Sunday, June 09, 2019

Hogy csinálom?

Gyorsan. Könnyen. Lassan. Nehezen. Néha zenére. Vagy inkább nem. Arra csak pihenek, vagy hagyom, hogy felcsigázzon, máskor meg kifekszem a napra, pirulok, gyűjtöm az erőt, ha nem is foto-, de szintetizálok. Mint a viccben, ugye, hogy kérdezik a teraszon ücsörgő írót, pihen, szomszéd? Nem, dolgozom. Hát én ugyanígy. Pihenésként betont talicskáztam, például. Meg káposztát ültettem szét. Gyomláltam. Tényleg, mint a viccben (ld.: kérdezik az írót a kertben, dolgozik, szomszéd? Nem, pihenek.). Amúgy idejét sem tudom, mikor ettem ennyi újhagymát. Néha csak azért főztem meg egy adag virslit, hogy hagymát ehessek. (Apropos, ne felejtsek új tepsit meg serpenyőt venni a következő sessionre, mert ezek nagyon ragadnak; békebeliek, jó hogy.)

Friday, June 07, 2019

Még meglátjuk


Oké, akkor mondjuk, hogy döntöttem? Affene tudja. Amikor az egész ház visszhangzik Aviciitől, az ember könnyen hoz könnyelmű döntéseket, főleg néhány pálinka és sör után (az egyik szomszéd nagypapa lett, nyilván meg kellett ünnepelni, a másiknak meg csak simán finom a pálinkája, meg az új pincénket is föl kellett avatni), ugyanakkor az, hogy még viszonylag koherens mondatokban tudok fogalmazni, nem rossz jel... Pár hete egy pályatársnak (nem írói pályán) fejtegettem, hogy igen, én is mostanában mérlegelhetem, merre tovább, hogyan, mire lehetek büszke, és hát az van, hogy nem arra (ami nem írói) szeretnék, hanem erre (ami inkább írói) inkább, és még nem is eléggé, igazság szerint, talán még maradt bennem, fogalmazzunk úgy, tán folytatnám, imígy-amúgy, meg egyébként is, szóval akkor merre? Affene tudja. Talán hallgassak más zenét? Ez kurva jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy kb. tíz éve mást hallgatok, és nem az igazi. Még ha ez most nem is annyira érthető.

Thursday, May 23, 2019

Milyen meglepő

Nem azt mondom, hogy most lesz valami, de azt igen, hogy próbálom. Bő két hetes elvonulással kezdem, aztán egy kicsit komplikálódik, de meglátjuk, elvileg lesz időm a nyáron, aztán az őszt – remélem – elvonulva töltöm; ha mást nem is, legfeljebb majd megedződöm faaprítás közben (mert fűteni kell). Az is egy szempont. De ennél többet tervezek… Ötleteim vannak (számosak), az eredményt meglátjuk. Egyelőre M*-sal kezdek, talán megoldom, mint egy gordiuszi csomót, utána egy kis ez, egy kis az. Csak az eleje nehéz. Visszailleszkedni, hogy ezt lehet, hogy ezt így kell. Szóval meglátjuk. Kicsit fordítok is közben. Nagy örömmel olvastam mostanság ezt a Weinbaum-válogatást, és Kornya Zsolt barátom volt olyan kedves, megdobott egy (nem Weinbaum) hasonlóképp ősi sci-fi szöveggel, talán fordíthatnám. Itt is jelzem, egy oldalt gyorsan, próbaként, hogy milyen a stíl, fel is faltam; tetszetős. S még egyvalamiért hálás vagyok (pontosabban több köszönet is illeti, de most éppen): Zsolt pár éve említette, hogy a szemét kímélendő gyakran programokkal olvastat magának. Mint egy jó író (ha-ha!), elraktároztam ezt is, aztán most előszedtem; ha itt vagyok magányban, legalább valami beszél hozzám. Hát meglepő, amikor az ember a saját szövegét olvastatja vissza, de megerősített abban, hogy jó lesz ez, csak ugye egyenetlen, mert tíz éven, fejezetről fejezetre raktam össze, kb. évente írtam hozzá egy jelenetet, semmit nem terveztem előre – nem regény, itt ezt lehet (ritkán; alig; piszok nehéz) –, közben meg a karakterek eluralták. Vicces, ahogy az ember elkezd egy sztorit, de kibújik belőle önmaga, hogy cseszd meg, hát téged nem a sztori érdekel, hanem a szereplők, sőt, a HŐSÖK, de így, nagybetűvel, mert neked dráma kell, és a sztorit máris kukázhatod, mert a hősök saját magukra szabják az első sortól az utolsóig. De az első öt fejezet király (már engedtessék meg nekem). A hat-hét-nyolc csiszolható (és tudom, hogyan). A kilenc valami különös lesz, de pont azért jó (amúgy tegnap jöttem rá, hogyan dolgozzam össze két változatát, amit már megírtam, mert így működik; máshogyan nem). Aztán már csak le kell zárni, és ma arra is rájöttem, hogyan. Talán le se esett volna, ha olvasom – mint ahogy olvastam már vagy százszor, de tényleg; 2007-ben kezdtem, jézusom! –, de így hallgatva egyszer csak beugrott. Hát persze! Hübrisz! Hát mi más? Mikor írtam bármi mást?

Sunday, February 24, 2019

Oscar 2019 - Legjobb egyebek

Legjobb rendező Nekem legjobban a Vice koncepciója és felépítése tetszett, de az ugye nem azonos a megvalósítással, inkább a forgatókönyvben gyökeredzik, úgyhogy Adam McKay-nek én azért adnám; Alfonso Cuarón ugyanakkor ismét megérdemli a biztos kézért, amivel a Romát végigvitte, még ha azt a filmet én nem is szerettem.

Legjobb színész Rami Malek. Bár Christian Bale-nek is jó szívvel adnám, de Malek egymaga vitt egy közepes filmet, míg Bale-nek volt jó néhány méltó társa; és Maleknek talán kicsit több módon, több oldalról kellett megmutatnia a figurát, amit mindig jobban értékelek. Viggo Mortensen pedig miután megszoktam az olaszosnak álcázott akcentusát szintén megérdemelné, de úgy tűnik, helyette mindig van egy még erősebb befutó.

Friday, February 22, 2019

Oscar 2019

Szigorúan hozzá nem értő magánvéleményem alapján, ahogy az elmúlt években is...

Black Panther Azt nem mondanám, hogy nagy Marvel-fan vagyok, de X-Men és Pókember képregényeken nőttem fel (és néhány Bosszú Angyalai is befigyelt), úgyhogy ezeken a filmeken nálam mindig dob egy kicsit a nosztalgikus hangulat. Hát a Fekete Párducnál ez nem volt meg. Egyrészt vele nem találkoztam a képregények lapjain (nyolcvanas-kilencvenes évek, ne felejtsük el, nem volt olyan hatalmas a hazai választék), másrészt az a kulturális közeg, amiben a filmben megjelent, sohasem érdekelt igazán. Így aztán elsőre sem értékeltem különösebben a filmet, másodszorra itthon újranézve pedig még annyira sem: százszor látott karakterív, lapos párbeszédek, unalmas akció, jellegtelen tucatmellékszereplők, didaktikus mondanivaló. Igen, egyedül az árnyalt gonosz dob rajta valamicskét, de azért nem egy Thanos, ugyebár. Nem is nagyon értem, mit keres a legjobb filmek között (már az identitáspolitikai okokat leszámítva).

Sunday, March 04, 2018

Oscar 2018 - Legjobb egyebek

Legjobb rendező: Guillermo del Toro. Szerintem. Ahogy írtam, a legjobb film díját nem a The Shape of Waternek adnám, a rendezésért viszont megérdemli, színészekből-helyszínekből-beállításokból egyformán kihozta a maximumot, nem lehetett kis feladat az egészet menedzselni; és nálam Christopher Nolan (Dunkirk) a második ugyanezért. (Akadémia szerintem: GdT.)

Legjobb férfi főszereplő: Garry Oldman, de a második helyen szorosan ott a nyomában Timothée Chalamet. Oldmannek annyi (nagy) előnye volt, hogy a megszokott szerepeitől nagyon eltérő karaktert kellett alakítania, így látványosabb az átalakulása, míg Chalamet "csak" tökéletesen hozta a vívódó tinédzsert. (Akadémia: GO.)

Thursday, March 01, 2018

Oscar-díj 2018 - Legjobb film

Szerintem jó volt az idei felhozatal. Akadt mondjuk erősebb év, de gyengébb jóval több, legalábbis amióta figyelem (20 éve), szóval nem panaszkodhatok. Lássuk is akkor...

Darkest Hour Jól szórakoztam rajta, de csak Churchill-Oldmann miatt, a metrójelenet pedig olyannyira kilógott a filmből, hogy önmagában azért levetetném a jelöltek listájáról. Nagy hibája még az ellensúly hiánya: sem Chamberlain, sem Halifax nincsenek egy súlycsoportban Churchillel, vagy ha voltak, hát nem sikerült érzékeltetni, és így Churchill küzdelme árnyékharc önmagával. Amit akár jól is be lehetett volna mutatni, és tettek is rá kísérletet, de megrekedtek félúton a külső problémák és a belső vívódás bemutatása között. Nem véletlen, hogy az a gyalázatos metrójelenet kellett ahhoz, hogy megoldják a konfliktust (meg a másik mélypont, a király látogatása, amit illett volna jobban előkészíteni).