A cím nem tökéletes, újraindítás helyett az újraélesztés talán helyénvalóbb lenne, de képzeljük azt, hogy Explorer helyett Firefoxot használunk, ami fagyás és újraindítás után is emlékszik, melyik oldalt stíröltük éppen; ezért nem kell törölnöm semmit, amit itt korábban írtam. Egyszerűen csak megnyitom a régi lapokat, azután indítok egy új munkamenetet. Ez történik most.
A legutóbbi bejegyzés bő kilenc hónappal ezelőtti, ennyi idő alatt minden rendes gyerek kibújik az anyaméhből: nos, a Sárkány és Unikornis egyrészt nem gyerek, vagy ha bizonyos szempontból az is, akkor sem rendes, hanem tipikusan lázongó fajta, aki / ami beszól, verekszik és orrba vág akkor, amikor rászólok, hogy márpedig most elkészülsz, bameg, mert egyrészt határidő van, másrészt akar húzni a fene, mint a rétestésztát.
Ilyenkor ránéz az apjára, és vagy csak simán megkérdezi, hogy Eszednél vagy, fater?, vagy jóindulatú mosollyal közli, hogy Új idők járnak, jellemfejlődés és hasonlók, egyes karakterek a semmiből főszereplővé nőtték ki magukat, több teret és hosszabb játékidőt követelnek, szóval hiába érted el a szerinted üdvözítő leütésszámot, ha másfélszer annyira van szükség.
Tetszett volna ezt a gyereket jobban megtervezni az elején, és nem félredobni egy már félkész történetet, elkezdve egy újat, néha nekiiramodva, néha megállva. Akkor most hátradőlhetnél, és süttethetnéd a hasadat a monitorral, apafej.
Tehát rövidre fogván: készen van egy tisztességes, és reményeim szerint jól megírt szövegmennyiség, amely már kellemesen fölötte van a megszokott magyar fantasy-hosszúságnak, de még javában dagad, és a kész regény vélhetően hosszabb lesz ikertestvérénél, a Hőseposznál, még ha az Abbitkirálynő terjedelmét nem is éri el. Ez legjobb esetben egy hónap, rosszabb esetben két-három csúszást jelent, pedig kreatív erőimet mozgósítva dolgoztam rajta kora tavasztól késő őszig, amennyit csak lehetett. Többek között azon a világtól eldugott helyen, ahonnan tavalyi posztjaim jelentős részét írtam.
Ez a poszt pedig azért lehet egyfajta reboot, mert végre visszatértem a civilizáltnak mondott, gépesített világba, és lassan visszaállok az éjszakaibagoly-életmódra, amely a kődzsungelben számomra a legmegfelelőbb; és mert látom a munka végét, ideje elővennem ezt a blogot is, ha másért nem, hát mintegy rákészülésként a megjelenésre.
A legutóbbi bejegyzés bő kilenc hónappal ezelőtti, ennyi idő alatt minden rendes gyerek kibújik az anyaméhből: nos, a Sárkány és Unikornis egyrészt nem gyerek, vagy ha bizonyos szempontból az is, akkor sem rendes, hanem tipikusan lázongó fajta, aki / ami beszól, verekszik és orrba vág akkor, amikor rászólok, hogy márpedig most elkészülsz, bameg, mert egyrészt határidő van, másrészt akar húzni a fene, mint a rétestésztát.
Ilyenkor ránéz az apjára, és vagy csak simán megkérdezi, hogy Eszednél vagy, fater?, vagy jóindulatú mosollyal közli, hogy Új idők járnak, jellemfejlődés és hasonlók, egyes karakterek a semmiből főszereplővé nőtték ki magukat, több teret és hosszabb játékidőt követelnek, szóval hiába érted el a szerinted üdvözítő leütésszámot, ha másfélszer annyira van szükség.
Tetszett volna ezt a gyereket jobban megtervezni az elején, és nem félredobni egy már félkész történetet, elkezdve egy újat, néha nekiiramodva, néha megállva. Akkor most hátradőlhetnél, és süttethetnéd a hasadat a monitorral, apafej.
Tehát rövidre fogván: készen van egy tisztességes, és reményeim szerint jól megírt szövegmennyiség, amely már kellemesen fölötte van a megszokott magyar fantasy-hosszúságnak, de még javában dagad, és a kész regény vélhetően hosszabb lesz ikertestvérénél, a Hőseposznál, még ha az Abbitkirálynő terjedelmét nem is éri el. Ez legjobb esetben egy hónap, rosszabb esetben két-három csúszást jelent, pedig kreatív erőimet mozgósítva dolgoztam rajta kora tavasztól késő őszig, amennyit csak lehetett. Többek között azon a világtól eldugott helyen, ahonnan tavalyi posztjaim jelentős részét írtam.
Ez a poszt pedig azért lehet egyfajta reboot, mert végre visszatértem a civilizáltnak mondott, gépesített világba, és lassan visszaállok az éjszakaibagoly-életmódra, amely a kődzsungelben számomra a legmegfelelőbb; és mert látom a munka végét, ideje elővennem ezt a blogot is, ha másért nem, hát mintegy rákészülésként a megjelenésre.
2 comments:
Nini, ez él! Há' helló! :)
:-)
Post a Comment