A múltkor a Twitteren linkeltem George R. R. Martin blogbejegyzését arról, hogy kissé körbe-körbe jár, készül is a regénnyel, meg nem is, hol készebben van, hol kevésbé. Nos, az elmúlt pár napban hasonló köröket jártam én is (remélem, most már jogos a múlt idő), sikerrel belepottyantam abba a kátyúba (kurva mély gödörbe), amit kreatív blokknak neveztem a múltkor. Részleteiben érdekes lehetne, de ahhoz túl sokat kellene spoilereznem a Százháborúról, nagy vonalakban pedig nem biztos, hogy izgalmas... de kikívánkozik. Úgyhogy megpróbálom értelmesen összefoglalni.
A kisregény szövege a-tól z-ig megvan, azzal ugye már hetek óta nincs gond. A polírozás viszont (írói karrieremben nagyjából most először) elég jelentős átírást is jelent, mivel elég sok egy kaptafára készült harcjelenet kapott helyet a sztoriban, én pedig közismerten nem szeretek harcjelenetet írni: úgy voltam vele, gyorsan daráljuk le, aztán majd kitalálok valamit, mivel lehetne egyenként feldobni illetve egyedivé tenni őket. Ez a kitalálás olyan jól sikerült – köszönet a közreműködőknek, elsősorban a Gorgo Manufaktura stábjának –, hogy egyes jeleneteket gyökerestül fel kell forgatnom. Örömmeló, de tényleg, mert sokkal jobb így a szöveg, csakhogy becsúszott egy kis bibi: a meló.
Mármint az úgynevezett civil meló, hogy a jómunkás polgár irodában ül, ügyfélhez járkál, kárt elhárít stb., no meg bejelentkeztek a barátok is, az embernek családi élete is van etc., változó rövidítésekkel részletezhetném, hogy sorolhatnám, de ugye írtam erről hétfőn. Bárhogyan is, az lett az eredménye, hogy épp annyira csak, de eltávolodtam a szövegtől, hogy ne tudjam onnan és úgy folytatni, ahol és ahogy abbahagytam: pár dolgot elfelejtettem, néhány papírt elkavartam, új és jobbnak hitt ötleteim támadtak, stb.
Arról nem is beszélve, hogy hónapokkal ezelőtt egy aktuális kreatív blokk kivédésére átálltam kőkorszaki módszerre, a füzetbe írásra, márpedig a számítógépbe időközben begépelt szöveget papíron javítani – hát, kihívás. Sajnos annyira megszoktam ugyanis a papírt, hogy vért hugyozok minden alkalommal, ha le kell ülnöm a monitor elé.
Mostanra nagyjából megoldottam ezt az utóbbi problémát, no persze nem katéterrel, hanem a masszív üljünk-ide-akkor-is-ha-belegebedünk módszerrel, és az olvassunk-monitorról-híreket-regényt-képregényt-nézzünk-filmet-csináljunk-bármit nevű egész pályás letámadással (minek következtében lassan a The Pacific c. sorozat végére érek).
A másik gondot nehezebb volt kezelni, ugyanis az elmúlt három hétben piszkosul jó ötleteim támadtak, amelyeket megpróbáltam megvalósítani a szövegben, jelesül nézőpontváltást – megfelelő helyen és időben stb. –, az adott csata ilyen-olyan szempontú részletezését etc. (és egyéb rövidítések, mondhatnám: et al.), de sajnos időközben egész egyszerűen elfelejtettem, mit írtam korábban, és hiába olvastam el persze, nem vette be az agyam, mert tele volt zsúfolva az új ötletekkel, az egybegyúrni szándékozott részek nem álltak össze egésszé, rosszabb volt, mint egy oldalszámozás nélküli Esterházy-szöveg (egyébként minden tiszteletem a mesternek, imádom az írásait), szóval valami rettenet volt, istenkáromlás, pedofilbotrány. Tegnap végül fel is adtam.
Be kellett látnom, hogy az adott fejezet eredeti koncepciója (elsősorban a nézőpontkarakter és az annak kilétéből következő narráció és ábrázolásmód) jó. Önmagában is jó, de ami fontosabb: kontextuálisan is jó, avagy pontosan ott van a fejezetek sorrendjében, ahol lennie kell, arról és úgy szól, amiről és ahogyan szólnia kell, dramaturgiai szempontból csillagos ötös. Megértettem, hogy azért nem – vagy csak iszonyatosan nehezen – tudok változtatni rajta, mert a módosítás eredménye önmagában mint fejezet jó lenne, de nem illeszkedne olyan szervesen a regény egészéhez, mint az eredeti verzió, és ezt végig éreztem is, miközben toldoztam-foldoztam, csak nem fogalmaztam meg ilyen szépen. Most részletezhetném, hogy jött ez a felismerés, de nem teszem: csináltam egy mentést a módosított fejezetről, egyszer majd helyet kap a kivágott illetve alternatív jelenetek között, és akkor majd elmondom.
Tegnap óta pedig vissza az alapokhoz. A kigondolt apróságokat továbbra is bele kell vinni az adott fejezetbe, de úgy, hogy annak lényege – a koncepció – változatlan maradjon, és ezen dolgozom most. Melós, de megéri, mert működik az eredmény, csak hát mindehhez kellett sajnos négy-öt nap, ami azért nem igazán jó. De ez egy ilyen meló.
A kisregény szövege a-tól z-ig megvan, azzal ugye már hetek óta nincs gond. A polírozás viszont (írói karrieremben nagyjából most először) elég jelentős átírást is jelent, mivel elég sok egy kaptafára készült harcjelenet kapott helyet a sztoriban, én pedig közismerten nem szeretek harcjelenetet írni: úgy voltam vele, gyorsan daráljuk le, aztán majd kitalálok valamit, mivel lehetne egyenként feldobni illetve egyedivé tenni őket. Ez a kitalálás olyan jól sikerült – köszönet a közreműködőknek, elsősorban a Gorgo Manufaktura stábjának –, hogy egyes jeleneteket gyökerestül fel kell forgatnom. Örömmeló, de tényleg, mert sokkal jobb így a szöveg, csakhogy becsúszott egy kis bibi: a meló.
Mármint az úgynevezett civil meló, hogy a jómunkás polgár irodában ül, ügyfélhez járkál, kárt elhárít stb., no meg bejelentkeztek a barátok is, az embernek családi élete is van etc., változó rövidítésekkel részletezhetném, hogy sorolhatnám, de ugye írtam erről hétfőn. Bárhogyan is, az lett az eredménye, hogy épp annyira csak, de eltávolodtam a szövegtől, hogy ne tudjam onnan és úgy folytatni, ahol és ahogy abbahagytam: pár dolgot elfelejtettem, néhány papírt elkavartam, új és jobbnak hitt ötleteim támadtak, stb.
Arról nem is beszélve, hogy hónapokkal ezelőtt egy aktuális kreatív blokk kivédésére átálltam kőkorszaki módszerre, a füzetbe írásra, márpedig a számítógépbe időközben begépelt szöveget papíron javítani – hát, kihívás. Sajnos annyira megszoktam ugyanis a papírt, hogy vért hugyozok minden alkalommal, ha le kell ülnöm a monitor elé.
Mostanra nagyjából megoldottam ezt az utóbbi problémát, no persze nem katéterrel, hanem a masszív üljünk-ide-akkor-is-ha-belegebedünk módszerrel, és az olvassunk-monitorról-híreket-regényt-képregényt-nézzünk-filmet-csináljunk-bármit nevű egész pályás letámadással (minek következtében lassan a The Pacific c. sorozat végére érek).
A másik gondot nehezebb volt kezelni, ugyanis az elmúlt három hétben piszkosul jó ötleteim támadtak, amelyeket megpróbáltam megvalósítani a szövegben, jelesül nézőpontváltást – megfelelő helyen és időben stb. –, az adott csata ilyen-olyan szempontú részletezését etc. (és egyéb rövidítések, mondhatnám: et al.), de sajnos időközben egész egyszerűen elfelejtettem, mit írtam korábban, és hiába olvastam el persze, nem vette be az agyam, mert tele volt zsúfolva az új ötletekkel, az egybegyúrni szándékozott részek nem álltak össze egésszé, rosszabb volt, mint egy oldalszámozás nélküli Esterházy-szöveg (egyébként minden tiszteletem a mesternek, imádom az írásait), szóval valami rettenet volt, istenkáromlás, pedofilbotrány. Tegnap végül fel is adtam.
Be kellett látnom, hogy az adott fejezet eredeti koncepciója (elsősorban a nézőpontkarakter és az annak kilétéből következő narráció és ábrázolásmód) jó. Önmagában is jó, de ami fontosabb: kontextuálisan is jó, avagy pontosan ott van a fejezetek sorrendjében, ahol lennie kell, arról és úgy szól, amiről és ahogyan szólnia kell, dramaturgiai szempontból csillagos ötös. Megértettem, hogy azért nem – vagy csak iszonyatosan nehezen – tudok változtatni rajta, mert a módosítás eredménye önmagában mint fejezet jó lenne, de nem illeszkedne olyan szervesen a regény egészéhez, mint az eredeti verzió, és ezt végig éreztem is, miközben toldoztam-foldoztam, csak nem fogalmaztam meg ilyen szépen. Most részletezhetném, hogy jött ez a felismerés, de nem teszem: csináltam egy mentést a módosított fejezetről, egyszer majd helyet kap a kivágott illetve alternatív jelenetek között, és akkor majd elmondom.
Tegnap óta pedig vissza az alapokhoz. A kigondolt apróságokat továbbra is bele kell vinni az adott fejezetbe, de úgy, hogy annak lényege – a koncepció – változatlan maradjon, és ezen dolgozom most. Melós, de megéri, mert működik az eredmény, csak hát mindehhez kellett sajnos négy-öt nap, ami azért nem igazán jó. De ez egy ilyen meló.
No comments:
Post a Comment