Ha a Dogville-ről írtam, úgy illik, hogy írjak a Manderlay-ről is, még ha nem is tartom méltónak az előbbihez. A témája, az üzenete olyan egyszerű, mint a faék, és olyan könnyű értelmezni is, és ez elszomorított egy kissé. Túl kiszámítható volt, túlságosan lapos. Kicsit úgy, ahogy a végefőcím alatt az ember szinte várja, hogy Nixon fotója helyett ezúttal az ifjabb Bush elnököt látja majd – és valóban. Mintha az ember felvonultatna egy hadsereget (Nicole Kidman mellőzésével), majd leadna egy figyelmeztető lövést egy pacsirtára. Hát mit ne mondjak, kicsit szólt.
Ide kapcsolódó jó (?) hír azonban, hogy a filmen felháborodva belecsaptam a lecsóba, és ha a lelkesedésem kitart holnaputánig, egész szép darab új szöveggel sikerül bővítenem a S&U-t. És: még tegnap befejeztem egy másik projektet is, remélem, még az ősszel annak is lesz kézben forgatható eredménye.
No comments:
Post a Comment