Melós. A március melós, elég kevés időm van nagyjából mindenre. Ez a helyzetjelentés ide kívánkozik, hiszen mégis csak arról szól(t eredetileg) ez a blog, hogy(an) készül a Sárkány és Unikornis. Nos, most éppen megint nem készül, mert nincs annyi időm, hogy foglalkozni tudjak vele. Ahhoz ugyanis kell legalább négy-öt szabad, nyugodt, csendes óra, amikor visszaolvasom, hogy mit is akartam és mit írtam meg legutóbb, aztán folytatom, de legjobb esetben egy-két szabad órám van, s olyankor írás helyett olyan hétköznapi dolgokat művelek, mint például a fürdés vagy a bevásárlás. Az élet apró dolgai, igen.
Mondjuk arról is szól ez a mai bejegyzés, hogy valamikor a következő 36 órában törik-szakad, leülök regény írni, s remélhetőleg folytathatom a látomásjelenetet, de ez ugye csak szándék... Murphynek ugyanis megint igaza lett, és most már nem egy, hanem két helyen dolgozom egyszerre. Ez a második hirtelen és kényszerből jött, be kell segítenem a családi vállalkozásba, amire korábban is volt példa, de mindig csak eseti jelleggel, most viszont úgy tűnik, sokkal előbb kell sokkal több szerepet vállalnom benne, mint gondoltam. A részletek mellőzésével: egész embernyi meló a legzűrösebb – mert legsűrűbb – tavaszi időszakban, amely nem tiszteli a nyolcórás munkarendet és sosem hallott a hétvégéről. És mi a legszebb? Hogy ilyen szempontból pont ugyanolyan, mint a másik meló, amit februárban kezdtem.
A helyzet iróniája: az egyiknél az asztal egyik, a másiknál az asztal másik oldalán ülök, és igen, ugyanarról az asztalról van szó. Úgyhogy amikor a minap befutott egy hívás anyámnak egy kollégámtól, és anyám átadta nekem a telefont, hogy ebben én vagyok az illetékes, a kolléga nem igazán értette a dolgot, hogy mit keresek ott, ahol, és miként lettem hirtelen én az ügyfél, és egyáltalán. Igen, néha ez egy kicsit skizó. Viszont rengeteg előnye van, hogy mindkét oldalt ismerem.
Persze a két meló egymás rovására megy, és mivel az egyik családi, nem kérdés, hogy a másiknál próbálok időt és energiát csípni. Még nem lett belőle baj, de ha ez így megy tovább, akkor kell találnom valami megoldást, hogy egyszerre lehessek ott három (!) helyen (ötleteket szívesen fogadok). Addig maradnak a kapkodó telefonok, azonnalra várt e-mailek, az ide-oda rohangálás, az idegfeszültség, az esti magam elé bambulás és holtfáradtan ágyba fordulás, hol este nyolckor, hol hajnali kettőkor, attól függően, meddig tartott a napi program.
Viszont: ez az a meló, amit szeretek csinálni.
Mondjuk arról is szól ez a mai bejegyzés, hogy valamikor a következő 36 órában törik-szakad, leülök regény írni, s remélhetőleg folytathatom a látomásjelenetet, de ez ugye csak szándék... Murphynek ugyanis megint igaza lett, és most már nem egy, hanem két helyen dolgozom egyszerre. Ez a második hirtelen és kényszerből jött, be kell segítenem a családi vállalkozásba, amire korábban is volt példa, de mindig csak eseti jelleggel, most viszont úgy tűnik, sokkal előbb kell sokkal több szerepet vállalnom benne, mint gondoltam. A részletek mellőzésével: egész embernyi meló a legzűrösebb – mert legsűrűbb – tavaszi időszakban, amely nem tiszteli a nyolcórás munkarendet és sosem hallott a hétvégéről. És mi a legszebb? Hogy ilyen szempontból pont ugyanolyan, mint a másik meló, amit februárban kezdtem.
A helyzet iróniája: az egyiknél az asztal egyik, a másiknál az asztal másik oldalán ülök, és igen, ugyanarról az asztalról van szó. Úgyhogy amikor a minap befutott egy hívás anyámnak egy kollégámtól, és anyám átadta nekem a telefont, hogy ebben én vagyok az illetékes, a kolléga nem igazán értette a dolgot, hogy mit keresek ott, ahol, és miként lettem hirtelen én az ügyfél, és egyáltalán. Igen, néha ez egy kicsit skizó. Viszont rengeteg előnye van, hogy mindkét oldalt ismerem.
Persze a két meló egymás rovására megy, és mivel az egyik családi, nem kérdés, hogy a másiknál próbálok időt és energiát csípni. Még nem lett belőle baj, de ha ez így megy tovább, akkor kell találnom valami megoldást, hogy egyszerre lehessek ott három (!) helyen (ötleteket szívesen fogadok). Addig maradnak a kapkodó telefonok, azonnalra várt e-mailek, az ide-oda rohangálás, az idegfeszültség, az esti magam elé bambulás és holtfáradtan ágyba fordulás, hol este nyolckor, hol hajnali kettőkor, attól függően, meddig tartott a napi program.
Viszont: ez az a meló, amit szeretek csinálni.
5 comments:
Hehe!
Üdv a klubban!
Egyébként jól csinálod, csak így 'lopva' lehet egyszerre 3 helyen lenni. De pl. a családi meló 'főnöksége' talán megértőbb, ha olykor csak virtuálisan vagy jelen.
Olykor szoktam gitározni a gyerkőknek (ovis+sulis nótákhoz akkordokat pötyögök), és néha közben arra eszmélek, hogy gondolatban novella-sztoriszálat gombolyítok, vagy kitérőket passzintok egy vasútállomáson... ez az egyszeres skizo-állapot csak felkészítés a többszörös hasadáshoz. :D
Kitartás.
üdv: SC
A megoldás: az időkibővítő (24->48 óra). Illetőleg a heripotterben használt kis idővisszamenős kütyü (sajna mindkét esetben duplán fáradsz és öregszel, szorráj).
A sokkal kímélőbb módszer pedig egy-két okos, programozható klón/android létrehozása (a két munkahelyedre pl.), hogy eredeti tenmagad a SU-val foglalkozhassál végre. :D
Ezt a "közben hol is jár az agyam?"-problémát már én is észrevettem. Ugyanakkor, bár családi főnökség ugyan megértőbb lenne, az ügyfeleink viszont aligha, és ha én nem intézem el, amit kell, akkor nem intéződik, szóval marad az, hogy a másik főnökségnél húzom, amíg húzhatom, aztán meglátjuk. Egyelőre csak azt remélem, hogy nem olvassák a blogot :-)
Mandula: ha bármelyik megoldásban tudsz segíteni, akkor az elérhetőségeimet tudod :-) Ha csomagban küldöd az eszközöket, fordultával fizetem :-D
Ahah, te még alszol? Én most járok a 30. órámban.
Boldog egyetemistaként én is 36 óráztam rendszeresen, de már nem bírnám. Napi 3 óra alvás azért kell. És néha nem is jut több.
Post a Comment