Sunday, October 19, 2008

Back again

Kezdek regenerálódni, amiben sokat segített, hogy csütörtökre mindenképpen össze kellett szednem magam, egyrészt, mert volt egy fontos találkozóm, másrészt, mert ismét vendégül láttuk Eric barátomat, és semmiképp nem akartam kihagyni az alkalomra ígért kártyapartit. Még a múltkori versenyen bevásárolt a legújabb kiegészítőből (Krán Törvénye), és ki akartuk próbálni a paklit.

Mivel nem túl nagy a lakás, logisztikailag ez úgy nézett ki, hogy Eric helyet foglalt a vendégfotelben, én a zsámolyon, a felállított tábori asztalra pedig, hogy könnyebb legyen fölvenni a lapokat, egy többé-kevésbé fehér terítőt tettünk, ami nem is kicsit restihangulatot adott a dolognak, de hát így érdemes; játszottunk is valami hajnali egy óráig. (Magáról a játékról majd lesz egy külön poszt, amolyan novellaszerű.)

A regenerálódáshoz tartozik, hogy napokon belül lesz egy kis reklámkampány a blog körül. Persze semmi extra, de úgy döntöttem, ideje nyilvánosabbá tennem, most, hogy már a regény végéhez közeledek.

1 comment:

Anonymous said...

Szaftos részleteket akarunk (és a regényből is)! P.R szempontból mindenképp az elf hercegnő kontra sárkány és/vagy unikornis szexjelenetet javasolnám, hátha így új piacra is be tudsz törni. :)