább lakat a számon.

A Hőseposz függeléke

Régen nagyon szerettem a függelékeket, de már akkor is azt gondoltam, hogy csak akkor lehetnek jók, hogyha hasznosak: ha olyan érdemi információt tartalmaznak, ami segíti az olvasót a főszöveg, a történet elhelyezésében, a részletek közötti igazodásban. A Hőseposznál, amely a "szöveg a szövegben" típusú narrációra épült, a történet pedig csapongott az ynevi korok között, indokoltnak tűnt függeléket rakni a regény mögé – sok olyan fontos, világalkotó, értelmező részletről írhattam így, amiről a nézőpontkarakterek külön-külön nem tudhattak, az Ynevet szerető olvasóban viszont reményeim szerint felébredt irántuk a kíváncsiság. Arról nem is szólva, hogy jó móka volt. A kicsit gatyába rázott szöveg ezen a linken olvasható.

Varázsszó

Van egy olyan kifejezés, hogy írói szabadság. Ez most főképp annak kapcsán jutott eszembe, hogy frissítettem a Százháború-részletet, a korábbi szöveget lecseréltem a szerkesztett verzióra – aki már olvasta, az ne pazarolja az idejét, az első két fejezetről van szó, amelyekben nem történt sok változás; Wyquin már látta őket korábban is, most csak finomhangoltunk –, s közben arra gondoltam, mekkora szerencse, hogy anno az első írásaim kapcsán "nem kapattak el". Ez most nagyképűen is hangozhat, hogy mekkora ász vagyok már, amiért ilyen szerény az arcom, pedig nem: nem vagyok különösebben szerény – sőt, szeretek büszkélkedni –, de itt nem is erről van szó. Egy író fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy őszinte visszajelzéseket kapjon. Ha egy lakatos csinál egy zárat, akkor az vagy jó, vagy sem; legfeljebb ronda, de az nem befolyásolja a működését. Az írás ennél szubjektívebb dolog. Ha az író nem kap őszinte, nyílt, alapos kritikát már a pályája elején – kisgyerekként, amikor az első fogalmazványaival próbálkozik –, akkor azt fogja gondolni, hogy amit írt, az jó, mert nem tanulja meg sem a kritikák megértésének módját (érzelmi távolságtartás), sem az írói eszközöket (minek tanuljon, ha ösztönből tudja, ugye), e kettő nélkül pedig végül is nem alakul ki benne az önkritika, az önszerkesztés képessége, és minden egyes szöveg, amit kitermel magából, hosszas-hosszas szerkesztésre szorul – ha szerkeszthető egyáltalán. (Egy ideális világban ezeket a förmedvényszövegeket és szörnyírókat nem jelentetik meg, de ugye nem ideális világban élünk.)

Számomra nagyon meghatározó élmény volt, amikor úgy tizenhárom-tizennégy éves korom körül szüleim egy irodalomtanár barátja – akit érett fejjel már én is barátomnak mondhatok – az első (soha meg nem jelent) regényemet elolvasva nem azt dicsérte, hogy milyen akciódús és fordulatos, hanem komolyan lehúzta, majd a kezembe nyomta A Gyűrűk Urát, és azt mondta, ha fantasyt akarsz írni, akkor előbb tanuld meg, hogy mi az. Ha pszichologizálni akarnék, mondhatnám, hogy igen, azóta is meglátszik az írásaimon ennek a mondásnak a hatása, és az, hogy nagyon tetszett a könyv – hogy aztán az egyetem után már csak másfél könyvet bírtam újraolvasni belőle (míg a Szilmarilok viszont a kedvencem lett), az más kérdés –, de itt koncentráljuk a dolog érdemibb részére: hogy erre a kritikára persze daccal és haraggal reagáltam, hogy mondhat ilyet, hiszen én igenis jót írtam, nagyszerűt, csak éppen formabontót, írói szabadságomban áll, hogy így meg úgy kavarjam a történetet meg a szereplőket meg mindent, és ő csak nem veszi észre – de azért csak elolvasom ezt a Tolkient, ha már odaadta; és szerencsére láttam, hogy tényleg, mennyivel jobb.

Bgy. I-II-III... 4?

Mielőtt valaki a szívéhez kapna, a cím nem arra utal, hogy negyedik kötete is lesz a Bíborgyöngyöknek, hanem csak a szavazás eredményét summázza. First things first, ahogy az angolok mondják; ezzel a kis összefoglalóval már hetek óta tartozom – aztán majd szépen sorban jön a többi ígért téma is.

Hogyan értékelnéd a Bíborgyöngyök 3-at?

Már viszem is antikváriumba	2 (7%)
1	0 (0%)
2	1 (3%)
3	4 (14%)
4	14 (51%)
5	6 (22%)

Melyik Bgy. tetszett a legjobban?

I. kötet - A fogadás	5 (20%)
II. kötet - Ármányok és álcák	6 (25%)
III. kötet - A számadás	13 (54%)

Persze huszonhét / huszonnégy szavazat nem reprezentatív, de az ember azzal dolgozik, amivel tud – és amennyire látom, még mindig itt nyilvánítottak a legtöbben véleményt, aminek külön örülök. Úgy látom – és a netes fórumos megnyilvánulásokból is ez jött le – a kötet alapvetően pozitív visszhangot kapott, sokaknak még jobban is tetszett, mint az első két könyv. Heidel Dan kolléga a blogján elkezdte módszeresen szétszedni a saját szövegeit – igen tanulságos –, érdemes szétnézni ott, bőven csöpögtet infót a kötet keletkezéséről.

Célszalag

Lényegében befejeződtek a munkák, amelyeket az elmúlt egy-másfél hónapban felügyeltem, és minden emberi számítás szerint mostantól jobban ráérek – értsd: nem napi tíz-tizenkét órában dolgozom –, szóval hamarosan frissül a Százháború-részlet – felkerül a szerkesztett verzió –, merengek kicsit a Rúfiászról, végre megírom az Ex Machina-bejegyzést stb., stb., stb. Komolyan hiányzott már ez a nyugalom.

Belátás

Fél napot szombaton, három órát vasárnap is dolgoztam, ami nem hangzik nagyon súlyosnak, de az érdemi pihenést pont megakadályozza, pedig a fáradtság és a figyelmetlenség épp az a két dolog, amit most kerülnöm kell. Előbbivel sajnos nem nagyon tudok mit kezdeni, a munkakörrel jár, túl kell élni, és kész – a figyelmetlenség viszont kikerülhető, ha az ember legalábbis megpróbálja mennyiségileg csökkenteni mindazt, amire figyelnie kell. Mivel az elmúlt pár napban kb. négy helyről érkezett kérés, hogy még ezt meg ezt meg ezt csináljam-felügyeljem-intézzem-írjam meg-nézzem át (szövegek is vannak köztük, és ebből egyik sem a Százháború, ami vicces amúgy), és persze mindegyik visszautasíthatatlan, a melyik ujjamat harapjam? tipikus eseteként a blogot harapom. A következő pár napban – néhány hétben – lesznek ugyan bejegyzések, de a hétfő-szerda-péntek vonalat kizárt, hogy tartani tudom. És most balra el, mert ébredés óta már a hatodik telefont kapom.