Wednesday, April 28, 2010

Sziréna

A sziréna hangja (mentőé) valami piszkosul zavaró, ugyanakkor megkönnyebbüléssel hallod, amikor te hívtad egy rokonodhoz, és végre meghallod, hogy itt van. Utána fél óra tökörészés, hogy vajon mi volt a baj, annyi oka lehet, de most semmit sem látni, kit hibáztassunk, ha a hónapok óta beteg páciens épp akkor nem produkál tüneteket, amikor kivizsgálják, semmi baja, de ha legközelebb is semmi baja nem lesz, hívjuk megint a mentőt, és persze megint jó lenne az összes olyan kivizsgálás, ami már az elmúlt hónapokban sem mutatott ki semmit. Kurvajó.

Az égiek nem akarják, hogy megírjam a Sárkány és Unikornist, mert akárhányszor elindulnék, hogy akkor most három napig-egy hétig-egy hónapig nuku világ, írok, bazmeg, mindig beüt valami, így persze most is itthon csücsülök, és hamarosan indulhatok is megint helyettesítő melóra. De holnap törik-szakad megyek le vidékre, nem érdekel. Ja igen, és hiába rendeltük meg, valami adminisztrációs hiba folytán majd csak úgy másfél hét múlva tudják bekötni a netet oda le, pedig ugye szükségem lenne rá a meló miatt is, de tudjátok mit? Erre is magasról. Majd megszervezem a nethez jutást, bebuszozok a városba, ha kell, ez már nem tart vissza.

De persze biztos lesz majd valami más.

1 comment:

Ferkó said...

Érezd jól magad és jó munkát! :)