Kull király, az ősök és egy filológus

Maradva az előző bejegyzésben kezdett személyes hangnemnél, és olvasva a Kull király és az ősökről írott véleményeket többek között itt és itt (akit a többi is érdekel, itt talál róluk egy csokorra valót), megint kissé nosztalgiázva felidézném, hogy anno boldog irodalom szakos hallgató koromban, a Debreceni Egyetem főépületének harmadik emeletén, balra, a tanszéki könyvtárban tartott szemináriumok egyikén merengtem egyszer azon, milyen jó lenne, ha a rengeteg ún. szépirodalmi mű mellett ugyancsak könyvtárnyi szakirodalma lenne kis hazánkban (is) a fantasztikus irodalomnak, vagy ha mást nem, legalább egy lexikont kaphatna a terület, meg persze jól jönne egy szakbibliográfia is – apropó, aki nem tudná, mindig mindenről van ám egy lista valahol (azon belül pedig témánkat érintve különösen) –, és akkor talán nem az lenne az érzésem, hogy a hazai szépírók (hacsak nem lesz divat éppen egyikük-másikuk) az irodalmároknak, az irodalmárok egymásnak, a populáris szerzők meg (ismételten: hacsak nem lesz épp divat egyikük-másikuk) leginkább az iratmegsemmisítőnek írnak, mert szép és jó dolog, ha megjelenik egy könyv, regény, novella, és még szebb, ha azt olvassák, csak hát eltelik tizenöt-huszonöt-ötven év, és ha nincs dokumentálva, kutatva, időről-időre a szakma által elővéve, akkor bizony a legjobb írás is feledésbe merül.

Most lehet ellenkezni, hogy nem, dehogyis, de jelentkezzen, aki akkor is elolvasta volna az Íliászt, ha nem teszik kötelezővé (és sokan ugye még akkor sem, és hát meg is értem, mert zseniális, de nem egy 14 évesnek való olvasmány). A legjobb művek is öregszenek, avulnak, a nyelvezetük kikopik a jelenünkből, a mondanivalójuk szép-szép, de hát minden történet ugyanarról a hetvenkét témáról szól – vagy mondjuk hat témáról tizenkét változatban –, úgyhogy újat már nem tud mondani, az meg a könyvmolyokon kívül mégis kit érdekel a XXI. században, hogy mit ábrázolt Akhilleusz pajzsa, nem igaz? Meg különben is láttuk a moziban.

Van egy érdekes kérdés: "Vajon az a könyv, ami ott van a polcon, de nem látszik a címe, és soha senki nem veszi le, nem nyitja ki és nem olvas bele, létezik egyáltalán?"

A vicces válasz szerint ezen mondjuk gondolkodhatunk, de ha épp az a könyv esik a fejedre a polcról, akkor ez a kérdés viszonylag egyértelműen eldől.

Komoly válasznak meg ott van a Kull király és az ősök.

Ha tévedek, majd valaki kijavít, de tudomásom szerint a fantasztikus irodalom területén a hazai könyvkiadásban még nem volt példa olyan összegző és kritikai igényű sorozatra, mint amilyen a Kornya Zsolt által kezdeményezett MesterMűvek. Jelentek-jelennek meg persze életműsorozatok (de ezek döntően ismert vagy divatos szerzőktől), illetve művészi igényű válogatások különféle szerzőktől (mint amilyenek pl. A képzelet mesterei sorozat kötetei voltak), de egyikben sem találkoztam még azzal a válogatási, szerkesztési és szervezési elvvel, amely egyébként a szépirodalmi művek kritikai feldolgozásának, közkeletű kifejezéssel élve, a filológiának a sajátja.

Több reflexió is utalt arra, amit én a Kull király és az ősök legnagyobb értékének gondolok, a szövegkritikai igényességre és a versek, elbeszélések, novellák és töredékek közé iktatott hosszabb-rövidebb szerkesztői felvezetésekre. Ezek kontextusba helyezik az egyes szövegeket, nem csupán az írói életmű és az adott szöveg keletkezéstörténete, hanem irodalmi előzményei és utóélete szempontjából is. A Kull király és az ősök ilyen szempontból egy igazi gyöngyszem, amit lapozgatva felfedezőútra indulhatunk Howard és kora további elfeledett művei felé.

Azt gondolom, hogy egy írásműnek kétségkívül szórakoztatnia és / vagy elgondolkodtatnia kell, de egy mű sem áll soha önmagában, és – főleg annak, aki maga is ír – a keletkezéstörténet, az előzmények ismerete, megismerése számtalan réteggel gazdagítja egyrészt magát a szöveget, másrészt a szövegalkotásról, az írás mint alkotás folyamatáról meglévő tudásunkat. Persze lehet, hogy ez sokaknak fölösleges bölcsészkedésnek hangzik, de talán mindenki inkább építtetné mondjuk a házát olyan mesterrel, aki érti a különbséget alapozás és szigetelés között, mint olyannal, akinek csak vakarja a fejét az építési tervek láttán. Na: egy írónak a választott témájához kapcsolódó művek és a hozzájuk tartozó másodlagos (avagy szak-) irodalom ismerete pont olyan, mint kőművesnek a megfelelő szakképzés és munkatapasztalat.

A Kull király és az ősök ugyanakkor nem kíván többnek látszani annál, ami: a szerkesztői kommentárok csak kitekintések és az egyszeri fantasy rajongót nem különösebben terhelő pár mondatos elemzések, így a kötet továbbra is egy gyűjtemény Howard műveiből, nem pedig filológiai értekezés. Nem szép dolog szembe dicsérni, de Zsolt megtalálta a legjobb arányt szórakoztatás és művelődés között, és egy nagyon szép indítást adott egy sok reményű sorozatnak, úgyhogy kalapot le előtte.

És a fene tudja, lehet, hogy neki is valahol a DE falai között jutott eszébe a koncepció?

(nem legközelebb, de előbb-utóbb: tételesen is néhány címről a kötetben)