Mielőtt az előző bejegyzést folytatva a Szinergiumról írnék, hadd reagáljak röviden Marcusnak az oda írt megjegyzésére, mert egy lényegi dologra mutatott rá: hogy a kreatív alkotó emberek sokszor nem megvalósítják egymás elképzeléseit, hanem inspirációt szereznek belőle. Mint írja: "Olyan ez, mint a fodrász: elmondod vagy megmutatod neki, hogy milyen hajat akarsz, és tíz fodrász tízfajta módon fogja levágni a hajadat, és egyik sem úgy, ahogy te kérted." Van ebben igazság, csakhogy ekkor megkérhetem a fodrászt, hogy legyen szíves olyanra vágja a hajamat, amilyenre kértem, mert nem véletlenül olyanra kértem. Nem hajszobrász ő, hanem fodrász: nem fodrászversenyre készít műalkotást, hanem a megrendelésemet kell teljesítse. Ebbe persze belefér, hogy elmondja a véleményét, miszerint itt hosszabbra hagyná, ott meg vágna ahhoz képest, ahogy kértem – de legyen szíves kérdezze ezt meg, vagy úgy csinálja, hogy a végeredmény azért az legyen, amit én kértem tőle. Elvégre ő a szakértő, és én bolond lennék, ha nem hallgatnék a tanácsaira, vagy ha nem hagynám rá a megvalósítás mikéntjét; de ha rasztafrizura helyett kopaszra nyír, akkor hadd ne fizessem ki a kreativitását.
Az alkalmazott grafika az a sajátos műfaj, amikor egy rajzolónak egy bizonyos célt szolgáló rajzot kell elkészítenie. Ez lehet egy logó, egy vízjel, egy cirkalmas betűkkel tervezett felirat, nagyon sok esetben pedig egy illusztráció: egy mesekönyv képei, egy lapozgatós könyv figurái, egy könyvborítón a regény főszereplője. Mindegyiknél elvárás, hogy a grafikus belevigye a szakmai tudását és a kreativitását, mert ezek nélkül az eredmény vagy gyatra lesz, vagy unalmas, viszont az is elvárás, hogy a végeredmény például az adott regény hangulatát, szereplőit stb. tükrözze vissza. Képzeljünk el egy igencsak realista Westeros-regényt George R. R. Martintól a Hófehérke vagy a Csipkerózsika c. rajzfilmek képvilágának borítójával: mennyire adná az vissza a regény hangulatát? Nem érezné átverve magát az, aki megvette a könyvet a hétéves kislányának?
Messzire ragadott a példa, de ez nem is baj, mert a Szinergiumra térve így legalább látszik a kontraszt. Három ork figura is helyet kapott az albumban: Meszlényi Péter mindhármat megmutatta nekem korábban, hogy mit szólok hozzájuk, mert tudja, hogy az orkok a szívügyem. Megnéztem őket, aztán... hát, annyira nem örültem. Nagyon macskaszerű lényeket láttam, az egyiket ráadásul sokkal mívesebb fegyverzettel, mint amilyet én orkosnak tartok. Péter látta a zavaromat, mert a rajzok egyébként jók voltak, nem akartam leszólni őket, de mert vagyunk olyan viszonyban, hogy őszintén elmondjam a véleményemet, megbeszéltük, hogy miről mit gondolok, és legközelebb már átdolgozott rajzokat tett elém: kicsit módosított az arcokon, kicsit a mancsokon, visszavett a fegyver díszítéséből, és tessék: ez (az utolsó előtti kép) már egy ork – így már rendben vagyunk. Pedig szűk egy órán át érveltünk egymás ellen, hogy az orkok mennyire tartják fontosnak a fegyverük díszítését – szerinte nagyon, szerintem semennyire, a fegyver ugyanis nem szimbólum, avagy az erő és a hatalom jelképe náluk, hanem csupán eszköz, így a díszítésével sem sokat foglalkoznak.
Péter azonban végül megkereste és megtalálta a kompromisszumot, és egy szerintem nagyon jó kép született, amit mindketten nyugodtan mutogathatunk, hogy ilyen egy ynevi ork (a délcegebb fajtából). Az egész album ilyen módszerrel született, folyamatos egyeztetések és alakítások során, az egymásnak ellentmondó információk kiszűrése és az írókkal való egyeztetés révén, de úgy, hogy Péter közben belevitte a saját képi koncepcióját, vagy más szóval: az egészet arra fűzte fel. Ezért az album annak ellenére egységes, hogy egyrészt sok grafikus dolgozott a rajzokon, másrészt Ynev különböző tájait, népeit és korszakait villantja fel. Azt gondolom, hogy ilyen az, amikor egy grafikus érti és érzi is azt, amit csinál: amikor túllát egy-egy kép határain, és érti, hogy az végterméknek mi a szerepe. A Szinergium (illetve a tervezett számítógépes játék) ebből a szempontból nagy újdonság volt a M*-illusztrációban: nem egy-egy grafikus alkotott egy-egy képet eseti alapon, hanem egy egész csoport dolgozott a M* képi világának megalkotásán.
Péterrel és Laczával (aka. Gorgo Manufaktura) egyébként tavaly elég sok időt töltöttünk el közösen, és tudom, hogy minden munkának úgy futnak neki, mint a Szinergiumnak, azzal a művészi lelkesedéssel és szakmai alázattal, ahogyan szerintem egyedül érdemes. Nem tudom, hogy a Szinergiumnak milyen hatása lesz a M*-grafikára, és hogy nekik milyen szerepük lesz ebben, de vannak más projektjeik is (érdemes nézelődni a honlapjukon), és nekünk is volt közös projektünk, ami elsősorban az én időhiányos helyzetem miatt feneklett meg egy kicsit, de eredményei azért lettek, pl. ezen az oldalon az utolsó három kép. (Meg én is írtam egy novellát – majd meglátom, lehet, hogy közzéteszem.)
Az alkalmazott grafika az a sajátos műfaj, amikor egy rajzolónak egy bizonyos célt szolgáló rajzot kell elkészítenie. Ez lehet egy logó, egy vízjel, egy cirkalmas betűkkel tervezett felirat, nagyon sok esetben pedig egy illusztráció: egy mesekönyv képei, egy lapozgatós könyv figurái, egy könyvborítón a regény főszereplője. Mindegyiknél elvárás, hogy a grafikus belevigye a szakmai tudását és a kreativitását, mert ezek nélkül az eredmény vagy gyatra lesz, vagy unalmas, viszont az is elvárás, hogy a végeredmény például az adott regény hangulatát, szereplőit stb. tükrözze vissza. Képzeljünk el egy igencsak realista Westeros-regényt George R. R. Martintól a Hófehérke vagy a Csipkerózsika c. rajzfilmek képvilágának borítójával: mennyire adná az vissza a regény hangulatát? Nem érezné átverve magát az, aki megvette a könyvet a hétéves kislányának?
Messzire ragadott a példa, de ez nem is baj, mert a Szinergiumra térve így legalább látszik a kontraszt. Három ork figura is helyet kapott az albumban: Meszlényi Péter mindhármat megmutatta nekem korábban, hogy mit szólok hozzájuk, mert tudja, hogy az orkok a szívügyem. Megnéztem őket, aztán... hát, annyira nem örültem. Nagyon macskaszerű lényeket láttam, az egyiket ráadásul sokkal mívesebb fegyverzettel, mint amilyet én orkosnak tartok. Péter látta a zavaromat, mert a rajzok egyébként jók voltak, nem akartam leszólni őket, de mert vagyunk olyan viszonyban, hogy őszintén elmondjam a véleményemet, megbeszéltük, hogy miről mit gondolok, és legközelebb már átdolgozott rajzokat tett elém: kicsit módosított az arcokon, kicsit a mancsokon, visszavett a fegyver díszítéséből, és tessék: ez (az utolsó előtti kép) már egy ork – így már rendben vagyunk. Pedig szűk egy órán át érveltünk egymás ellen, hogy az orkok mennyire tartják fontosnak a fegyverük díszítését – szerinte nagyon, szerintem semennyire, a fegyver ugyanis nem szimbólum, avagy az erő és a hatalom jelképe náluk, hanem csupán eszköz, így a díszítésével sem sokat foglalkoznak.
Péter azonban végül megkereste és megtalálta a kompromisszumot, és egy szerintem nagyon jó kép született, amit mindketten nyugodtan mutogathatunk, hogy ilyen egy ynevi ork (a délcegebb fajtából). Az egész album ilyen módszerrel született, folyamatos egyeztetések és alakítások során, az egymásnak ellentmondó információk kiszűrése és az írókkal való egyeztetés révén, de úgy, hogy Péter közben belevitte a saját képi koncepcióját, vagy más szóval: az egészet arra fűzte fel. Ezért az album annak ellenére egységes, hogy egyrészt sok grafikus dolgozott a rajzokon, másrészt Ynev különböző tájait, népeit és korszakait villantja fel. Azt gondolom, hogy ilyen az, amikor egy grafikus érti és érzi is azt, amit csinál: amikor túllát egy-egy kép határain, és érti, hogy az végterméknek mi a szerepe. A Szinergium (illetve a tervezett számítógépes játék) ebből a szempontból nagy újdonság volt a M*-illusztrációban: nem egy-egy grafikus alkotott egy-egy képet eseti alapon, hanem egy egész csoport dolgozott a M* képi világának megalkotásán.
Péterrel és Laczával (aka. Gorgo Manufaktura) egyébként tavaly elég sok időt töltöttünk el közösen, és tudom, hogy minden munkának úgy futnak neki, mint a Szinergiumnak, azzal a művészi lelkesedéssel és szakmai alázattal, ahogyan szerintem egyedül érdemes. Nem tudom, hogy a Szinergiumnak milyen hatása lesz a M*-grafikára, és hogy nekik milyen szerepük lesz ebben, de vannak más projektjeik is (érdemes nézelődni a honlapjukon), és nekünk is volt közös projektünk, ami elsősorban az én időhiányos helyzetem miatt feneklett meg egy kicsit, de eredményei azért lettek, pl. ezen az oldalon az utolsó három kép. (Meg én is írtam egy novellát – majd meglátom, lehet, hogy közzéteszem.)
3 comments:
Ezt Róbertnek már kifejtettem: véleményem szerint a Szinergium az eddigi legszínvonaltalanabb M* kiadvány a Deltától.
Az első ynevi művészeti album. Mit kapunk benne? Ceruzavázlatokat. Illetve bár csak ennyit kapnánk, de ott vannak még a förtelmes 3D renderek. Ezek nagyon vagányan mutattak volna a Seventh Age-ben, de gyomorforgatóak illusztrációként eladva.
Túllépve azon, hogy festmények és kész grafikák helyett skiccekkel van teletömve a füzet: az egésznek semmiféle koncepciója nincs. Üvölt a kiadványról, hogy a srácok sajnálták a játékba ölt rengeteg energiát, és ilyen módon próbálták átmenteni a koncepteket valahová. Nem kétlem, hogy akár a képek nagyobbik része kifejezetten az albumhoz készült, ez azonban nem tudott változtatni a fentieken.
A kerettipó pedig teljesen jellegtelen, mint valami kész Photoshop pattern.
Sajnálom, hogy ennyit sikerült kihozni a dologból, egy határozott szerkesztővel és sokkal több ráfordított idővel értékes darabja lehetne egy ilyen album a gyűjteményeknek.
Nagyjából sajnos egyetértek Ceriak-kal, én épp a napokban olvastam/nézegettem a Szinergiumot. Két megjegyzésem azért lenne.
Egyrészt a változó minőségű grafikák között is vannak jól sikerültek (a színes festmények és a komplett rajzok ilyenek; a skiccek és a renderek nem), amelyek a szövegekkel karöltve szerintem kitűnő inspirációt jelentenek.
Másrészt, bár szívesen látnék több ilyen (inkább jobb) albumot, sajnos a MAGUS-hoz sosem társult különösebb látványvilág, hacsak a fehérnemű-katalógusokat nem vesszük annak. A Warhammer, a Dark Sun, vagy akár a Codex említésekor azonnal "helyére ugrik" a kép, határozott és egyedi képi világa van mindegyiknek. Ezzel szemben a MAGUS grafikája maximum az első alapkönyvben volt egységes, azóta leginkább véletlenszerűen összedobált vagy újrahasznosított borítókat és illusztrációkat láthattunk. Ezért is nem preferáltam soha a Boros-Szikszai borítókat.
Ceriak, Marcus: tiszta, érthető vélemények. Én, aki Meszlényi Pétertől kaptam a magyarázatot a képekhez, látom, hogy a különböző rajzok hogyan kapcsolódnak össze, mitől egységes a látványvilág, és nyilván jobban értem-érzem a szándékot is az egész mögött. Ezért tartom, amit fent írtam, hogy Péterék valami újat és új módon csináltak: először a játékhoz, majd annak alapján az albumhoz egységes, visszatérő motívumokkal bíró látványvilágot a M*-hoz. Ám épp ezért más információim miatt másképp látom az albumot, és se pró, se kontra nem tisztem nyilatkozni a Szinergium rajzainak milyenségéről. Csak annak örülnék, ha ez a fajta munka - a részletekre figyelő koncepcióalkotás - folytatást kapna a M*-grafikában.
Post a Comment