Sunday, January 10, 2010

Újévi nyitány

Másfél hét szünet után újra a porondon. Szeptember óta annyira hozzászoktam a rendszeres frissítéshez, hogy most furcsa volt nem figyelni, milyen nap van, kell-e bejegyzés, és ez jó (mármint, hogy hiányzott). Most már van néhány betárazott szöveg, úgyhogy mostantól visszatérünk az immár megszokott kerékvágásba legalábbis márciusig. Azután meglátjuk: reményeim szerint akkortájt el tudok szabadulni a világ végére, hogy befejezzem a Sárkány és Unikornist, az internetet viszont úgymond nem viszem magammal. De ez még messze van, úgyhogy koncentráljunk arra, mi lesz most.

Először is rövid jelentés: a Sárkány és Unikornis halad. Az ünnepek alatt már alig vártam, hogy ismét érdemben dolgozhassak rajta, és emiatt kissé nehéz is volt a blog dolgaira koncentrálnom (mint már többször írtam, az SU fontosabb). Most fölöslegesen nem ismételném, hogy milyen koncepció alapján készül a szöveg, és hogy pontosan hogy is állok, úgyhogy csak annyit: remélem, hogy a hónap végére az SU munka alatt lévő kötete eléri a 350.000 leütést (maga a teljes szöveganyag pedig a 750.000-et). Akkor leszek elégedett a januárral.

Itt a blogon ezalatt többek között írástechnikai szösszenetek (pl. Az Ötlet, nagy ö-vel; vagy a Mit olvassak, ha írni akarok?), M*-háttéranyagok (pl. Az elf nyelvekről illetve a Quiron-melléki Tanuria Királyságról) és más írások lesznek majd, avagy tartom az eddigi irányt, mert egyelőre jónak tűnik. Hosszú távon az a cél, hogy a blog honlappá fejlődjön, de ez szerintem csak a jövő évre várható, ha az égiek is úgy akarják. Nos... meglátjuk.

4 comments:

Ferenc said...

Szervusz Gábor.

Lenne itt az írókör, és jelen esetben még nincs vezetőnk. Én személy szerint téged szeretnélek megkérdezni, hogy elvállalnád ezt a tisztséget? Bár Raon volt aki felvetette az egészet, de ő közben átment szürkeszamárba.

Másik téma.
A scriptorium indulására várva, közben persze folyamatosan írok.
Inkább gyakorlásnak nevezném, és kellene valaki aki értékelne, tanácsokat adna.
(Max. 1k-5k irományok)
Ha szépen megkérlek elvállalnád?

JJS said...

A Scriptórium igazából András (Chapman) és a DV kezdeményezése, Raon csak belefolyt a dologba, mert van némi affinitása hozzá. Ellentétben velem, aki - mint ez a Wyquinnel folytatott szerkesztés témájú blogjátékból kiderülhetett - nem vagyok alkalmas kezdő írók terelgetésére. Saját tapasztalatokat jó tanácsként megfogalmazni (azokat így magamnak is letisztázva) egy dolog, tanítani egy másik, ami nem nekem való: a tanár szakomat is ezért nem fejeztem be. Az ember ismerje a korlátait :-)

Azt szívesen megteszem, hogy azt mondom, küldd el néhány irományodat, és meglátjuk. Ha megütik azt a szintet, amellyel egyfajta egyetemi módszerrel dolgozhatunk, akkor örömmel segítek; ha nem, akkor hátha tudok ajánlani valakit, aki tud segíteni helyettem.

EdBoy worldwide said...

Vannak kategóriák, mire nem elég a blog?

JJS said...

Bizonyos szempontból a blog elég, hiszen biztosítja az információközléshez szükséges felületet; ugyanakkor viszont nagyon sok téren korlátozza a lehetőségeimet, mint pl. a megjelenés (skin) vagy a tárhely. Nem lenne rossz egy többé-kevésbé statikus nyitóoldal, ami a blogspoton nem megoldható, illetve jobban őrülnék, ha nem a Scribdre kellene feltöltenem a dokumentumokat, hanem egy helyen lenne minden kapcsolódó anyag (amellett, hogy a Scribdről sem venném le őket).

Még nem tudom, hogy milyen lesz a továbblépés, de szerencsére van néhány nagyon régi barátom, aki weblapkészítéssel keresi a kenyerét, és eddig is szívesen segítettek volna, csak részemről hiányzott az elhatározás hozzá. Úgy voltam vele, hogy amíg nem látom, milyen tartalommal tölteném fel, addig nem szeretnék belevágni. Most már viszont vannak a blogszerűségen túlmutató ötleteim.