Minimálnapló - 1. nap

1. nap (2020.03.16.)

Reggel nyolcig – a tervektől eltérően – nem kaptunk napi tananyagot (nem mintha számítottam volna rá), úgyhogy mondtam a kölyöknek (másodikos), hogy akkor a tanítás elmarad. Bekapcsoltam ugyan az M5-öt, hátha ott megy valami, de csak néhány néhány tinédzser beszélgetett arról, milyen jó felsősnek lenni (nem mintha másra számítottam volna). Mindezt nem panaszkodásként vagy rosszakaratból mondom, egyszerűen csak a tények rögzítése végett. Még 2018-ban sem akart senki 2020.03.16-ától digitális oktatást, nemhogy 2020.03.13-án, szóval épelméjű ember nem várhatta, hogy hétfőn tényleg indul a rendszer. Házi feladatot végül valamikor délután kaptunk, de abból én már kimaradtam, mert asszony közben hazaért, én meg már a papírírószer boltban voltam fénymásoltatni (mert az amúgy üzemi teljesítményt bíró irodai nyomtatónk persze ma döglött be), a sarki éttermessel (régről ismerem amúgy) barátian megosztoztunk a boltos (akivel szintén régre nyúlik az ismeretségünk) utolsó 2.500 papírján (szerencsére nekem jutott több). Utána egy órát talpaltam, mire mindenkit (mármint a sétával elérhető ügyfeleket) kiértesítettem, hogy a legrosszabb forgatókönyv (az melyik? és az tényleg az?) esetére az is nyomban csináltasson magának e-mail címet, ha más nem, az unokájával, aki még számítógépet sem látott közelről. Most így megy ez.

Azt amúgy vicces volt látni, hogy a zöldséges, aki pénteken még kiröhögött, amikor kértem egy nagyobb szatyor krumplit, mára már kiírta, hogy legfeljebb két ember lehet bent, és azon felül is aggódott némiképp. Ja, és eddig mindig készpénzt kért, de hétfőn már örült, hogy van nálam kártya.

Valamelyik podcastban hallottam, talán a hvg.hu-n (reklám), hogy épelméjű ember még egy hónapja sem sejthette, hogy ebből mi lesz. No igen. Mindig is tudtam, hogy zakkant vagyok, mert amikor bő egy hónapja jött a hír, hogy Kína hatezer (vagy valami olyasmi nagyságrendű) orvost vezényel át Vuhanba, akkor mondtam az asszonynak, hogy kezdjünk bevásárolni. Nem azért, mert elfogyhat a kaja a boltokból (bár tegnap mondjuk csak nehezen vehettem volna egy kiló lisztet is akár), hanem mert épelméjű ember ilyen hírek alapján nem gondolhatta, hogy ilyet (hatezer orvos átvezénylését) bárki is alapos ok nélkül csinál; és ha a kínaiak így megijedtek, akkor nálunk mi lesz? Mármint kórházügyileg.

Szóval természetesen mi is feltankoltunk, és most mindenre készen várjuk a folytatást. Persze kicsit aggódunk is, elvégre az asszony a népegészségügyön dolgozik, több közvetlen kollégája járványügyes, ők kutatták a kontaktokat, hordták a határozatokat a karanténról stb. stb. stb., szóval nem kérdés, hogy mi ezt heteken belül elkapjuk amúgy. Bár talán jobb előbb túlesni rajta, mint a járvány csúcsán. Vagy mikor? Az én civil melóm irodásíthatóbb, igazából bő két éve próbálok teljesen home office-ra átállni, de egyrészt számos helyzetben-vonatkozásban bizony nagyon is szükséges kimozdulnom hozzá, pláne emberek közé (brrr), másrészt családi cég, a szüleinket pedig érthetően most kivontuk a munkából, és exportáltuk őket a telekre, mert itt a városban csak megmakkannának a négy fal között (a szomszédokat legfeljebb majd elvasvillázzák a közelből).

Hát így. Tegnapig.