Az ember leül, tölt egy whiskyt (nem ebben a sorrendben, de így hangzik jól a mondat), elindít egy Johnny Cash-t (Riders in the Sky), és ahelyett, hogy novellát / regényt / függeléket írna, egy bejegyzést kezd, mert már itt az ideje.
Aztán Bob Dylan (The Times They Are A-Changin’), ami menthetetlenül összefonódott a Watchmen nyitóképével. Nem olyan jó az a film, viszont iszonyatosan hangulatos, bármikor kedvem támad hozzá. A képregényt is ajánlom mindenkinek, ha van még olyan esetleg, akit valamiért elkerült. És aztán rögtön a Transmetropolitant, mert csak úgy. És a Sagát. Bár ha Brian K. Vaughan, akkor én valamiért mai napig az Ex Machinát tartom tőle a legjobbnak (nem összekeverendő a filmmel).
Metallica: Enter Sandman. Nem mondom, hogy segít írásra hangolódni, de ki tudja.
