Wednesday, September 30, 2009

A Hőseposz térképei

A minap bekereteztettem a szürkecsuklyások Ynev-térképét, és az jutott eszembe, hogy talán ez is érdekes lehet: alább néhány szemelvény a Hőseposzhoz készült térképekből, a kezdeti ötleteléstől a végeredményig.

1. Ez az első Domoly (Dományi Bálint) vázlata a negyedkori Ynevről az előkészítés fázisából. Azóta is mindig csodálattal nézem, amikor egy-egy alkalomra papírra veti Ynevet, és elkezdi rajzolni, hogy akkor itt ez a folyó ide meg ide... Persze ezek tőle is csak vázlatok ilyenkor. Így kell elképzelni:

2. Aztán, miután egyeztetünk, hogy pontosan mit szeretnék, melyik barna pacát milyen hegynek nevezzék, ez lesz belőle (igaz, ez most pont a másodkor, de a haladás látszik azért):


3. Aztán én pepecselek vele néhány órát, hogy több név legyen rajta (az elf nyelvről és nevezéktanról majd később, mert azt is kidolgoztam), amiből nullához közelítő photoshopos ismereteimnek hála ez lesz:


4. Ez pedig a végeredmény, már egészen más stílusban:


5. És akkor lássuk, mi lett az első pontban mutatott negyedkori vázlatból:


Hát így. Örök hálám Domolynak és Beelzének (Kotsis Levente), hogy ezek elkészültek, meg mind a többi, amiket mi szerzők Ynevhez évek óta használunk.

No comments: