Wednesday, March 31, 2010

Vendégbejegyzés a'la Eric van Dien

Nos, miután kb. fél óráig szemeztem a monitorral, úgy döntöttem, hogy engedek Mr. Sherwood kedves kérésének, és megkísérlem színesíteni a blogját szerény hozzászólásommal. Mivel a sajátomhoz nem nagyon szóltam hozzá kb. fél éve (vagy még régebben, nem tudom) úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát, hátha ismételten rákapok az ízére. Tekintve, hogy alaphelyzetben fecserészős típus vagyok, ez nem jelent problémát; viszont ha valamilyen tevékenység, legyen az akár beszéd vagy írás, csak felszínesen is kötöttséggé, idézőjeles kötelességgé válik, azonnal megmakacsolom magam. Mivel a blog kötött formájú fecserészés, ez rendszerint problémát okoz. Ilyenkor egyébként csak elkezdenem nehéz; utána már a saját sziporkázó egyéniségem (ha-ha-ha, röhög egy hang valahol hátul) veszi át a vezetést és eltűnik a kötöttség érzése. (Azt hiszem, most kezdem átlépni ezt a határt, és egy jó hosszú bejegyzést fogok közzétenni, hip-hip-hurrá!) Hasonlóan állok az írással is; szabad szellemű ember lévén nagyon nehezen fogadom a határidőket és a kötött munkarendet, bár ha nagyon akarom, át tudom lépni ezeket a határokat. (Hivatalos munkám során sajnos rengeteg határidővel dolgoztam, mondjuk nem semmi munkámba került megtartani őket.) Esetleg igyekszem meglehetősen tág teret engedni magamnak (már amennyire lehet persze) és a lehető legkésőbbi határidőt megszabni. Ez általában beválik.

A készülő regényemmel kapcsolatban merült fel bennem ismét egy unos-untalan visszatérő kérdés: milyen a jó főszereplő? Emlékezetes, persze, de ez eléggé tág fogalomkör. Szűkítsük kicsit. Természetesen tudjon azonosulni vele az olvasó. Ami nagyon fontos: fejlődjön. Alakuljon. Mégis, valami még hiányzik. Mi is? Mi kell még ahhoz, hogy igazán életképes és emlékezetes karaktert alkossunk? Mi magunk, a saját személyiségünk. Minden fontosabb szereplő tartalmaz egy szikrát (vagy akár többet is) az írójából. Ha az író nem dolgozza bele a saját karakterét a főszereplőjébe vagy valamelyik főbb mellékszereplőbe, akkor az halovány lesz és kifakul az olvasó emlékezetéből. Örök igazság, hogy ha meg akarsz ismerni egy írót, akkor olvasd el figyelmesen a műveit. Ezért szeretünk mi írók írni: minden írás egyfajta gondolatközlés, egyirányú párbeszéd, és egyben okító előadás. Szeretjük érezni, hogy fontosak vagyunk, és hogy teszünk valamit azokért, akik bennünket olvasnak... természetesen ha ők is úgy akarják. Mint amikor a virág szétszórja magvait a világban. Nem tudni, melyik hol szökken szárba, de néhány közülük egészen biztosan termékeny talajra talál.

Mi pedig bőven megelégszünk ezzel a tudattal.

Eric van Dien

1 comment:

Ringworm said...

Ülök a kiadóban, épp nincs semmi dolgom, jobb híján elolvastam hát a két friss novellát a minap leadott kötetemből. Különös tekintettel a főszereplőkre. És megállapítottam, hogy ezek szerint én egy ritka aljas és visszataszító rohadék vagyok.