Wednesday, November 11, 2009

Jászfényszaru

Jászfényszaru egy kis település Hatvan közelében, legtöbbünk valószínűleg keveset hallott róla, a M* játékosok térképén azonban mindenképpen helye van és ideje, hogy végre én is érdemben írjak róla, hisz nem egyszer emlegettem már. Jászfényszarun működik ugyanis a Lumina Cornu Ifjúsági, Szerepjáték és Történelmi Klub, amely évről évre egyre több csapatot vonzó, színvonalas M* versenyeket szervez, én pedig olyan szerencsés vagyok, hogy lassan már számolni sem tudom immár az ötödik rendezvényükön vehetek részt hamarosan meghívott vendégként és (alighanem) pontozóbíróként.

Mielőtt azonban többet írnék, beillesztek ide egy videót az egyik tavalyi versenyükről, mert sok szempontból önmagáért beszél:



A videón tavaly kicsit szellősen betöltött helyszín idén tavasszal már majdnem zsúfoltnak tűnt, annyi csapat és játékos vett részt a rendezvényen; akkor már bizony komoly kihívást jelentett időre végezni a pontozással. Még nem tudom, hogy a közelgő szombati versenyen hogyan és mint lesz, mit terveznek Agnusék, de nyilván megírom utólag, addig pedig kíváncsian várom. Egy nagyon fontos dologban különbözik ugyanis ez a versenysorozat azoktól, amelyekre M* íróként meghívást kapunk: itt nem csupán annyi a szerepünk, hogy elbeszélgetünk az olvasókkal, akiket ilyenkor azért inkább a játék érdekel, s nem annyira mi a Lumina Cornu rendezvényein a rendezőkkel folytatott tartalmas délelőtti beszélgetések után külső, független bírákként lényegében mi értékeljük és pontozzuk a csapatokat.

Így íróként is résztvevőnek érezhetjük magunkat, még ha nem is játszunk bár legutóbb például Indira Myles és Raoul Renier is beszálltak egy-egy partiba (a teljesítményüket persze nem pontoztuk) , az asztali torna után pedig mód van részt venni az ún. asztal alatti tornában, amiből én eddig rendre kimaradtam, de Eric barátom biztatására idén alighanem csatlakozom, ha lesz rá mód és idő.

Ja igen, és hogy mindezt miért: egyrészt, hogy megköszönjem a Lumina Cornu egész csapatának, amiért ilyen sokan tesznek a szerepjátékért és a M*-ért, másrészt azért, hogy minél többen jöjjetek szombaton!

No comments: