Aki még nem látta a Red c. akcióvígjátékot, mindenképpen ajánlom: kellemes levezetése az évnek, főleg a nyugdíjviták fényében, el tudnám képzelni, ahogy a pénztárakat megvédi a nyuggerkommandó. Függetlenül attól, hogy a kérdésben mi az álláspontom. Ezt elég nehéz megmondani egyébként, többen kérdezték rokonaim-barátaim közül, hogy "mint hozzáértő", mit tanácsolok: itt és most is elmondom, hogy a politológia végzettség ugyan sok mindenre jó, de nyugdíjszakértőként még nekem sem lenne pofám eladni magam, másrészt pedig meg vagyok győződve róla, hogy negyven év múlva semmilyen állami szolidaritás nem lesz, nemhogy nyugdíj, szóval ebben a kérdésben nem mérvadó az álláspontom.
A filmnél (Red) egyébként messze jobb a képregény, bár ez az összehasonlítás azért most kicsit sántít. A Kick-Ass esetében teljesen igaz, hogy egy zseniális képregényből erős közepes filmet készítettek, mert ugyan a lehető legjobban ragaszkodtak az alapötlethez, ám épp a legfontosabb részeken változtattak (hogy kiszolgálják a "hollywoodi" "tömegigényt"), így kipicsázták a sztori velejét. A Rednél legalább volt eszük ahhoz, hogy az egy szem főszereplőt megsokszorozták, írtak bele néhány jó poént, köze sincs a képregényhez, viszont kellemes kis csapatgyűjtős-utaztatós bosszúmúvi az egész, szépen összeáll, ha nem vár tőle túl sokat az ember. (Nem elfeledni: nekem az It Came from Beneath the Sea is bejött, a hatkarú gumipolipjával.)
Ez a kipicsázás különben szép szó, le is írom még egyszer, mielőtt engem is megrónak, mint a Tilos Rádiót, sőt, éppen azért. Bizonyos dolgok mellett nem mehet el szó nélkül az ember, bár pont ebben az ügyben nem állnék ki a Tilos mellett: ez szerintem kimondottan egy szar dal. Viszont már attól is begurulok, ha a hétköznapi életben valaki kijavít valaki mást, hogy a "de viszont" nem jó, mégis mi a nem jó benne, öcsi? és komolyan azt gondoljuk, hogy attól szebb lesz ez a világ, ha a Tilosban a szám előtt bemondják, hogy "tizennyolc év alatt kapcsoljanak el"? Szóval bizonyos dolgok mellett. Nem gondolom, hogy az új médiatörvény a szólásszabadság implicite gátja lenne, viszont tökéletes lakmuszpapír: igen, azt csinálja a Fidesz, amit várni lehetett tőle, túl sok érdek és akarás feszül benne, gyorsan meg akar tenni mindent, ami a hatalmon maradásához (ami nem egyenlő a viktatúrával!) és a világnézetei (mert nem egy van neki persze) társadalomra erőltetéséhez kell, és ezért negyvenkettedszer is átlépi a Rubikont. Rövidre zárom, mert hosszan hosszú lenne: ez egy nagyon nagy, a látszólagos egység ellenére rengeteg részérdek által feszített párt, amely most megpróbálja még azelőtt kielégíteni a nagyrészt csak vélelmezett választói igényeket, mielőtt elvesztené a lendületet (a zemberek közvéleménykutatott támogatását). Ezzel két baj van: egyrészt az, hogy nem meccselték le előre, hogy az ütköző belső koncepciók közül melyiket akarják megvalósítani – ennek folyománya a mostani kapkodás, koncepciógyártás és nyilvános villongás (Pokoni-Hoffmann csörte, Narvracsics-Rogán párbaj, Gulyás-Salamon disszonencia) –, másrészt az ebből fakadó, hogy emiatt most kell kidolgozni a tényleges koncepciót is, ráadásul egyszerre egy csomó koncepciót egy csomó területen, és erre egyszerűen sem szakpolitikusi, sem háttérstábja nincs sem a Fidesznek, sem az államapparátusnak, amelyet először földdel tett egyenlővé az előző garnitúra, majd a maradékot is kipicsázta a Fidesz-tisztogatás.
Havi politikai rovatunkat olvasták. Ez nem témája a blognak, de foglalkoznom kell vele, mert lépten-nyomon a kérdésbe botlom – évek óta nem érdekelte ennyire a politika az ismerőseimet, mint az elmúlt másfél hónapban –, és nyilván engem is foglalkoztat, emberként és íróként egyaránt. Szomorú, hogy ez a szösszenésem megint aktuális lett, és lassan megírhatnám a folytatást. De még szomorúbb, és egyben idegesítő, dühítő, amikor a feleségem – breaking: egy hetes ez a szó, legalábbis az én szótáramban – kérdi, hogy akkor mi legyen, lépjen át, vagy ne lépjen, én meg nem tudom megoldani a problémáját, mert megoldhatatlan a kérdés, tudod mit, kincsem, emigrálunk, biztos van olyan délkelet-afrikai ország, ahol elfogadják politikai üldözöttnek az alulfizetett fantasyírót, vagy tudja a phallosom. Ilyen szép szavakkal fogunk dobálózni a jövőben egyébként, erre mégsem mondhatja azt a Szalai Annuska, hogy csúnya beszéd.
Valahol olvastam, hogy a gyerekkönyvek második aranykora közeleg, hiszen az ötvenes-hatvanas években is azért volt annyi zseniális olvasnivaló, mert a tehetséges tollforgatókat száműzték a közéletből, és jobb híján mesekönyveket írtak. Nem tudom, később voltam gyerek, de készülő apukaként azért nézegetem a polcokat, és hát lehangoló. Sok színes-szagos, csilivili, tüncimünci kiadás, egy Gőgös Gúnárt nem találok persze sehol – hálistennek megvan a sajátom –, de ha fene fenét eszik is, mesélni fogok a gyereknek esténként, én is attól lettem író. Igen, tudom, akkor mégsem kéne, inkább hallgasson tőzsdei híreket, vagy izé. Tökmindegy, a tévét viszont kihajítom a francba, az zicher, a politikától csak felhúzom magam, a bűnügyi híreket meg ugye betiltják, Magyarországon nincs bűnözés, önsegélyezés van. Csak az asszonyt kell még meggyőzni majd (mármint a TV-ről).
Amúgy kérdezte, miért nem írok meséket, a Zöld Vadász meséje bejött neki, meg az Úmarienn legendája is (In: Százháború, Delta Vision, Bp. 2010 stb.), és nekem is tetszettek, jó volt írni őket, meg nagyon örülök – jól esik –, hogy másoknak is tetszettek, olvasom-keresem a megjegyzéseket a neten, a hozzászólásokat, az észrevételeket, köszönöm mindenkinek, aki itt vagy amott véleményt nyilvánít. Ilyenkor (is) jó írónak lenni, látni, tudni, érezni, hogy nem írtam hiába, nem fölöslegesen molyoltam annyit egy-egy bekezdésen, mondaton, kérdésen, a fene tudja, talán sikerült megugranom a magamnak emelt lécet, igen. Úgyhogy most a léc egy kissé magasabbra kerül. Ezzel összefüggésben jelzem, nem tudom, mikor lesz a következő, mert immár nős, gyerekváró emberként ki kell jelentenem, ebben az országban vagy meggazdagszol, vagy meghalsz, és erről lehet jó könyvet írni, de abból nem gazdagszol meg, rövid távon meg aztán végképp, szóval a megélhetésnek más módjait kell keresnem. Vinné el a fene, de a legjárhatóbb – neveltetésem okán – erre most mégiscsak az, hogy melózom ezerrel.
Aztán ki tudja, majd lesz valami. Próbálok figyelni ide is, de semmilyen módon nem garantálom, hogy a fentieknél összeszedettebb bejegyzések lesznek, bár ezeknek is megvan a maguk bája szerintem, és egy-két könyvkritika, filmelemzés, írói tanács, novellarészlet, ha Raon kollégát sikerül meggyőznöm – kurvára nem sikerült még csak fel sem hívnom ez ügyben, de olvassa a blogot, szóval kérem, értse –, akkor mondjuk közös tollból egy értekezés az ynevi borokról (vészes hiány mutatkozik ilyen háttéranyagügyben) középtávon (2020) belefér, a többit meg meglátjuk. A Delta Vision – itt is elnézést kérek tőlük – hetekkel ezelőtt kérte, hogy írjak valami curriculum vitaet, de egyelőre csak addig jutottam, hogy a vén gnóm megkérdezte Veliast, hallottad, baszki, önéletrajzot kéne írnunk. Tessék JJS-műveket meg blogot olvasni, azokból minden kiderül.
Ami biztos: ÉN most Conan-történeteket olvasok, mert az ő helyzetébe képzelhetem a legkönnyebben magam ("Conan ajkáról olyan rettenetes, embertelen üvöltés tört föl őrült dühvel, hogy aki hallja, bizonyára megdöbbent volna, ha megtudja, hogy ez az üvöltés emberi torokból fakadt." Yess.)
A filmnél (Red) egyébként messze jobb a képregény, bár ez az összehasonlítás azért most kicsit sántít. A Kick-Ass esetében teljesen igaz, hogy egy zseniális képregényből erős közepes filmet készítettek, mert ugyan a lehető legjobban ragaszkodtak az alapötlethez, ám épp a legfontosabb részeken változtattak (hogy kiszolgálják a "hollywoodi" "tömegigényt"), így kipicsázták a sztori velejét. A Rednél legalább volt eszük ahhoz, hogy az egy szem főszereplőt megsokszorozták, írtak bele néhány jó poént, köze sincs a képregényhez, viszont kellemes kis csapatgyűjtős-utaztatós bosszúmúvi az egész, szépen összeáll, ha nem vár tőle túl sokat az ember. (Nem elfeledni: nekem az It Came from Beneath the Sea is bejött, a hatkarú gumipolipjával.)
Ez a kipicsázás különben szép szó, le is írom még egyszer, mielőtt engem is megrónak, mint a Tilos Rádiót, sőt, éppen azért. Bizonyos dolgok mellett nem mehet el szó nélkül az ember, bár pont ebben az ügyben nem állnék ki a Tilos mellett: ez szerintem kimondottan egy szar dal. Viszont már attól is begurulok, ha a hétköznapi életben valaki kijavít valaki mást, hogy a "de viszont" nem jó, mégis mi a nem jó benne, öcsi? és komolyan azt gondoljuk, hogy attól szebb lesz ez a világ, ha a Tilosban a szám előtt bemondják, hogy "tizennyolc év alatt kapcsoljanak el"? Szóval bizonyos dolgok mellett. Nem gondolom, hogy az új médiatörvény a szólásszabadság implicite gátja lenne, viszont tökéletes lakmuszpapír: igen, azt csinálja a Fidesz, amit várni lehetett tőle, túl sok érdek és akarás feszül benne, gyorsan meg akar tenni mindent, ami a hatalmon maradásához (ami nem egyenlő a viktatúrával!) és a világnézetei (mert nem egy van neki persze) társadalomra erőltetéséhez kell, és ezért negyvenkettedszer is átlépi a Rubikont. Rövidre zárom, mert hosszan hosszú lenne: ez egy nagyon nagy, a látszólagos egység ellenére rengeteg részérdek által feszített párt, amely most megpróbálja még azelőtt kielégíteni a nagyrészt csak vélelmezett választói igényeket, mielőtt elvesztené a lendületet (a zemberek közvéleménykutatott támogatását). Ezzel két baj van: egyrészt az, hogy nem meccselték le előre, hogy az ütköző belső koncepciók közül melyiket akarják megvalósítani – ennek folyománya a mostani kapkodás, koncepciógyártás és nyilvános villongás (Pokoni-Hoffmann csörte, Narvracsics-Rogán párbaj, Gulyás-Salamon disszonencia) –, másrészt az ebből fakadó, hogy emiatt most kell kidolgozni a tényleges koncepciót is, ráadásul egyszerre egy csomó koncepciót egy csomó területen, és erre egyszerűen sem szakpolitikusi, sem háttérstábja nincs sem a Fidesznek, sem az államapparátusnak, amelyet először földdel tett egyenlővé az előző garnitúra, majd a maradékot is kipicsázta a Fidesz-tisztogatás.
Havi politikai rovatunkat olvasták. Ez nem témája a blognak, de foglalkoznom kell vele, mert lépten-nyomon a kérdésbe botlom – évek óta nem érdekelte ennyire a politika az ismerőseimet, mint az elmúlt másfél hónapban –, és nyilván engem is foglalkoztat, emberként és íróként egyaránt. Szomorú, hogy ez a szösszenésem megint aktuális lett, és lassan megírhatnám a folytatást. De még szomorúbb, és egyben idegesítő, dühítő, amikor a feleségem – breaking: egy hetes ez a szó, legalábbis az én szótáramban – kérdi, hogy akkor mi legyen, lépjen át, vagy ne lépjen, én meg nem tudom megoldani a problémáját, mert megoldhatatlan a kérdés, tudod mit, kincsem, emigrálunk, biztos van olyan délkelet-afrikai ország, ahol elfogadják politikai üldözöttnek az alulfizetett fantasyírót, vagy tudja a phallosom. Ilyen szép szavakkal fogunk dobálózni a jövőben egyébként, erre mégsem mondhatja azt a Szalai Annuska, hogy csúnya beszéd.
Valahol olvastam, hogy a gyerekkönyvek második aranykora közeleg, hiszen az ötvenes-hatvanas években is azért volt annyi zseniális olvasnivaló, mert a tehetséges tollforgatókat száműzték a közéletből, és jobb híján mesekönyveket írtak. Nem tudom, később voltam gyerek, de készülő apukaként azért nézegetem a polcokat, és hát lehangoló. Sok színes-szagos, csilivili, tüncimünci kiadás, egy Gőgös Gúnárt nem találok persze sehol – hálistennek megvan a sajátom –, de ha fene fenét eszik is, mesélni fogok a gyereknek esténként, én is attól lettem író. Igen, tudom, akkor mégsem kéne, inkább hallgasson tőzsdei híreket, vagy izé. Tökmindegy, a tévét viszont kihajítom a francba, az zicher, a politikától csak felhúzom magam, a bűnügyi híreket meg ugye betiltják, Magyarországon nincs bűnözés, önsegélyezés van. Csak az asszonyt kell még meggyőzni majd (mármint a TV-ről).
Amúgy kérdezte, miért nem írok meséket, a Zöld Vadász meséje bejött neki, meg az Úmarienn legendája is (In: Százháború, Delta Vision, Bp. 2010 stb.), és nekem is tetszettek, jó volt írni őket, meg nagyon örülök – jól esik –, hogy másoknak is tetszettek, olvasom-keresem a megjegyzéseket a neten, a hozzászólásokat, az észrevételeket, köszönöm mindenkinek, aki itt vagy amott véleményt nyilvánít. Ilyenkor (is) jó írónak lenni, látni, tudni, érezni, hogy nem írtam hiába, nem fölöslegesen molyoltam annyit egy-egy bekezdésen, mondaton, kérdésen, a fene tudja, talán sikerült megugranom a magamnak emelt lécet, igen. Úgyhogy most a léc egy kissé magasabbra kerül. Ezzel összefüggésben jelzem, nem tudom, mikor lesz a következő, mert immár nős, gyerekváró emberként ki kell jelentenem, ebben az országban vagy meggazdagszol, vagy meghalsz, és erről lehet jó könyvet írni, de abból nem gazdagszol meg, rövid távon meg aztán végképp, szóval a megélhetésnek más módjait kell keresnem. Vinné el a fene, de a legjárhatóbb – neveltetésem okán – erre most mégiscsak az, hogy melózom ezerrel.
Aztán ki tudja, majd lesz valami. Próbálok figyelni ide is, de semmilyen módon nem garantálom, hogy a fentieknél összeszedettebb bejegyzések lesznek, bár ezeknek is megvan a maguk bája szerintem, és egy-két könyvkritika, filmelemzés, írói tanács, novellarészlet, ha Raon kollégát sikerül meggyőznöm – kurvára nem sikerült még csak fel sem hívnom ez ügyben, de olvassa a blogot, szóval kérem, értse –, akkor mondjuk közös tollból egy értekezés az ynevi borokról (vészes hiány mutatkozik ilyen háttéranyagügyben) középtávon (2020) belefér, a többit meg meglátjuk. A Delta Vision – itt is elnézést kérek tőlük – hetekkel ezelőtt kérte, hogy írjak valami curriculum vitaet, de egyelőre csak addig jutottam, hogy a vén gnóm megkérdezte Veliast, hallottad, baszki, önéletrajzot kéne írnunk. Tessék JJS-műveket meg blogot olvasni, azokból minden kiderül.
Ami biztos: ÉN most Conan-történeteket olvasok, mert az ő helyzetébe képzelhetem a legkönnyebben magam ("Conan ajkáról olyan rettenetes, embertelen üvöltés tört föl őrült dühvel, hogy aki hallja, bizonyára megdöbbent volna, ha megtudja, hogy ez az üvöltés emberi torokból fakadt." Yess.)
1 comment:
Hell yeah! Drukk nektek minden téren. :) Granuláció majd élőben, remélem hamarost. :)
Post a Comment