Aki még nem látta a Red c. akcióvígjátékot, mindenképpen ajánlom: kellemes levezetése az évnek, főleg a nyugdíjviták fényében, el tudnám képzelni, ahogy a pénztárakat megvédi a nyuggerkommandó. Függetlenül attól, hogy a kérdésben mi az álláspontom. Ezt elég nehéz megmondani egyébként, többen kérdezték rokonaim-barátaim közül, hogy "mint hozzáértő", mit tanácsolok: itt és most is elmondom, hogy a politológia végzettség ugyan sok mindenre jó, de nyugdíjszakértőként még nekem sem lenne pofám eladni magam, másrészt pedig meg vagyok győződve róla, hogy negyven év múlva semmilyen állami szolidaritás nem lesz, nemhogy nyugdíj, szóval ebben a kérdésben nem mérvadó az álláspontom.
A filmnél (Red) egyébként messze jobb a képregény, bár ez az összehasonlítás azért most kicsit sántít. A Kick-Ass esetében teljesen igaz, hogy egy zseniális képregényből erős közepes filmet készítettek, mert ugyan a lehető legjobban ragaszkodtak az alapötlethez, ám épp a legfontosabb részeken változtattak (hogy kiszolgálják a "hollywoodi" "tömegigényt"), így kipicsázták a sztori velejét. A Rednél legalább volt eszük ahhoz, hogy az egy szem főszereplőt megsokszorozták, írtak bele néhány jó poént, köze sincs a képregényhez, viszont kellemes kis csapatgyűjtős-utaztatós bosszúmúvi az egész, szépen összeáll, ha nem vár tőle túl sokat az ember. (Nem elfeledni: nekem az It Came from Beneath the Sea is bejött, a hatkarú gumipolipjával.)