Források, ötletek (III.): Tanulmánykötetek és kézikönyvek

Igen sok könyvem van itthon; egy tekintélyes részük kézikönyv és tanulmánykötet. Néha meg szokták kérdezni, hogy "te ezt mind olvastad?" Ilyenkor szerényen nézek, és azt mondom, igen. Ami persze nem igaz, de már eleve a kérdés butaság: az ilyesmi nem arra való, hogy olvassuk, hanem hogy szükség esetén fellapozzuk és kikeressük belőle azt, amire szükségünk van.

Nálam a legtöbb tanulmánykötet politikatudományi, jogi vagy nyelvészeti-irodalmi témájú, a Debreczeni József-féle miniszterelnöki portrékönyvektől kezdve a kevésbé kétes értékű arisztotelészi államelméletekig, az európai uniós jogi tankönyvtől a Csokonaival foglalkozó tanulmánykötetig. Döntő részüket csak részben, némelyiküket egyáltalán nem olvastam, annak ellenére, hogy évek óta ott vannak a polcon. Közös bennük, hogy olyan tudományterülethez tartoznak, amiről tanultam valamennyit, illetve ami érdekel: néprajz szakra például sohasem jártam, de akad néhány kapcsolódó könyvem, továbbá az egyik polcom tele van vallástörténeti művekkel. "Ez neked minek kell?", kérdezték, amikor megvettem. Mert sehonnan nem lehet annyit tanulni kultúráról, szöveghagyományozásról és -alakításról, az irodalmi kánon alakulásáról, mint a vallástörténeti művekből, hiszen az európai kultúrkörben már csak a keresztény vallás is közel kétezer éven át elválaszthatatlan volt a kultúrától, s akkor a korábbiakról még nem is beszéltünk.

Szóval nagyon sok ilyen könyvem van, és rendszeresen használom is őket. Szerencsére engem már kölyökként is arra tanítottak, hogy megtalálni és használni próbáljam a tudást, nem pedig a fejembe verni, mert óhatatlanul kihullik úgyis: az évszámok kavarognak, a nevek kifakulnak – könnyebb megjegyezni a folyamatokat, az összefüggéseket, s amikor kell, a részletek kikereshetők. A minap például több nyelvészeti könyvet is levettem a polcról, meg néhány verseskötetet és különösen akusztikusan megformált prózát, mert egy olyan novellán kezdtem dolgozni, amihez fel kell frissítenem a tudásomat ezen a téren. De rászánok egy-két délutánt, és képbe kerülök; ez az idő viszont nem megspórolható. A szerző tartozik annyival a szakmájának, hogy mielőtt bármibe fog, megnézi, hogyan is kell azt csinálni, úgyhogy tanulunk, tanulunk, tanulunk...

És hogy miért beszélek ezekről a könyvekről? Főleg a Wikipédia meg az ezernyi témaspecifikus, részletgazdag online tartalom korában, amikor egy guglikereséssel megtalálhatok mindent. Épp a részletgazdagság okán. Most is meg van nyitva kilenc fül a másik böngészőben, bennük verslábakkal, ritmikus prózával meg kapcsolódó értekezésekkel, amelyek összességükben többet mondanak az engem most érdeklő témáról, mint pl. a Leíró magyar szövegtan, csakhogy utóbbi már elvégezte azt a szerkesztést, ami ezen információk összegzéséhez kell, és nekem egyelőre erre van szükségem. Ha már tudom, hogy pontosan mit akarok, akkor keresek majd a részletekre, különben katyvasz lesz az egész, és lehet, hogy éppen a legfontosabb részlet marad ki. Ezt mindenkinek a figyelmébe ajánlom.