Ma reggel visszatekintve hihetetlen, hogy hétfőn délután még vidéken voltam. Igyekeztem kihasználni az időt, úgyhogy azt hiszem, megoldottam az egyik utolsó fejezet nyelvi problémáit – megint feladtam magamnak a leckét –, és szerencsére kitartott a lendület, úgyhogy amikor tegnap aztán immár Pesten (és Budán) ide-oda rohangásztam melóügyekben, a villamoson-metrón-buszon-stb. szintén írtam valami 6.000 leütést, itthon meg a vonatkozó részt kihúztam az egyszer már ugye befejezett szövegből, és behelyettesítettem az újjal. 2.000 leütéssel hosszabb lett így az eredmény, szóval hé, haladok! De ez már tényleg csak a javítás, a feszültséget kell rendbe tenni a végén.
Kérdezték, nem gondolom-e, hogy rombolom az írásról való olvasói elképzeléseket az ilyesfajta kibeszéléssel. Nem gondolom. Az írásnak van egy alkotás és egy munka oldala: a munka az pontosan az, aminek hangzik, mondatfaragás, méricskélés, ellenőrzés, kihúzás, átírás, pontosan olyan, mint amikor egy iskolai fogalmazáson dolgozik az ember, aztán a tanártól visszakapja, kettes, csak éppen itt nem osztályzatot kapunk, és ki kell javítani a szöveget a szerkesztő kérdésére. Megjegyzem, még mindig csak a saját fejem után javítok, bár már igen tekintélyes részek vannak Wyquinnél, aki már végzi a szerkesztést. Szóval van ez a rész, amiben semmi misztikus nincs, hanem segg kell hozzá és szakmai tudás. A másik rész, az alkotás, na az egy megfoghatatlan valami, írtam már erről ötlet címszó alatt, hogy egyszer csak megért valamit az ember, hogy miről is ír valójában, hogy egy szereplőnek mi az igazi feladata a sztoriban, miként állnak össze a fogaskerekek stb., ihletnek is lehet ezt nevezni különben, bár a kettő azért nem ugyanaz, az ihlet jókedv és sör és kávé kérdése, opcionálisan boré, whiskyé és energiaitalé, és ezek együtt sem garantálják a minőséget, csak mennyiséget hoznak, míg a rádöbbenéshez némi érzék is kell, belátás, belelátás, amelyek többnyire sokkal jobbá tesznek egy szöveget. És ez az összetevő már nehezen megfogható, viszont nagyon is látszik, ha hiányzik. És ez szerintem még izgalmasabbá teszi dolgot, mintha eljátszanánk az olvasónak, hogy az író csak úgy ihel egyet, és kész a nagy mű. Hát nem.
Na, most lassan indulnom kell, mindenki legyen rossz és szobatiszta, pénteken majd írok valami tartalmasabbat is. Vagy nem. Most már lassan a szerkesztés második fázisa jön, az jobban leköt. Meg a hülye meló. Ja, és ez a hülye szél, ami az arcomba fújja a szénanáthám...
Kérdezték, nem gondolom-e, hogy rombolom az írásról való olvasói elképzeléseket az ilyesfajta kibeszéléssel. Nem gondolom. Az írásnak van egy alkotás és egy munka oldala: a munka az pontosan az, aminek hangzik, mondatfaragás, méricskélés, ellenőrzés, kihúzás, átírás, pontosan olyan, mint amikor egy iskolai fogalmazáson dolgozik az ember, aztán a tanártól visszakapja, kettes, csak éppen itt nem osztályzatot kapunk, és ki kell javítani a szöveget a szerkesztő kérdésére. Megjegyzem, még mindig csak a saját fejem után javítok, bár már igen tekintélyes részek vannak Wyquinnél, aki már végzi a szerkesztést. Szóval van ez a rész, amiben semmi misztikus nincs, hanem segg kell hozzá és szakmai tudás. A másik rész, az alkotás, na az egy megfoghatatlan valami, írtam már erről ötlet címszó alatt, hogy egyszer csak megért valamit az ember, hogy miről is ír valójában, hogy egy szereplőnek mi az igazi feladata a sztoriban, miként állnak össze a fogaskerekek stb., ihletnek is lehet ezt nevezni különben, bár a kettő azért nem ugyanaz, az ihlet jókedv és sör és kávé kérdése, opcionálisan boré, whiskyé és energiaitalé, és ezek együtt sem garantálják a minőséget, csak mennyiséget hoznak, míg a rádöbbenéshez némi érzék is kell, belátás, belelátás, amelyek többnyire sokkal jobbá tesznek egy szöveget. És ez az összetevő már nehezen megfogható, viszont nagyon is látszik, ha hiányzik. És ez szerintem még izgalmasabbá teszi dolgot, mintha eljátszanánk az olvasónak, hogy az író csak úgy ihel egyet, és kész a nagy mű. Hát nem.
Na, most lassan indulnom kell, mindenki legyen rossz és szobatiszta, pénteken majd írok valami tartalmasabbat is. Vagy nem. Most már lassan a szerkesztés második fázisa jön, az jobban leköt. Meg a hülye meló. Ja, és ez a hülye szél, ami az arcomba fújja a szénanáthám...
No comments:
Post a Comment