Továbbra sem tűntem el, csak az elmúlt hét mozgalmasabbra sikerült a tervezettnél, ún. családi nyaralás jött közbe: azt hittem, lesz időm-kedvem blogolni közben, de inkább a szó legklasszikusabb értelmében pihentem. A mellékelt képen alig két éves szakállas agámánk látható; nem esett messze a fájától. Élvezte a szabad levegőt és a napsütést – kell neki is a rendes fejlődéshez –, én meg egy kicsit azt, hogy végre nem kell magamra főznöm – az alkotói magány hátránya –, szóval buli volt. A Százháború szövege annak mágikus kétharmadáig részemről rendben van már, tegnap oda is adtam Wyquinnek, hogy akkor nosza, rajta, és előreláthatóan három héten belül befejezem a maradék polírozását is, azután még a kisregényt követő néhány novella rendbetétele következik, majd a szerkesztést követő javítás stb.; sok függ a jövő héttől – civil meló ezerrel –, Wyquintől és persze ezernyi más dologtól, de a magamnak kitűzött szeptemberi határidő (szeptember eleje-közepe-vége) szerintem tartható. De ha nem, akkor sem dől össze a világ, csak jó legyen, az a fontos. 
Második képünk a bejegyzés címadója: pár hónapja kalandos úton eljutott hozzánk két mocsári teknős, akkorák voltak, mint a kisujjam, mostanra megerősödtek, úgyhogy ideje volt szabadon engedni őket. Olyan gyorsan iszkoltak a tóhoz, hogy az egyik ki is szaladt a képből. És még azt mondják, hogy a teknős lassú.
No comments:
Post a Comment