Sunday, February 09, 2020

Oscar 2020

Rövidebb és tömörebb leszek a szokásosnál, ahogy a bejelentéstől a ma esti díjkiosztóig eltelt idő is rövidebb volt, úgyhogy csak mostanra végeztem a jelölt filmekkel. Előre jelzem, nem olvastam semmiféle mérlegelést, és a legtöbb esetben azt sem tudom, ki nyert már mindenféle szakmai díjakat. Szóvalakkorhát...

Legjobb színész – Adam Driver. De ha Joaquin Phoenix kapja a Jokerért, akkor sem fogok falnak menni, DiCaprio pedig megérdemelten kapott jelölést, amit most nem vált majd díjra, Banderas és Pryce jelölését viszont nem igazán értem egy olyan évben, amikor ott van a Ford v Ferrari Matt Damonja és Christian Bale-je jelölés nélkül. Azt a filmet ugyanis a vágást leszámítva ők vitték el a hátukon. 
 
Legjobb színésznő – Renée Zellweger. És persze Scarlett Johansson is érthető lenne, abszolút. Cynthia Erivóval végigszenvedtem a filmet, de egy percig nem fogott meg semmivel, ami amúgy a film hibája, szerintem borzalmas volt, Charlize Theront Margot Robbie lejátszotta a vászonról (nem ő tehet róla, egyszerűen Robbie erősebb szálat kapott), Saoirse Ronan meg, eh, megint egy felnőtté válás történet, eh, felnőhetne már.

Legjobb férfi mellékszereplő – Hát, ha csak közülük lehet választani, akkor Brad Pitt, és megérdemelné, de innen is hiányolom Damont vagy Bale-t. Amúgy Hopkins is meggyőző volt, de semmi olyan, amit ne láttunk volna már tőle máshol, és a többiekre is ez igaz... talán csak Tom Hanks hozott valami olyan módon fura fickót, hogy attól minden ártatlansága dacára borsódzott a hátam; szó se róla, odatette magát. Szóval vagy Brad Pitt, akinél viszont valamiért azt érzem, hogy az erős színészvezetés vitte, vagy Tom Hanks.

Legjobb női mellékszereplő – Margot Robbie. Vagy Laura Dern. Értem én, hogy Scarlett Johansson is mekkorát alakított, és tényleg, de ebben a kategóriában szerintem a másik kettő most erősebb volt (még ha Derntől láttuk is már ugyanezt az eszköztárat a Hatalmas kis hazugságokban, de az ugye tévé), ami pedig Kathy Bates-et illeti, azt is megérteném, de vegyük hozzá a képernyőn eltöltött időt, és akkor Robbie nyer. Florence Pugh-ot értem, hogy jelölték, de az a film az alakításokkal együtt elment mellettem (Dernt leszámítva, mert ugye látványos, hogy ott meg mennyire nem a jelölt karakterét hozta).

Legjobb eredeti forgatókönyv – A Knives Out nekem nagyon tetszett az összes áthallásával egyetemben, de az 1917 is nagyon bejött, minden "egyszerűsége" ellenére, a Parasite jelölését értem, de nem szerettem, fordulataival együtt is túl kiszámítható, a Marriage Story szintén megérdemelné, a Tarantino-film pedig nem a legjobbja ugyan, de a vége nagyon erős. Nehéz választanom. Nem tudom. Marriage Story, aztán 1917. Tarantino meg legközelebb kicsit húzza szorosabbra a közepét.

Legjobb adaptált forgatókönyv Jojo Rabbit. Pont. Szerintem nincs mit magyarázni. Jó, a The Two Popes kivételével mindet megérteném, de mégse.

Legjobb rendező – Sam Mendes, 1917. Az a film pokolian egyben van, és nem csupán a kép, hanem az egész összhatás, a hangulat, a dramaturgia, tulajdonképpen nagyon jó az, csak a vége nem úgy üt, ahogy kéne (több is volt, amit megkönnyeztem, de nem ezt), ez viszont talán nem von le a rendezői teljesítményből.

Ésakkora Legjobb film Marriage Story. Basszus, nem hittem, hogy ezt írom a végén. De így visszanézve a listát, és a fentiek után, hát, filmként az működött a legjobban. Nem mondom, hogy minden szempontból a legjobb, mert az 1917 inkább MŰ, a Jojo Rabbit inkább ÜZENET, a Joker inkább ALKOTÁS, a Marriage Story viszont egyik irányba sem akar kilengeni, csak leülsz, nézed, közben többször azt mondod, hogy basszus, aztán vége. Úgyhogy így. Éjjel meglátjuk, eltaláltam-e.

No comments: