Sikerült ma is elcsúszni a vállalt 10 órához képest, de sajnos több projekt is most ért megvalósítás/kivitelezés fázisba, és néha tényleg azt sem tudom, hol a fejem, a nyakamon még, vagy az ott a mobilom. A következő pár hét mindenképp, de valószínűleg inkább pár hónap lesz ilyen, aztán még meglátom, több minden változik körülöttem mostanság, és nem tudom, mi lesz belőlük. Elég homályos voltam? Akkor inkább rátérek a napi betevőre.
Úgy tíz hónapja rövid, de komolyabb beszélgetés témája volt néhány író kollégával, hogy minek írok blogot, minek erre fordítom az alkotásra is fordítható időt. Többször írtam már erről, és a válaszom úgy összegezhető, hogy nem regény- vagy novellaírás helyett írok blogot, mert most is túl fáradt vagyok ahhoz, hogy egy történet-koncepciójú összeszedett, működőképes szöveget alkossak, hanem az ún. szabadidőmből csípek hozzá. Ezt főleg a nyári bejegyzések jól példázzák, amikor többször elmaradt a napi adag, mondván, most viszont valóban írok.
De belátom, hogy ez elég szegényes – szinte önmentegető – válasznak tűnhetett. Azóta egyébként nem merült fel beszélgetésben, de én azért nem felejtettem el, s most, amikor megint kezd vészesen kevés nemcsak szabad-, hanem bármilyen időm lenni, újra felmerült bennem. Csakhogy mostanra mögöttem van egy egész év aktív blogolás, úgyhogy jobb választ is adhatnék.
0. Azért írok blogot, mert blogot akarok írni. Ezt nulladik szabályként-mondásként szögezzük le, mert elég autonóm személyiség vagyok, és a legtöbb esetben nincs szükségem önigazolásra mások felé. Viszont eléggé befelé forduló is vagyok ahhoz, hogy feltegyem a kérdést, tényleg, miért, s az alábbiak ennek fényében érdekesek.
1. Egy szakmai tematikájú blognak tagadhatatlanul van némi önmenedzselő illetve reklám szerepe. Magad, Uram, ha más nem alapon szükségét éreztem, és most is helyes döntésnek látom, hogy összetákoljak egy szerzői honlapot, mert saját magamon, de még inkább a környezetemben megforduló tizen- és huszonéveseken azt látom, hogy az internet minden szempontból elsődleges információs forrássá válik, s ha azon valami nincs, akkor egyszerűen nincs. Nem azért, mintha milliónyian keresnék JJS-t a weben, de a látogatóstatisztikából látom, hogy minden héten van néhány olvasó, aki keresőmotorral újoncként vetődik ide, és módszeresen végigböngészi az oldalt. Többségük célzottan M*-t keres, de olyan is akad, aki írástechnikát, vagy kritikát egy filmről – ha bármelyikükben felmerül, hogy ennek a fickónak érdemes lenne elolvasni legalább egy novelláját, máris megtérült a befektetett energia.
2. Bármilyen reklám is legyen azonban, az előbbinél fontosabbnak érzem a blog "öngondolkodtató napló"-szerepét. Nem főállásként gyakorlatilag lehetetlen heti háromszor szakmáról írni – bőven elég végezni –, a blog idővel ezért is egyre inkább eltolódott a személyesség felé, főleg és elsősorban a bejegyzések témáját tekintve. A szerzői felelősségről, kreatív blokkról, írói megoldásokról szóló elmélkedések nagyon konkrét, megfogható problémákból, jelenségekből születtek, az engem – nem is csupán íróként – szinte minden nap foglalkoztató kérdésekből. Ezért is lesz belőlük blogbejegyzés: mivel rá vagyok kényszerítve – mert vállaltam; mert így döntöttem –, hogy kétnaponta írjak valamiről, ezek a kérdések pedig ott feszülnek bennem, óhatatlanul témává lesznek; az már az írói működés másik lényeges része, hogy többnyire ezek sikerülnek a legjobban (saját érzés szerint, de többnyire ezek lesznek a leglátogatottabbak is). A leírt szónak pedig ereje van: egészen más átgondolni valamit, mint le is írni, újra meg újra találkozni vele a képernyőn, visszaolvasni, hogy tényleg, így?, vagy hogy is? Az elmúlt egy évben a blognak köszönhetően több igen lényeges kérdést sikerült magamnak magamról megválaszolnom, és ez hatalmas előny (még ha tévesek is lesznek a válaszaim), úgyhogy eszemben sincs abbahagyni.
3. A visszajelzések. Nehéz megmondani, hogy ez fontosabb-e, mint az előző; azt hiszem, a kérdés pillanata válogatja. Nem az elsődleges, megjegyzésekben megjelenő visszajelzésekre gondolok, mert azok is fontosak – nagyon fontosak –, de a személyes kapcsolatot, az élő szó erejét semmi sem pótolhatja. Mióta blogot írok, amit sok személyes ismerős is olvas, a legritkábban indul egy beszélgetés azzal, hogy milyen heted volt, vagy hónapod, és inkább azzal, hogy olvastam a blogodon, hogy... és már nagyon hosszan megvan a témánk. Nagyon szeretem a gondolkodtató, gondolkodó beszélgetéseket, az elmélyült vitákat, s amióta blogot írok, egyre többen van részem, mert mire oda kerülünk, már a másik fél is gondolkodott a kérdésen, amit felvetettem, ő hozza szóba, legalább úgy érdekli, mint engem, s ez nagyszerű szellemi táptalaj. Szóval dehogyis hagyom én abba.
4. A számok nem fontossági sorrendet tükröznek: fáradt is vagyok ahhoz, hogy sorba állítsam őket, meg egy ponton túl az ember nem is láthatja magát ilyen tisztán. De amit észrevettem magamon, hogy a blog rendszeressége és formai követelményei miatt – lehetőleg közérthetően és lényegre törően fogalmazzak – egyrészt rendszeresebb vagyok, másrészt tömörebben, pontosabban fogalmazok bizonyos témákban és szituációkban. Könnyebben ráveszem magam mindenféle ismétlődő munkára, feladatra, tevékenységre – az ilyen rendszeresség nagyon hosszú időre kiveszett az életemből –, és a parttalan áradást, ami élőszóban jellemez, élőszóban kezdem kicsit visszafogni. Fontos apróság, aminek egyrészt bizonyos tárgyalási szituációkban, másrészt a havi telefonszámlámra pillantva látom a hasznát.
Well done – veregetem meg a hátamat. Az más kérdés, hogy ezzel megint eltöltöttem egy órát, és semmivel sem leszek kipihentebb holnap, mint ebben a pillanatban vagyok, mert még háromféle papírmunkát kell ma elvégeznem, de legalább elégedett vagyok.
Úgy tíz hónapja rövid, de komolyabb beszélgetés témája volt néhány író kollégával, hogy minek írok blogot, minek erre fordítom az alkotásra is fordítható időt. Többször írtam már erről, és a válaszom úgy összegezhető, hogy nem regény- vagy novellaírás helyett írok blogot, mert most is túl fáradt vagyok ahhoz, hogy egy történet-koncepciójú összeszedett, működőképes szöveget alkossak, hanem az ún. szabadidőmből csípek hozzá. Ezt főleg a nyári bejegyzések jól példázzák, amikor többször elmaradt a napi adag, mondván, most viszont valóban írok.
De belátom, hogy ez elég szegényes – szinte önmentegető – válasznak tűnhetett. Azóta egyébként nem merült fel beszélgetésben, de én azért nem felejtettem el, s most, amikor megint kezd vészesen kevés nemcsak szabad-, hanem bármilyen időm lenni, újra felmerült bennem. Csakhogy mostanra mögöttem van egy egész év aktív blogolás, úgyhogy jobb választ is adhatnék.
0. Azért írok blogot, mert blogot akarok írni. Ezt nulladik szabályként-mondásként szögezzük le, mert elég autonóm személyiség vagyok, és a legtöbb esetben nincs szükségem önigazolásra mások felé. Viszont eléggé befelé forduló is vagyok ahhoz, hogy feltegyem a kérdést, tényleg, miért, s az alábbiak ennek fényében érdekesek.
1. Egy szakmai tematikájú blognak tagadhatatlanul van némi önmenedzselő illetve reklám szerepe. Magad, Uram, ha más nem alapon szükségét éreztem, és most is helyes döntésnek látom, hogy összetákoljak egy szerzői honlapot, mert saját magamon, de még inkább a környezetemben megforduló tizen- és huszonéveseken azt látom, hogy az internet minden szempontból elsődleges információs forrássá válik, s ha azon valami nincs, akkor egyszerűen nincs. Nem azért, mintha milliónyian keresnék JJS-t a weben, de a látogatóstatisztikából látom, hogy minden héten van néhány olvasó, aki keresőmotorral újoncként vetődik ide, és módszeresen végigböngészi az oldalt. Többségük célzottan M*-t keres, de olyan is akad, aki írástechnikát, vagy kritikát egy filmről – ha bármelyikükben felmerül, hogy ennek a fickónak érdemes lenne elolvasni legalább egy novelláját, máris megtérült a befektetett energia.
2. Bármilyen reklám is legyen azonban, az előbbinél fontosabbnak érzem a blog "öngondolkodtató napló"-szerepét. Nem főállásként gyakorlatilag lehetetlen heti háromszor szakmáról írni – bőven elég végezni –, a blog idővel ezért is egyre inkább eltolódott a személyesség felé, főleg és elsősorban a bejegyzések témáját tekintve. A szerzői felelősségről, kreatív blokkról, írói megoldásokról szóló elmélkedések nagyon konkrét, megfogható problémákból, jelenségekből születtek, az engem – nem is csupán íróként – szinte minden nap foglalkoztató kérdésekből. Ezért is lesz belőlük blogbejegyzés: mivel rá vagyok kényszerítve – mert vállaltam; mert így döntöttem –, hogy kétnaponta írjak valamiről, ezek a kérdések pedig ott feszülnek bennem, óhatatlanul témává lesznek; az már az írói működés másik lényeges része, hogy többnyire ezek sikerülnek a legjobban (saját érzés szerint, de többnyire ezek lesznek a leglátogatottabbak is). A leírt szónak pedig ereje van: egészen más átgondolni valamit, mint le is írni, újra meg újra találkozni vele a képernyőn, visszaolvasni, hogy tényleg, így?, vagy hogy is? Az elmúlt egy évben a blognak köszönhetően több igen lényeges kérdést sikerült magamnak magamról megválaszolnom, és ez hatalmas előny (még ha tévesek is lesznek a válaszaim), úgyhogy eszemben sincs abbahagyni.
3. A visszajelzések. Nehéz megmondani, hogy ez fontosabb-e, mint az előző; azt hiszem, a kérdés pillanata válogatja. Nem az elsődleges, megjegyzésekben megjelenő visszajelzésekre gondolok, mert azok is fontosak – nagyon fontosak –, de a személyes kapcsolatot, az élő szó erejét semmi sem pótolhatja. Mióta blogot írok, amit sok személyes ismerős is olvas, a legritkábban indul egy beszélgetés azzal, hogy milyen heted volt, vagy hónapod, és inkább azzal, hogy olvastam a blogodon, hogy... és már nagyon hosszan megvan a témánk. Nagyon szeretem a gondolkodtató, gondolkodó beszélgetéseket, az elmélyült vitákat, s amióta blogot írok, egyre többen van részem, mert mire oda kerülünk, már a másik fél is gondolkodott a kérdésen, amit felvetettem, ő hozza szóba, legalább úgy érdekli, mint engem, s ez nagyszerű szellemi táptalaj. Szóval dehogyis hagyom én abba.
4. A számok nem fontossági sorrendet tükröznek: fáradt is vagyok ahhoz, hogy sorba állítsam őket, meg egy ponton túl az ember nem is láthatja magát ilyen tisztán. De amit észrevettem magamon, hogy a blog rendszeressége és formai követelményei miatt – lehetőleg közérthetően és lényegre törően fogalmazzak – egyrészt rendszeresebb vagyok, másrészt tömörebben, pontosabban fogalmazok bizonyos témákban és szituációkban. Könnyebben ráveszem magam mindenféle ismétlődő munkára, feladatra, tevékenységre – az ilyen rendszeresség nagyon hosszú időre kiveszett az életemből –, és a parttalan áradást, ami élőszóban jellemez, élőszóban kezdem kicsit visszafogni. Fontos apróság, aminek egyrészt bizonyos tárgyalási szituációkban, másrészt a havi telefonszámlámra pillantva látom a hasznát.
Well done – veregetem meg a hátamat. Az más kérdés, hogy ezzel megint eltöltöttem egy órát, és semmivel sem leszek kipihentebb holnap, mint ebben a pillanatban vagyok, mert még háromféle papírmunkát kell ma elvégeznem, de legalább elégedett vagyok.
No comments:
Post a Comment