Újfent hétfő

Csütörtökön hosszú és nagyon érdekes beszélgetést folytattunk hármasban Gáspár Andrással (Wayne Chapman) és Kornya Zsolttal (Raoul Renier), elsősorban az ynevi elfekről, másodsorban írói hozzáállásról, alkotói módszerekről. Amit elf-ügyben összehoztunk, azt András nagyon jól összefoglalta a fórumán, illetve bizonyos részei – például az, hogy az elfeké mennyire nem egységes kultúra – a Sárkány és Unikornisba tartoznak, úgyhogy ezekről itt most nem írnék; inkább a másik témáról, az alkotói tevékenységről. Azt is most leginkább a blog – és a twitter – vonatkozásában.

Kezdjük azzal, hogy az órára nézek: 12 óra 10 perc. Attól a vállalásomtól, hogy délelőtt tízig kikerül a bejegyzés, sajnos megint elmaradtam. Miért? Nos, leginkább azért, mert mostanra végleg elfogytak az előre betárazott bejegyzések, így ha nincs időm bejegyzést írni a határidő előtti két napban, akkor elkerülhetetlen a csúszás. Miért nincs időm? Ennek nyilván mindig sok és más-más oka van, most például a csütörtököt követő fáradtság – és némi láz –, a szombati nap ide-oda rohangálása, és a vasárnapi ún. családi élet miatt nem tudtam leülni a gép elé. Pontosabban: éjjel itt ültem a gép előtt, és bizony lett volna időm bejegyzést írni, csakhogy úgy gondoltam, hasznosabban töltöm, ha inkább a Sárkány és Unikornissal foglalkozom.

András és Zsolt egymástól függetlenül figyelmeztettek, hogy a blogírás a regényírás kárára mehet, mire én azt feleltem, hogy tudom: épp ezért próbálom ahhoz tartani magam, hogy olyankor írok blogot, amikor nem fér bele az időmbe a regénnyel foglalkozni – mint írtam már, ehhez nekem hosszú nyugodt órákra van szükségem –, illetve olyankor, amikor mondjuk épp elakadtam, vagy túl fáradt vagyok hozzá, vagy bármilyen egyéb, úgymond értelmes okom van nem a regényt írni. Az, hogy van egy tíz órára szóló határidőm a blogra, nem tartozik ezek közé. Ez pestiesen szólva szemétség lehet azokkal szemben, akik már hozzászoktak az időponthoz, és emiatt kevéssel tíz után felkeresik a blogot, de a blog van a regényért, és nem a regény a blogért, ha szabad így fogalmaznom.

A twitter egy másik kérdés: egy-két mondatot bármikor leírhatok, az egészen biztosan nem a regényírástól veszi el az időt (és mivel nem sok embert követek rajta, így az olvasása sem probléma). Ugyanakkor hasznosnak találom azt a részét, amikor felírom, hogy na, mostantól munka, majd végezvén azt, hogy ennyit és ennyit végeztem. Kb. olyan ez nekem, mint az egyszeri gyármunkásnak a regisztráció, reggel becsekkol, délután kiírja magát, volt ma dolgozni, mindenki örül. Egyszersmind maga a twitter egy érdekes dolog: lehetőséget ad rá, hogy bármilyen hülyeségről azonnal írjak, ám épp ezért el is gondolkodtat, hogy ez most akkor hülyeség-e, avagy sem. Tényleg tudatni akarom azokkal, akik követnek? Egyáltalán: én olvasni akarom? Szóval érdekes önvizsgálatra ad lehetőséget, és azt hiszem, minden annyit ér, amire használják. Nekem erre nagyon megfelel.

Éjszaka tehát nem blogbejegyzést írtam, hanem inkább a regényt – csiszolgatást nem számítva cirka 4.000 leütést valamikor éjfél után, eléggé fáradtan, teszem hozzá, de nagy kedvvel – , tudván, hogy nap közben lesz egy kis időm a blogra. Avagy a blogot sem hanyagolom, csak – miként ezt is írtam már – a Sárkány és Unikornishoz képest most minden másodlagos. Amin az sem változtat, hogy dolgozom egy-két novellán, amelyek jövőre jelennek majd meg, de azokon azért csak úgy mellékesen.