Újfent Jászfényszaruról

Egyszer már szívesen játszanék – ez jut eszembe, ha a Lumina Cornura gondolok, mert olyan lelkesen szervezik és vezetik a versenyeket, olyan jól érzik magukat a játékosok, hogy feltámad bennem a nosztalgia az átjátszott évek után. Nyolcadikban majd’ minden szünetet szerepjátékkal töltöttünk, tizenöt-húsz tízperces, tizenöt perces jelenetre vágva a kalandokat, hogy aztán hétvégén ehhez képest maratoni nyolc-tíz-tizenkét órás játéküléseken zárjuk le, folytassuk vagy kezdjük el a következőt. És akkor még nem is írtam a kétnapos ottalvós partikról, vagy az osztálykirándulásról, amelyen három napig huszonvalahány embernek meséltem… igen, vérkomolytalan játék volt, de nagyon szórakoztató. Ehhez képest sajnos nemhogy alig, de gyakorlatilag egyáltalán nem jut időm játszani. Tavaly kétszer vagy háromszor vettem részt egy-egy partiban, míg idénre, úgy tűnik, csak a Shadowrun-verseny maradt. Mondjuk ezen harmadikok lettünk, szóval nem panaszkodom.

És valóban nem panaszkodom, csak valahol hiányzik az élmény. Persze ami fontos, arra az ember talál időt, de újabban annyi minden fontos, hogy rangsorolni kell, és inkább olyat csinálok, ami nem csak szórakozás, hanem hasznos is valamire. Ezért is járok szívesen Jászfényszarura: korábban nem egy versenyre meghívtak minket, írókat, hogy majd mennyire örülnek nekünk, de többnyire díszpintyekként ültünk egy pódiumon, vagy egymás közt beszélgettünk, ami teljes sör- és bográcsellátás mellett persze roppant szórakoztató, csak valahogy feleslegesség-érzése van tőle az embernek. A szerepjáték verseny nem az írókról, még csak nem is a M*-ról szól, hanem a versenyről, a játékról, a játékosokról. Ha cigi- vagy ebédszünetben belefutnak egy íróba, király, és talán még beszélgetni is tudnak vele (nagyon gyakran szerényen-zavartan álldogálnak inkább), de inkább olyankor is a játékra gondol az ember, figyelj, tényleg lecsapjuk azt a rablóbandát?

A Jászfényszaru-légió

Jól eső érzés, hogy ismét meghívtak Jászfényszarura, a soron következő, nyolcadik Asztali Tornára. A Lumina Cornu gárdája az egyik leglelkesebb játékszervező csapat, akiket ismerek, makulátlan vendéglátók, és a versenyeik is – az ország minden tájáról érkező játékosoknak is köszönhetően – színvonalasak. De mégis talán az a bizonyos lelkesség számít. Ezért lehet, hogy Eric Van Dien barátom és kedvenc szerkesztőnk, Wyquin is javában készülődik – ők is jönnek –, és jó esély van rá, hogy idén Jan van den Boomen is csatlakozik hozzánk: az lenne csak az igazi mulatság. Ha pedig Raoul Renier is tiszteletét teszi, akkor helytálló lesz a cím: a M*-írók megszállják Jászfényszarut. (Csak győzzék a helyi honfiak.)

Véletlenül tudom, hogy Van Dien múlt hétvégén játékosként vett részt egy másik összejövetelen, Indira Myles pedig egy harmadik versenysorozat lelkes támogatója: nekem sajnos egyre kevesebb időm van szerepjátszani, de épp ezért jobban oda is figyelek a kapcsolódó hírekre – és úgy tűnik, mintha az utóbbi években elindult volna valami, egyre több a megrendezett, hivatalos, sőt, ismétlődő játéklehetőség, amire a kétezres évek elején kevesebb példa volt. Lehet, hogy érett, szervező-korba lépett egy újabb nemzedék?

Nem a győzelem a fontos

Wyquin barátom már írt róla, Eric pedig hamarosan fog, de azért én sem hagyhatom ki, hogy beszámoljak a múlt heti VII. Lumina Cornu Asztali Tornáról. De mivel Wyquin is a személyesebb oldalát emelte ki, és alighanem Eric van Dien is azt fogja, én megpróbálok a játéknak úgymond a szakmai oldalára koncentrálni. Legalábbis most. Aztán majd lehet, hogy később írok a szerepjáték illetve a szerepjátszás és az írás kapcsolatáról, viszonyáról, mert ez a téma is megír egy misét, főleg Wyquinnek a fanfictionről írt bejegyzésével együtt. Na de most maradjunk a Lumina Cornunál.

Ahogy én láttam, a rendezvény megint nagyon profi volt. Meghívott vendégként és zsűritagként persze én egészen más részét és másképp látom, mint a játékosok, ám épp ezért merem azt mondani, hogy a srácok remek színvonalon, hatalmas odaadással szervezik ezeket az eseményeket, mindent megtesznek azért, hogy mindenki eljusson a színhelyre (pl. autókat küldenek a vasútállomásra érkezőkért), s ha már ott van, jól érezze magát. (Wyquin, mit is ettünk vacsorára? Hát az valami fantasztikus volt. De az ebédre és a sörellátottságra sem lehetett panasz.) Magyar Gergely problémaközpontú, nyomozós típusú modulja tág teret adott a szerepjátékra – legalábbis egyes csapatok nagyon messzire elbóklásztak a céltól, hatalmas vargabetűkkel közelítették meg, és még olyan is akadt, amelyik visszafordult; de az sem utolsó, hogy egy gorviki csapatnak végül is egész jól sikerült megoldania az ó-pyarroni küldetést úgy, hogy közben hűek tudtak maradni önmagukhoz –, ám ugyanezért kicsit talán hiányzott belőle a harc feszültsége; bár így is volt csapat, amelyik majdnem otthagyta a fogát.

Tavaly novemberben zsűriként kicsit (nagyon) hiányoltuk a csapatjátékot: a versenyzők között nem volt különösebb össztartás vagy szervezettség, nem volt munkamegosztás, hanem csak mentek-mentek a karakterek, mindenki belekapott valamibe, nem láttunk csapatmunkát. Idén először megijedtünk, mert épp az ellenkezőjét láttuk: működő, átgondoltan összerakott, vagy akár ad hoc alakult, de gyorsan összeszokott csapatokat, ám alig kiemelkedő egyéni teljesítményt, és bizony gondolkodóba is estünk, hogy a legjobb csapat és a legjobb szerepjátékos díjakat ki kapja (előbbire azért, mert sok jelölt volt, utóbbira azért, mert udvariasan mondva kevés). Szerencsére azonban ahogy telt a délután, úgy tisztult a kép, hiszen mind többször jutottunk vissza az egyes csapatokhoz, egyre jobban megismertük őket és a karaktereket, s a végén – félelmeink ellenére – nagyon könnyű és egyhangú volt a döntés.

A tornát végül a Pyarroni Egyesült Térképészeti Társaság nyerte, egy ad hoc alakult csapat, akik sokkal többet törődtek az általuk meglátogatott helyszínek felmérésével és részletes térképek készítésével, mint a modullal. Laza, fesztelen játékot hoztak, remek munkamegosztással (a térképész nemes és jobbkeze, illetve három segítőjük); mindegyiküknek voltak jó pillanatai, mindenki aktívan részt vett, nem nyomták el egymást, nagyon jó, élvezetes játéknak lehettünk tanúi. Ahogy utólag is mondtam nekik, nem baj, hogy eszükbe sem jutott, hogy ilyen felállással és hozzáállással legjobb csapat lehetnek a végén: általában az nyer, aki nem a nyerésre, hanem a szórakozásra, a játékra figyel, hiszen a szerepjátéknak mégiscsak ez a lényege.

Találkozó: Jászfényszaru

Jut eszembe, szombaton Jászfényszarun leszek, a Lumina Cornu asztali tornán. A "találkozók" címke alatt lehet olvasni a korábbiakról, remélem, hogy hasonló szellemben zajlik majd az idei első játék is. Talán nem orrolnak meg a kollégák, ha megjegyzem, hogy Eric van Dien és Wyquin is ott lesznek; persze a törzsgárdának ez aligha újdonság.

Jászfényszaru 2009

Azt gondolom, jó év volt. Mindkét asztali torna jól sikerült, a szervezők kitettek magukért, úgy a játékosokért, mint a vendégekért, szívüket-lelküket beladták. A tavaszi versenyen tizenhat csapat vett részt – nagyságrendben kb. 80-100 ember –, a múlt szombatin hat csapat, egy szűkebb társaság. Mint azt a honlapjukon is hírül adták, az egyesület döntően anyagi okokból nem tud két nagy rendezvényt szervezni, ezért 2010-től kétfordulós rendszerrel lesznek a játékok, egy nyílt részvételű tavasszal, és egy továbbjutós ősszel: ennek a főpróbája volt most. Igaz, két-három csapattal több jelentkezett, de végül nem mindenki jött el (ahogy az lenni szokott).

M* oldalról Eric van Dien, Wyquin és én voltunk jelen, a délelőtt beszélgetéssel és sok sztorizással, a délután bíráskodással és értékeléssel, az este megint csak beszélgetéssel telt. Úgy láttam, Wyquint is – aki először volt lent – megnyerte a banda, nagyobb összeget tennék rá, hogy legközelebb is jön. A fórumok alapján az embernek nagyon gyakran támad az az érzése, hogy egy minden értelemben beszűkült olvasótábornak ír: jó látni, hogy az élet mindig igazolja, az internetes hangadók csak hangadók, de nem mérvadók, s talán éppen ők azok, akik miatt a józan többség az interneten csak olvas, de nem ír. Tóta W. írt egy meglepően önkritikus glosszát erről, érdemes beleolvasni.

Ami még a rendezvényt illeti, két tanulság kapcsolódik hozzá. Vagy inkább három. Az egyik, hogy mielőbb fejezzem be a Sárkány és Unikornist, mert várják. A fontosabb kettő, hogy a játékosoknak oda kell figyelniük: azért, mert csak hat csapat van, nem szabad lazítani – a családiasabb hangulat kicsit a versenyteljesítmény ellen hatott, amitől a csapatok még nyilván nagyon jól érezték magukat, bíróként viszont szembetűnő volt, főleg a tavaszi rendezvény játékszínvonalához képest –, illetve hogy nekünk, íróknak is van lehetőségünk tenni azért, hogy ez a torna még többet érjen. Hogy miként és hogyan, az még kiderül, hiszen egyeztetni kell a szervezőkkel, de már az eddigiek alapján is látszik, hogy tavasszal nagy dobás készül.

A magam részéről ismét (és itt is) nagyon köszönöm a meghívást, a vendéglátást és a szervezést, továbbá gratulálok a nyerteseknek és minden résztvevőnek. Csak így – és még jobban – tovább!

(Képes beszámoló a honlapon a hírek között.)

Jászfényszaru

Jászfényszaru egy kis település Hatvan közelében, legtöbbünk valószínűleg keveset hallott róla, a M* játékosok térképén azonban mindenképpen helye van – és ideje, hogy végre én is érdemben írjak róla, hisz nem egyszer emlegettem már. Jászfényszarun működik ugyanis a Lumina Cornu Ifjúsági, Szerepjáték és Történelmi Klub, amely évről évre egyre több csapatot vonzó, színvonalas M* versenyeket szervez, én pedig olyan szerencsés vagyok, hogy – lassan már számolni sem tudom – immár az ötödik rendezvényükön vehetek részt hamarosan meghívott vendégként és (alighanem) pontozóbíróként.

Mielőtt azonban többet írnék, beillesztek ide egy videót az egyik tavalyi versenyükről, mert sok szempontból önmagáért beszél:

A videón tavaly kicsit szellősen betöltött helyszín idén tavasszal már majdnem zsúfoltnak tűnt, annyi csapat és játékos vett részt a rendezvényen; akkor már bizony komoly kihívást jelentett időre végezni a pontozással. Még nem tudom, hogy a közelgő – szombati – versenyen hogyan és mint lesz, mit terveznek Agnusék, de nyilván megírom utólag, addig pedig kíváncsian várom. Egy nagyon fontos dologban különbözik ugyanis ez a versenysorozat azoktól, amelyekre M* íróként meghívást kapunk: itt nem csupán annyi a szerepünk, hogy elbeszélgetünk az olvasókkal, akiket ilyenkor azért inkább a játék érdekel, s nem annyira mi – a Lumina Cornu rendezvényein a rendezőkkel folytatott tartalmas délelőtti beszélgetések után külső, független bírákként lényegében mi értékeljük és pontozzuk a csapatokat.

Így íróként is résztvevőnek érezhetjük magunkat, még ha nem is játszunk – bár legutóbb például Indira Myles és Raoul Renier is beszálltak egy-egy partiba (a teljesítményüket persze nem pontoztuk) –, az asztali torna után pedig mód van részt venni az ún. asztal alatti tornában, amiből én eddig rendre kimaradtam, de Eric barátom biztatására idén alighanem csatlakozom, ha lesz rá mód és idő.

Ja igen, és hogy mindezt miért: egyrészt, hogy megköszönjem a Lumina Cornu egész csapatának, amiért ilyen sokan tesznek a szerepjátékért és a M*-ért, másrészt azért, hogy minél többen jöjjetek szombaton!

RPG-verseny

Jut eszembe, vasárnap itt leszek, M* szerepjáték versenyen meghívott vendégként, valamikor délután (három órától biztosan).

Ez + az

Most csak egynémely dolgokról, rövidhírszerűen.

1. A szombati találkozó jól sikerült abból a szempontból, hogy az illetékes hivatalos emberkékkel sikerült megbeszélni minden megbeszélendőt (már pötyögöm a következő kiegészítőjükhöz tőlem kért ötletlistát), szervezésben viszont lehetne majd szerencsésebb a dolog. Abban maradtunk, hogy legközelebb előre össze lehetne gyűjteni a kártyás fórumokon és találkozókon felmerült, írókhoz intézett kérdéseket, és pár percben válaszolhatnánk azokra, hogy ne csak elszigetelt beszélgetések, hanem valami közösségi is legyen. De persze ez a találkozó a kártyáról szól, nem az írókról, szóval ezt sem szabad túlzásba vinni. Szerintem az, hogy létrejött és egyre szorosabb az együttműködés a M* irodalmi és kártyás része között, már nagy dolog, és az ilyen alkalmak tovább erősítik ezt.

2. A minap felhívták a figyelmemet rá, hogy a fantasya.hu nem szűnt meg, csak átalakult, és itt elérhető. Az Abbitkirálynő kapcsán hivatkoztam Illés kritikájára, de akkor nem tudtam linket adni: nos, itt megtalálható.

3. A blog lehetőségeinek próbálgatása jegyében kiraktam oldalra egy szavazás-panelt, ahol ki-ki jelölheti, melyik elbeszéléseim / novelláim tetszettek neki a legjobban. Kíváncsi vagyok az eredményre.

4. A blogok közé felkerült Indira Myles, Kleinheincz Csilla és Heidel Dan írói blogja, tessék böngészni azokat is!

Kártyaverseny és találkozó

Szombaton ITT leszek, mert hívtak és szívesen megyek. Játszani ezúttal biztosan nem fogok, de ha valaki kíváncsi rám, vagy arra a pár dologra, amit Pyarronról és Kránról tudok, akkor jöjjön: egy korsó sör mellett valahol a hátsó részen majd megtalál. Kb. délután háromtól lesz érdemes próbálkozni.

Ha igaz, akkor rajtam kívül lesznek más írók is, de biztosan még nem tudom. Gondolom, majd meghirdetik a szervezők.

Író-olvasó találkozó

A legújabb M*-antológia, a Vihar Ibara felett megjelenése alkalmából író-olvasó találkozó lesz a budapesti Sárkánytűzben, a Delta Vision boltjában. Bár nekem is van benne egy novellám, sajnos nem tudok ott lenni, mert azt a Sárkány és Unikornis bánná. Mindenkinek, aki ott lesz: jó szórakozást!

Rajongók közt

Azt ígértem, a M*K-versenyről beszámoló később, úgyhogy legyen, végül is eléggé késő van, hajnali háromnegyed négy, ami nekem olyan, mintha mondjuk este fél tizenegy lenne.

Ezt azért is fontos tudni, mert a találkozó napján, szombaton, a macskák engem délelőtt tizenegykor ébresztettek, remek érzékkel, mivel így egyrészt kipihenhettem magam, aludtam uszkve öt órát, másrészt rácsöröghettem Eric van Dien barátomra, aki ennek hála elérte a 14:30-as vonatot. Merthogy amúgy elaludt, és én ébresztettem.

A versenyt a Fanyüvő étterem alsó részében rendezték, a kinti nyirkos hideghez képest párás melegben, mivel 120+ ember nyüzsgött az asztalok körül, amire még a szervezők sem számítottak. Ettől még mindenki talált helyet, és minket is leültettek két grafikus kollégánkkal, akik pontosan ugyanannyit tettek hozzá a M*K-hoz, mint mi ketten Erickel: három kártyát ők rajzoltak, másik három kártyához pedig a mi regényeinkből merítették az ihletet a tervezők. Nem tudom, összesen hány lap van a Kiválasztottakban, de gyanús, hogy mi négyen ezzel az összesen hat lappal olyan 0,01-0,05 százalékot képviseltünk a hozzáadott kreatív tartalomból.

Ennek megfelelően nem mutatkozott túl nagy érdeklődés, a grafikusokat talán többen keresték, minket írókat talán kevesebben, de egyrészt soha nem irigykedtünk egymásra, másrészt az ember annak is örül, ha csak egyetlen olvasó odajön hozzá – márpedig hozzám rögtön ketten is jöttek. Erichez meg vagy négyen, de hát neki most jelent meg az új regénye. Ami egyébként nagyon jó.

A M*K-stábja különben kitett magáért, a rendezvényt gördülékenyen vezették, a játékosok száma bőven több volt, mint a más hasonló kártyajátékoknál szokott, minket pedig istenesen vendégül láttak, és remek beszélgetéseket folytattunk késő estébe nyúlóan; végül éjfél előtt bontottunk asztalt. Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagabban, ahogy mondani szokták, Eric pedig tíz csomag kártyát is hozzácsapott az egészhez, mert régen ő is játszott, én meg rábeszéltem, hogy nosza, hajrá, nekem is van otthon pakli, legközelebb majd együtt verjük a blattot az írótalálkozón.

Vidéki lévén Eric nálam húzta meg magát, már amennyire a macskáktól elfért, és amennyire hagytak minket, kipihentük az este fáradalmait, másnap pedig meglátogattuk Boomen mestert, aki békaugrásnyira lakik innen. Éppen lábadozik, de legalább ezerrel dolgozhat a különféle kötetekbe ígért szövegein, mi meg ugye gyógysört vittünk neki, hogy a munkához jó kedve is legyen, szóval remélhetőleg azon a fronton is lesz némi haladás.

Rövidhír

Tanulom az ipart: frissítettem a blog sablonját, és magyarítottam a modulcímeken. Az egész értelme az volt, hogy a bejegyzéscímkéket ki tudjam pakolni oldalra, ha már egyszer szórakoztam velük, de sablonfrissítés nélkül erre nem nyílt lehetőség.

Akit pedig érdekel, lesz egy nagyon ígéretes rendezvény a holnapi nap folyamán, ahová néhány írótársammal együtt én is hivatalos vagyok. Részletek itt, beszámoló később.

EFOTT

Köszönet a Kapu Távoli Világokra Egyesületnek a szervezésért, a hagyományőrzőknek a segítségért – én roppantul élveztem. Külön köszönöm vendéglátóim szívességét, hogy kipótolták a tábor hiányzó luxusát, kedvességükkel pedig feledtettek minden napi vagy másnapi bút!