Sunday, January 14, 2007

...és munka tovább

A néma csönd kemény háttérmunkát takar, tehát nem kell aggódni – és ígérem, hogy mostantól ismét rendszeresen jelentkezem. Egyszerűen csak annyi történt, hogy október végétől jöttek a születés- és ünnepnapok (nem tudom, ki hogy van vele, az én környezetemben ezek október vége és január közepe közé esnek halmozottan), és még én is rátettem egy lapáttal: soron kívül év végi barátlátogatások és projektmegbeszélések, hogy 2007-ben mi hogyan legyen.

A Sárkány és Unikornis kapcsán azt mondhatom, amit eddig is: alakul a molekula. Kétszer annyi szöveg van már készen, mint októberben volt, és ezzel arányosan gazdagodik a Hőseposzból ismert
térkép, és az elfek kultúrája is. Alkalmanként persze megtorpanok, ez elkerülhetetlen, de az ötleteket ilyenkor is forgatom. A legutóbbi 'lassulást' Inathar karakterének újragondolása okozta – legközelebb majd ezzel jelentkezem.