A postok vészes megritkulásából bárki kikövetkeztethette, hogy a legutóbbi volt az utolsó, amely a világ végén született – másnap érkeztem vissza a civilizációba, a zsúfolt esték és hosszú éjszakák városába, ahol nap közben csak nehezen tudom rávenni magam, hogy blogot írjak, máskor pedig nincs időm vagy erőm rá.
Az elmúlt hetekben történtek közül azonban jónehány dolog ide kívánkozik. Hogy a blog témájánál maradjunk, örömmel jelenthetem, hogy több tesztolvasó is visszajelzett, miszerint a S&U eddig kész része jó, és érdekli őket a folytatás. Lesz persze még munkám a szöveggel – egyes elsőkönyves szerzőkhöz képest ugyanis kételkedem abban, hogy egy szerző teljes vértezetben pattanna ki a publikum elé, még így, két regénnyel és novellákkal a hátam mögött is –, de egy bizonyos határig a csiszolás örömmeló, és csak sok keserves hónap után válik nyűggé, amikortól viszont már nem érdemes, inkább hagyni kell a francba, és írni mást. Azt meg nem kiadni.
Csiszolásnál maradva: elég sokat csiszoltam a múltkor megírt elbeszélésen, és ha még tovább kell, kisregénnyé dagad, de ez a legkevesebb, és engem nem zavar. Ráadásul, mivel a benne szereplő három kétes alakról az óta elkezdtem egy másik mesét, egyre tisztábban látom őket magamban, magam előtt, és ez jót tesz a szövegnek. Hogy mennyire jót, azt a szerkesztő és az olvasók dolga eldönteni, de az mindig serkentő érzés, ha az ember úgy érzi, helyes irányba tart.
Mondjuk emiatt a S&U nem nagyon gyarapodott július óta, de minden készülő szöveggel többet tanulok az írásról, és ez, remélem, meglátszik majd a regényen is.
Szóval igyekszem.
No comments:
Post a Comment