Ott tartottam tehát – itt: Hőseposz (I.) –, hogy a Hőseposz más szempontok miatt lehet népszerűbb, mint a második regényem. Az Abbitkirálynő szigorúan szerkesztett, erősen fókuszált regény, lassan építkező, hosszú kifutású történettel, míg a Hőseposz lazán összekapcsolt elbeszélésekből álló novellaregény. Széttartó történeteinek minden irányba (múlt, jelen, jövő) lehet folytatásuk, és a regény tele van erre való utalásokkal (amit a Sárkány és Unikornis bőséggel ki is használ); a helyszínek és a szereplők sokfélék és - legalábbis az előbbiek - sokszínűek; az egyes fejezetek pedig nagyon rövidek, egy-egy metrómegállóra valók. A feszített tempójú történet, az egyszerű stílus a fentiekkel együtt szinte magával rántja az olvasót, és nagyjából mindenki talál benne valamit, ami számára érdekes. Ha nem a történet fordulatait vagy a szereplők sorsát, akkor az ábrázolt világ sokszínűségét és történetiségét, vagy azt a mögöttes mondanivalót, amit egykor a történetek megszületéséről, áthagyományozódásáról és hatásáról közölni akartam.
Kicsit furcsa lehet, amikor ilyen akadémizáló stílusban írok a saját művemről, ezért szeretném leszögezni: nem feldicsérni akarom, hanem csak végrehajtani azt az önértékelést, ami a Sárkány és Unikornis befejezéséhez kell. És épp ezért teszem ezt nyilvánosan – az olvasók visszajelzéseinél nincs hasznosabb.
A fentiek alapján azt hiszem, hogy a Hőseposznál mindmáig még novellában-elbeszélésben sem írtam populárisabbat, és ezt a szót most a jobbik értelmében használom: mind szerkezete, mind tartalma olyan, hogy elérhesse a lehető legszélesebb olvasóközönséget, ezt pedig az ember nem hagyhatja figyelmen kívül, ha amúgy populáris irodalmat ír. Az Abbitkirálynő, a Herón könyve vagy a Zarándoklat című írásaim (mindről lesz még szó a későbbi posztokban) ehhez képest kitérők más műfajokhoz, a történelmi regényhez, az eredetmítoszhoz és sorolhatnám. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbak vagy jobbak a Hőseposznál – az nem ezen múlik –, hanem csak azt, hogy más módszerek szerint kell megvizsgálni őket.
Jó darabig tartott, amíg erre rájöttem, és nagyjából akkor kezdtem érdemben foglalkozni a Sárkány és Unikornissal, amikor ez tudatosult bennem. Előtte is megvoltak egyes szövegrészek, de előbb összhangba kellett hoznom a Hőseposz megírása (2003) óta megszerzett írói tapasztalatot magával a Hőseposszal. Annak szövegéhez, karaktereihez, cselekményéhez kellett (és kell mindmáig) visszanyúlnom négy, öt és hat éves távlatból úgy, hogy a mostani saját elvárásaimnak és az eredeti történetnek és karaktereknek is megfeleljek. Ez bizony melós.
Amit most – amikor már csak kb. 100.000 leütés hiányzik az 500.000-ből – már biztosan látok: a Sárkány és Unikornis a Hőseposz világának és történetének kibővítése, gazdagítása – de nem újraírás, és nem is vetekedni akarok az első regénnyel, mert a Hőseposz alapvetően egy hőstörténet, a Sárkány és Unikornis viszont... nos, maradjunk annyiban, hogy más szempontból közelíti meg azt a világot, amit korábban ábrázoltam.
Kicsit furcsa lehet, amikor ilyen akadémizáló stílusban írok a saját művemről, ezért szeretném leszögezni: nem feldicsérni akarom, hanem csak végrehajtani azt az önértékelést, ami a Sárkány és Unikornis befejezéséhez kell. És épp ezért teszem ezt nyilvánosan – az olvasók visszajelzéseinél nincs hasznosabb.
A fentiek alapján azt hiszem, hogy a Hőseposznál mindmáig még novellában-elbeszélésben sem írtam populárisabbat, és ezt a szót most a jobbik értelmében használom: mind szerkezete, mind tartalma olyan, hogy elérhesse a lehető legszélesebb olvasóközönséget, ezt pedig az ember nem hagyhatja figyelmen kívül, ha amúgy populáris irodalmat ír. Az Abbitkirálynő, a Herón könyve vagy a Zarándoklat című írásaim (mindről lesz még szó a későbbi posztokban) ehhez képest kitérők más műfajokhoz, a történelmi regényhez, az eredetmítoszhoz és sorolhatnám. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbak vagy jobbak a Hőseposznál – az nem ezen múlik –, hanem csak azt, hogy más módszerek szerint kell megvizsgálni őket.
Jó darabig tartott, amíg erre rájöttem, és nagyjából akkor kezdtem érdemben foglalkozni a Sárkány és Unikornissal, amikor ez tudatosult bennem. Előtte is megvoltak egyes szövegrészek, de előbb összhangba kellett hoznom a Hőseposz megírása (2003) óta megszerzett írói tapasztalatot magával a Hőseposszal. Annak szövegéhez, karaktereihez, cselekményéhez kellett (és kell mindmáig) visszanyúlnom négy, öt és hat éves távlatból úgy, hogy a mostani saját elvárásaimnak és az eredeti történetnek és karaktereknek is megfeleljek. Ez bizony melós.
Amit most – amikor már csak kb. 100.000 leütés hiányzik az 500.000-ből – már biztosan látok: a Sárkány és Unikornis a Hőseposz világának és történetének kibővítése, gazdagítása – de nem újraírás, és nem is vetekedni akarok az első regénnyel, mert a Hőseposz alapvetően egy hőstörténet, a Sárkány és Unikornis viszont... nos, maradjunk annyiban, hogy más szempontból közelíti meg azt a világot, amit korábban ábrázoltam.
No comments:
Post a Comment