Hangzatos cím, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem bennfentes információk jönnek az Oszkár nevű kutyánkról – mert macskáink vannak –, vagy Stallone azonos című filmjéről, de még csak nem is az Academy Awardsról. Bár utóbbihoz azért van köze ennek a bejegyzésnek, méghozzá: miért is nézem (immár évek óta, rendszeresen) az Oscar gálát? Ráadásul tényleg kíváncsian, nagy érdeklődéssel, közben egy kis izgalommal, annyira, hogy még végig is csiripelem (tweet) közben, esélyeket latolgatok, hogy akkor vajon ő, mert már elég idős hozzá, hogy végre meg is kapja, vagy inkább ő, mert tényleg megérdemelné, vagy inkább ő, mert feltörekvő szépség? Szóval hogy is van ez a dolog? És miért fontos mindez egy írói blogon?
Nos, valamikor korábban már írtam, hogy döntő többségünk nagyságrendekkel több filmet lát életében, mint ahány könyvet olvas. Ez önmagában se nem jó, se nem rossz, hanem egy nyilvánvaló tény; s ha belegondolunk, hogy Gutenberg előtt az emberi kultúra elsősorban audiovizuális (!) eszközökkel terjedt és hagyományozódott (szájhagyomány és ábrázoló művészetek), akkor ez tulajdonképpen nem is újdonság. Csak az elmúlt mintegy ötszáz évben vált divattá, hogy könyvekből ismerjük meg a világot – a film megszületése ilyesformán csak a régi viszonyokat állította helyre.
Oké, de miért is érdekel az Oscar-díj? Az Oscar, amellett, hogy egy elismerés, iránytű is, pontosan olyan, mint egy márka: megragadja és ráirányítja az ember figyelmét egy adott filmre, színészre stb. Lehet vitatni, hogy jó vagy rossz az odaítélés módszere, és lehet kritizálni az elismert filmeket (a színészeket azért kevésbé, mert többnyire megérdemlik), viszont minden filmművész Oscart akar, ezért az Oscar kánonformáló szereppel bír. Amely filmek megkapják, azok hivatkozási alappá válnak, viszonyításként hasonló jövőbeni filmeknek, kiemelten foglalkozik velük a média és a közönség is. A kánon pedig formálja a közízlést (és vice versa): a díjazott filmekhez hasonló művek előtérbe kerülnek – régiek és újak egyaránt –, készül húsz-harminc utánzat, egyik-másik talán még jobb is lesz – de nem kap díjat, mert csak DVD-n jön ki –, forog az álomgyár gépezete tovább.
Az, hogy melyik film kapja az Oscart, engem ezért érdekel: a díj közízlés- és kultúraformáló szerepe miatt. Az egyetemen irodalomelméletből is a kánon (meg a befogadás) kérdése érdekelt legjobban, az, hogy milyen módon lesz egy – bármilyen – alkotásból meghatározó mű; milyen belső okok (saját értékek) és külső (társadalmi, kultúrpolitikai stb.) okok alapján. Számomra – íróként is – izgalmas látni a kultúrának ezt a mondhatni napról napra történő alakulását, és persze az ellentétet, ami sokszor a közízlés és a szakmai elismerések között feszül. Izgalmas azon totózni, hogy kinek miért lehet igaza.
Ami a személyes bevonódást illeti, hogy sokszor szurkolok egyes filmeknek vagy színészeknek, az részemről tényleg szurkolói magatartás. Az Oscar mégiscsak verseny, és izgalmasabb, ha van egy személyes favoritom. Eddig 2007 volt a kedvenc évem, amikor olyan tényleg jó filmek szálltak harcba, mint a Babel, a The Queen, a Letters from Iwo Jima – és persze az kapta, amelyik a legkevésbé érdemelte (szerintem), a The Departed. Ami a színészeket vagy a rendezőket illeti, nagyjából ugyanez a helyzet. Tanultam filmművészetet is, tudatos filmnézőnek tartom magam, aki különbséget tud tenni jó és rossz színészi játék, jó és rossz rendezés között. Nyilván nem szakmai szinten, de annyira vagyok beképzelt, hogy azt gondoljam, a magam számára legalábbis el tudom dönteni, hogy melyik érdemelte. S akkor már az is izgalmas, hogy az Akadémia ítélete mennyire esik egybe az enyémmel.
Az pedig már más kérdés, hogy mindez valójában mennyire fontos. De az ember rengeteg olyan dolgot tesz és csinál, ami valójában hülyeség, és lehet, hogy az Oscart figyelni is az – de közben legalább jól szórakozom.
Nos, valamikor korábban már írtam, hogy döntő többségünk nagyságrendekkel több filmet lát életében, mint ahány könyvet olvas. Ez önmagában se nem jó, se nem rossz, hanem egy nyilvánvaló tény; s ha belegondolunk, hogy Gutenberg előtt az emberi kultúra elsősorban audiovizuális (!) eszközökkel terjedt és hagyományozódott (szájhagyomány és ábrázoló művészetek), akkor ez tulajdonképpen nem is újdonság. Csak az elmúlt mintegy ötszáz évben vált divattá, hogy könyvekből ismerjük meg a világot – a film megszületése ilyesformán csak a régi viszonyokat állította helyre.
Oké, de miért is érdekel az Oscar-díj? Az Oscar, amellett, hogy egy elismerés, iránytű is, pontosan olyan, mint egy márka: megragadja és ráirányítja az ember figyelmét egy adott filmre, színészre stb. Lehet vitatni, hogy jó vagy rossz az odaítélés módszere, és lehet kritizálni az elismert filmeket (a színészeket azért kevésbé, mert többnyire megérdemlik), viszont minden filmművész Oscart akar, ezért az Oscar kánonformáló szereppel bír. Amely filmek megkapják, azok hivatkozási alappá válnak, viszonyításként hasonló jövőbeni filmeknek, kiemelten foglalkozik velük a média és a közönség is. A kánon pedig formálja a közízlést (és vice versa): a díjazott filmekhez hasonló művek előtérbe kerülnek – régiek és újak egyaránt –, készül húsz-harminc utánzat, egyik-másik talán még jobb is lesz – de nem kap díjat, mert csak DVD-n jön ki –, forog az álomgyár gépezete tovább.
Az, hogy melyik film kapja az Oscart, engem ezért érdekel: a díj közízlés- és kultúraformáló szerepe miatt. Az egyetemen irodalomelméletből is a kánon (meg a befogadás) kérdése érdekelt legjobban, az, hogy milyen módon lesz egy – bármilyen – alkotásból meghatározó mű; milyen belső okok (saját értékek) és külső (társadalmi, kultúrpolitikai stb.) okok alapján. Számomra – íróként is – izgalmas látni a kultúrának ezt a mondhatni napról napra történő alakulását, és persze az ellentétet, ami sokszor a közízlés és a szakmai elismerések között feszül. Izgalmas azon totózni, hogy kinek miért lehet igaza.
Ami a személyes bevonódást illeti, hogy sokszor szurkolok egyes filmeknek vagy színészeknek, az részemről tényleg szurkolói magatartás. Az Oscar mégiscsak verseny, és izgalmasabb, ha van egy személyes favoritom. Eddig 2007 volt a kedvenc évem, amikor olyan tényleg jó filmek szálltak harcba, mint a Babel, a The Queen, a Letters from Iwo Jima – és persze az kapta, amelyik a legkevésbé érdemelte (szerintem), a The Departed. Ami a színészeket vagy a rendezőket illeti, nagyjából ugyanez a helyzet. Tanultam filmművészetet is, tudatos filmnézőnek tartom magam, aki különbséget tud tenni jó és rossz színészi játék, jó és rossz rendezés között. Nyilván nem szakmai szinten, de annyira vagyok beképzelt, hogy azt gondoljam, a magam számára legalábbis el tudom dönteni, hogy melyik érdemelte. S akkor már az is izgalmas, hogy az Akadémia ítélete mennyire esik egybe az enyémmel.
Az pedig már más kérdés, hogy mindez valójában mennyire fontos. De az ember rengeteg olyan dolgot tesz és csinál, ami valójában hülyeség, és lehet, hogy az Oscart figyelni is az – de közben legalább jól szórakozom.
No comments:
Post a Comment