A Százháború befejezése óta kicsit hátradőltem, legfeljebb novellakezdeményeket írtam, de inkább azokat sem, egy-két mondatokat legfeljebb, legtöbbször. Most egy kicsit azért pihenni kell (meg időm se nagyon volt, ugye: meló). Ugyanakkor ismét elkezdtem olvasni, amire az elmúlt hónapokban kevesebb idő jutott. E két dolgot vegyítve most egy instant bejegyzés következik: aki követ a Molyon, annak nem lesz újdonság, aki csak ide jár, annak talán igen – az ugrás után néhány olvasmányom a Molyról szemezgetve.
Jay McInerney: A jó élet – Kellemesen vaskos karakterközpontú regény 9/11-ről és a manhattani felső-középosztályról. Az írótól megszokott egyszerű, blikkfangok nélküli stílus – csak sajnos a különböző amerikai dialektusok fordításban visszaadhatatlanok, és ez nagy hiányossága a szövegnek –, élő és átélhető szereplők, sokszor nagyon találó előadás és életszerű helyzetek. Szerencsére a végét sem rontotta el, mert el lehetett volna (de inkább nem spoilerezek). McInerney 9/11 sokkját nagyon ügyesen szövi bele a karakterek életébe, emiatt nem válik túlsúlyossá, nem 'erről szól' a könyv, hanem a szereplőiről. Tetszett, és csak ajánlani tudom. De egy alapos korrektúra nem ártott volna a kiadványnak, rengeteg tördelési hiba van benne.
Christiane F.: A végállomás gyermekei – Önéletrajzi jellegű, valós történeten alapuló dokumentumregény egy drogos kiskamaszról. A nyáron egy ültő helyemben újra- és végigolvastam a vonaton; először úgy tíz évvel ezelőtt. Egy szóval jellemezve: megdöbbentő. Az elbeszélésből kibontakozó ’70-es évekbeli német lakótelep-nyomor ("a munkaerő sorozatvetői", by Petri György), a közöny és a tehetetlenség között vergődő kívülálló társadalom, a srácok vívódásának és szinte kilátástalan harcának ábrázolása… groteszk ezt mondani egy életrajzi ihletésű könyvre, de zseniális. Amellett, hogy irodalmi alkotásként is megállja a helyét, rémisztően valószerű.
Walter M. Miller: Hozsánna néked, Leibowitz! – Lenyűgöző hangulat és megdöbbentő vízió az atomháború utáni új középkorról, amelyben az egyház a tudomány őrizője. Szimpatikus, nagyon is szerethető karakterek, nagyon finom fanyar humor, újra meg újra kultúrsokk-élmény: tetszett. Amiért nem tökéletes: ahol eltűnik a humor, ott sokszor bizony unalmassá válik a szöveg, a történet pedig – fordulatainak elismerése mellett – összességében eléggé kiszámítható. Mégis megéri elolvasni.
Mark Millar: Kick-Ass – A film alapjául szolgáló képregény, kellemesen B-filmeket idéző sztori, sok humorral, jó párbeszédekkel, ezekhez illő véres-humoros képi világgal; egy este alatt végigrohantam rajta, mert olvastatja magát. A film sajnos gyengébbre sikeredett, mert pont azon a két-három részleten változtattak – hollywoodi igény szerint –, ami a képregény sava-borsát adta.
Sir Angus Fraser: A cigányok – Elsősorban és főleg történeti mű, a cigány nép eredetét, vándorlásának és letelepedésének történetét összefoglalóan bemutató tanulmánykötet. Néhol – pl. az Európába érkezésüket bemutató rész, illetve a nyelvtörténeti vonatkozások – már önismétlésig részletes, másutt – ahol a szerző érezhetően kevésbé felkészült: kultúra, népszokások – kimondottan hiányosnak tűnt, összességében viszont mindenképpen sok gondolatot keltő, több mindenre rámutató, az ebben az irányban érdeklődőket eligazító kötet.
José Saramago: Halálszünet – Történet egy országról és arról a pár hónapról, amikor a halál beszüntette működését. A témaválasztás és a stílus pontosan olyan izgalmas, amilyet Saramagótól elvárhatunk, a lezárása ugyanakkor – minden spoiler nélkül – elég konformistára sikerült, mintha megijedt volna a lehetőségektől, amit a téma fölvetett. Így sem rossz, de egészen a háromnegyedéig kiválónak tűnt – végül csak jó lett. A szatirikus felhangjai zseniálisak, a halál-ábrázolása pedig Pratchettet és Gaimant idézte; tetszett.
Jay McInerney: A jó élet – Kellemesen vaskos karakterközpontú regény 9/11-ről és a manhattani felső-középosztályról. Az írótól megszokott egyszerű, blikkfangok nélküli stílus – csak sajnos a különböző amerikai dialektusok fordításban visszaadhatatlanok, és ez nagy hiányossága a szövegnek –, élő és átélhető szereplők, sokszor nagyon találó előadás és életszerű helyzetek. Szerencsére a végét sem rontotta el, mert el lehetett volna (de inkább nem spoilerezek). McInerney 9/11 sokkját nagyon ügyesen szövi bele a karakterek életébe, emiatt nem válik túlsúlyossá, nem 'erről szól' a könyv, hanem a szereplőiről. Tetszett, és csak ajánlani tudom. De egy alapos korrektúra nem ártott volna a kiadványnak, rengeteg tördelési hiba van benne.
Christiane F.: A végállomás gyermekei – Önéletrajzi jellegű, valós történeten alapuló dokumentumregény egy drogos kiskamaszról. A nyáron egy ültő helyemben újra- és végigolvastam a vonaton; először úgy tíz évvel ezelőtt. Egy szóval jellemezve: megdöbbentő. Az elbeszélésből kibontakozó ’70-es évekbeli német lakótelep-nyomor ("a munkaerő sorozatvetői", by Petri György), a közöny és a tehetetlenség között vergődő kívülálló társadalom, a srácok vívódásának és szinte kilátástalan harcának ábrázolása… groteszk ezt mondani egy életrajzi ihletésű könyvre, de zseniális. Amellett, hogy irodalmi alkotásként is megállja a helyét, rémisztően valószerű.
Walter M. Miller: Hozsánna néked, Leibowitz! – Lenyűgöző hangulat és megdöbbentő vízió az atomháború utáni új középkorról, amelyben az egyház a tudomány őrizője. Szimpatikus, nagyon is szerethető karakterek, nagyon finom fanyar humor, újra meg újra kultúrsokk-élmény: tetszett. Amiért nem tökéletes: ahol eltűnik a humor, ott sokszor bizony unalmassá válik a szöveg, a történet pedig – fordulatainak elismerése mellett – összességében eléggé kiszámítható. Mégis megéri elolvasni.
Mark Millar: Kick-Ass – A film alapjául szolgáló képregény, kellemesen B-filmeket idéző sztori, sok humorral, jó párbeszédekkel, ezekhez illő véres-humoros képi világgal; egy este alatt végigrohantam rajta, mert olvastatja magát. A film sajnos gyengébbre sikeredett, mert pont azon a két-három részleten változtattak – hollywoodi igény szerint –, ami a képregény sava-borsát adta.
Sir Angus Fraser: A cigányok – Elsősorban és főleg történeti mű, a cigány nép eredetét, vándorlásának és letelepedésének történetét összefoglalóan bemutató tanulmánykötet. Néhol – pl. az Európába érkezésüket bemutató rész, illetve a nyelvtörténeti vonatkozások – már önismétlésig részletes, másutt – ahol a szerző érezhetően kevésbé felkészült: kultúra, népszokások – kimondottan hiányosnak tűnt, összességében viszont mindenképpen sok gondolatot keltő, több mindenre rámutató, az ebben az irányban érdeklődőket eligazító kötet.
José Saramago: Halálszünet – Történet egy országról és arról a pár hónapról, amikor a halál beszüntette működését. A témaválasztás és a stílus pontosan olyan izgalmas, amilyet Saramagótól elvárhatunk, a lezárása ugyanakkor – minden spoiler nélkül – elég konformistára sikerült, mintha megijedt volna a lehetőségektől, amit a téma fölvetett. Így sem rossz, de egészen a háromnegyedéig kiválónak tűnt – végül csak jó lett. A szatirikus felhangjai zseniálisak, a halál-ábrázolása pedig Pratchettet és Gaimant idézte; tetszett.
No comments:
Post a Comment