A kalahorák neveiről

A M*-kártya fórumán kérdezték tőlem a következőt a Százháborúval kapcsolatban: "Ki az a Velraen? Úgy tűnik, hogy egy kalahora, de ilyen nevűről még soha nem hallottam/olvastam." Valóban, ez a név korábban csak egyetlen könyvben, a Hőseposzban szerepelt, ott is csak kétszer (ti. "Verlaen-ligetek" ill. "Verlaen barlangja"), ráadásul nem írtam mellé, hogy az illető egy kalahora, mert akkor és ott ennek semmi jelentősége sem volt. Most is csak azért hozom fel a dolgot, hogy látszódjon: maga a név és a koncepció már akkor létezett.

Aki már olvasta a Százháborút, és érdekli az ilyesmi, az a kattintás után megtudhat ennél többet is.

Miként azt a regényben ábrázoltam, az elfek számára – legalábbis a másodkori elfek számára – rendkívül fontosak a nevek. A név elválaszthatatlan magától a létezőtől, annak lényegét fejezi ki: az ő számukra, bár gyakorlatban nem (tehát mágikus hatása nincs), elméletben viszont minden név igaz névként funkcionál. Ezért törődnek annyit az égi hajók neveivel, ezért a vén Meldanon felháborodása, amikor szerinte elkapkodják az Adathor elnevezését, és ezért fontos motívum a könyvben Erragal névváltozása: hogy Holdfény Erragalból Százkarmú lesz a történet végére.

Ugyanez a helyzet a kalahorákkal is. A Summarium a következőképp fogalmaz: "[a kalahorák] korokon keresztül gyakorta vették fel egymás nevét, s voltak, kiket oly cselekedeteikért tisztelünk, melyeket nem ők váltottak valóra. [...] A mostani idők [...] északi kalahoráiról eleget hallhattál már. [...] Régóta kísérik népemet, és gyakorta más néven mutatkoztak közöttünk, de mindig megmutatták, miként kell viselnünk a ránk mért sorsot. Nem kell azonban azt hinned, hogy csak őket tiszteljük. Mindazok, kiket eddig említettem, szintúgy kebelünkben élnek..." (Summarium, 14-15. o.)

Ezekre a sorokra alapoztam a regényben, hogy a kalahorák nevei és történetei változtak az idők folyamán (illetve földrajzi eltérések is léteznek, de ez most nem különösebben fontos): emögött pedig a fenti koncepció húzódik. Nem utolsó sorban ez a névvariálás a régmúlt idők szemléltetésére is egy jó módszernek tűnt. Mivel szeretem az ilyesfajta játékot, igyekeztem úgy megoldani, hogy a nevek hangzása, a kalahorákról szóló történetek, vagy egyes jellegzetességeik alapján a másodkori és a későbbi kalahorák kb. azonosíthatóak legyenek, pontos megfeleltetésre viszont nem törekedtem.

Ugyanakkor, aki nem szereti az ilyen játékot, vagy csak szeretné tudni, jól tippelt-e, annak álljon itt egy többé-kevésbé részletességre törekvő lista – de hangsúlyozottan nem szerepjátékosi szemszögből, hanem az írói szándékok szerint, az RPG megtámogatására.

Gyógyító Verlaen, a Fák Hercege – Ő Narmiraen, a Ködökön Járó közvetlen előképe. Ugyan nem a leghatalmasabb, de a legnépszerűbb kalahora a Százháború–Hőseposz kötetek másodkori Völgyvidékén, köszönhetően az ott elterülő hatalmas rengetegeknek és a hozzá kapcsolódó Hallgatag Úr-mondakörnek, amire számos utalás található a Százháborúban. Áttételesen a későbbi Siena Boralisse, az Érintéssel Enyhítő és Fliadais D'Anatel, a Lombok Őre is hozzá köthető.

Vaëlan luminatar – Megegyezik Veela luminatarral. Az ő neve és személyisége lényegében nem változott a rákövetkező korokban, lévén luminatarként az emlékezet és az emlékezés megszemélyesítője: a névalakok különbsége itt csupán nyelvi, nem tartalmi különbséget jelez.

Melvar, az Emlékező – Magon L'levar, a Szavakat Ismerő távoli előképe. Völgyvidéken az ősi múlt, a történetek és dalok emlékezetét kötötték hozzá, ám ez az attribútuma idővel Veela luminatarhoz került, míg Magon L'levar az ősi hatalom, az ősök igéinek őrizőjévé lett. A hagyományaira olyan büszke Völgyvidéken Melvarként roppant tisztelet övezte; nem véletlen, hogy a terület pusztulása után erősen megcsappant a befolyási köre.

Merenith, a Fényben Daloló – Eidhil K'Meakhan, a Dalokban Élő nagyon távoli előképe. Verlaen mellett a másik nagyon népszerű, a történeteibe forduló Völgyvidéken talán a legnagyobb hatalmú kalahora. Hatalma persze sokkal inkább a megőrzést, a gyógyítást, az építést szolgálja, de tud haragudni is, ha akar: archetipikusan feminin entitás. Hetedkori mivolta ehhez képest önmaga árnyékává fakult, befolyási köreinek nagy része Narmiraenhez és Veela luminatarhoz került; csak az igazán öregek és a luminatarok emlékeznek rá, hogy egykor nem csak a dalokban élt, hanem ő maga volt a Dal, amely még a Förgetegben is utat mutathatott.

A szépséges Abellyn, a Marvaurem – Rhienna Malvaureen, a Tűz Csiholója, a Mosolyokban Honoló közvetlen előképe. Eredete sok szempontból bizonytalan, a másodkori történetek szerint nem is elfként született, hanem csak szerelme révén lett a Nép egyik szimbóluma; már ez a történet is mindent elmond az elfeknek az ő legfontosabb, majdhogynem egyetlen befolyási területéhez, a szeretethez, szerelemhez fűződő viszonyáról. Egyszerre jelen lévő gyengédségét és erejét jelzi, hogy Völgyvidéken felváltva vagy szépséges Abellynnek, vagy a Marvauremnek szólítják, de sohasem egyszerre a két nevén, ám az idő múlásával és a hagyományok fellazulásával persze ez is változott: hetedkori előneve, a Rhienna valójában a 'szépséges' kifejezés megfelelőjeként értelmezhető.

Aleribeth, a Szomorú Vadász – A másodkori kalahora-történetek legkérdőjelesebb, legnagyobb hatású, de legsötétebb sorsú alakja. Bizonytalan, hogy melyik későbbi kalahora-manifesztációhoz köthető a legegyértelműbben, ám a legvalószínűbb, hogy mindegyikükben akad belőle egy rész: elszántsága és bátorsága, amely a legendák szerint Verlaen oldalán a Hallgatag Úr ellen vezette, ám végül az Ófa pusztulását okozta, valamint a mérhetetlen szégyen és önvád, amely végül elemésztette, örökre beleégett a Nép közös tudatába, és napi szinten jelen van az elfek viselkedésében és gondolkodásában.

Halidor – Mallior, az Éjben Kacagó közvetlen előképe. Melléknevének hiánya az elfek hozzá való kettős viszonyát jelzi: becsülik és felnéznek rá, példaként állítják maguk elé, mint az erő és az elszántság, a bátorság szimbólumát, ám tisztában vannak azzal, hogy önpusztító vállalkozása nem lehet reális alternatíva a Nép harcában az aquirok ellenében. Malliorként ezt a kettősséget már egészen magában hordozza: ezért is lehet az elfek egyik legélőbb, legjellegzetesebb szimbóluma a hetedkorban.