Monday, May 31, 2010

Hétfői gyors

Félig-meddig szokás szerint ma a hétfői hírfolyam következik, röviden-velősen, mert aztán pötyögöm tovább a regényt (Százháború). Szóval pontokba szedve, röviden:

1. Esik. Eddig jó hetem volt, meleg és napos és szeles, de esni nem, vagy csak keveset esett, most már viszont tartósnak tűnik, hiába, az országos ború ide is elért.

2. Ami ennél fontosabb, hogy a regény halad. Jól halad, hölgyek és urak, nagyon jól, és bár még mindig nem kiabálom el, hogy hé, ezt már mindjárt befejezem, de... szóval igen-igen közel. Ezzel párhuzamosan pedig mégsem túl közel, mert az új szöveg nagy része továbbra is papíron születik, azt pedig mindig sokáig és hosszan kell szerkesztenem begépelés után, mielőtt a szerkesztőhöz (Wyquin) kerül, és a munkának ez a szakasza bizony még hátra van. Több olyan részletet is feljegyeztem magamnak, amilyen szempontból majd csiszolni kell, továbbá felírtam néhány olvasmányt, hogy minek nézzek utána, amit szintén bele kell majd dolgozni. Szóval haladok, de azért még nincs kész. Még.

3. Ezzel párhuzamosan, ha már a regényen épp nem csiszolok, hanem csak írom, kicsit csiszoltam a blogon, és összegyűjtöttem a Scribdre feltett dokumentumokat egy aloldalon, plusz pdf formában is felkerült a Tanuria-leírás második fele (egységesítve az elsővel), a Százháború első fejezete, és egy részlet a Hőseposzból.

4. Mindeközben pedig képregényeket olvasok. Tavaly ilyenkor a Star Wars képregénysorozat válogatott gyöngyszemeit olvastam el (meglepetésemre többnyire nem voltak rosszak, és még néhány nagyon jó is akadt, de a többség igen közepesre sikerült), most pedig Alan Moore különcségei és J. Michael Straczinsky Rising Stars c. eposza vannak soron. Az utóbbi rögtön berántott. Emberek: ez jó.

Friday, May 28, 2010

Nem a győzelem a fontos

Wyquin barátom már írt róla, Eric pedig hamarosan fog, de azért én sem hagyhatom ki, hogy beszámoljak a múlt heti VII. Lumina Cornu Asztali Tornáról. De mivel Wyquin is a személyesebb oldalát emelte ki, és alighanem Eric van Dien is azt fogja, én megpróbálok a játéknak úgymond a szakmai oldalára koncentrálni. Legalábbis most. Aztán majd lehet, hogy később írok a szerepjáték illetve a szerepjátszás és az írás kapcsolatáról, viszonyáról, mert ez a téma is megír egy misét, főleg Wyquinnek a fanfictionről írt bejegyzésével együtt. Na de most maradjunk a Lumina Cornunál.

Ahogy én láttam, a rendezvény megint nagyon profi volt. Meghívott vendégként és zsűritagként persze én egészen más részét és másképp látom, mint a játékosok, ám épp ezért merem azt mondani, hogy a srácok remek színvonalon, hatalmas odaadással szervezik ezeket az eseményeket, mindent megtesznek azért, hogy mindenki eljusson a színhelyre (pl. autókat küldenek a vasútállomásra érkezőkért), s ha már ott van, jól érezze magát. (Wyquin, mit is ettünk vacsorára? Hát az valami fantasztikus volt. De az ebédre és a sörellátottságra sem lehetett panasz.) Magyar Gergely problémaközpontú, nyomozós típusú modulja tág teret adott a szerepjátékra legalábbis egyes csapatok nagyon messzire elbóklásztak a céltól, hatalmas vargabetűkkel közelítették meg, és még olyan is akadt, amelyik visszafordult; de az sem utolsó, hogy egy gorviki csapatnak végül is egész jól sikerült megoldania az ó-pyarroni küldetést úgy, hogy közben hűek tudtak maradni önmagukhoz , ám ugyanezért kicsit talán hiányzott belőle a harc feszültsége; bár így is volt csapat, amelyik majdnem otthagyta a fogát.

Tavaly novemberben zsűriként kicsit (nagyon) hiányoltuk a csapatjátékot: a versenyzők között nem volt különösebb össztartás vagy szervezettség, nem volt munkamegosztás, hanem csak mentek-mentek a karakterek, mindenki belekapott valamibe, nem láttunk csapatmunkát. Idén először megijedtünk, mert épp az ellenkezőjét láttuk: működő, átgondoltan összerakott, vagy akár ad hoc alakult, de gyorsan összeszokott csapatokat, ám alig kiemelkedő egyéni teljesítményt, és bizony gondolkodóba is estünk, hogy a legjobb csapat és a legjobb szerepjátékos díjakat ki kapja (előbbire azért, mert sok jelölt volt, utóbbira azért, mert udvariasan mondva kevés). Szerencsére azonban ahogy telt a délután, úgy tisztult a kép, hiszen mind többször jutottunk vissza az egyes csapatokhoz, egyre jobban megismertük őket és a karaktereket, s a végén félelmeink ellenére nagyon könnyű és egyhangú volt a döntés.

A tornát végül a Pyarroni Egyesült Térképészeti Társaság nyerte, egy ad hoc alakult csapat, akik sokkal többet törődtek az általuk meglátogatott helyszínek felmérésével és részletes térképek készítésével, mint a modullal. Laza, fesztelen játékot hoztak, remek munkamegosztással (a térképész nemes és jobbkeze, illetve három segítőjük); mindegyiküknek voltak jó pillanatai, mindenki aktívan részt vett, nem nyomták el egymást, nagyon jó, élvezetes játéknak lehettünk tanúi. Ahogy utólag is mondtam nekik, nem baj, hogy eszükbe sem jutott, hogy ilyen felállással és hozzáállással legjobb csapat lehetnek a végén: általában az nyer, aki nem a nyerésre, hanem a szórakozásra, a játékra figyel, hiszen a szerepjátéknak mégiscsak ez a lényege.

Wednesday, May 26, 2010

Abasziszról, itt és most

Hölgyek és urak: írok. A világ végén, piszok jó időben, idekint a kertben, és bizony hogy nincs kedvem a bloggal foglalkozni, mert fontosabb és most számomra kedvesebb dolgom van, épp szénné alázom a Százháború egyik szereplőjét roppant élvezetes meló , szóval most csak egy amolyan instant bejegyzésre futja. Többeknek valószínűleg ismerős lesz, sokaknak viszont talán nem: az alábbi egy immár öt éves háttéranyag, amely anno a netre is felkerült (még a Pyarroni vagy az Erioni harsona részeként, már nem tudom), és eredetileg az Abbitkirálynőhöz íródott. Jó szórakozást hozzá, és remélem, hogy aki érdeklődik az ilyesmi iránt, az hasznosnak találja majd.

Abasziszról

Monday, May 24, 2010

Go(o)d Fight

A blog ma pünkösdi szünetet tart. Aki szintén pihen, és van kedve lenyomni Istent Mortal Combatban, az játsszon egyet ezzel: Bible Fight. Vigyázat, addiktív!

Friday, May 21, 2010

Na hogy áll a...?

Na hogy áll a...? és itt a ... helyén általában a Sárkány és Unikornis következik, a blogot érdemben követők néha a Százháborút kérdezik, megint mások pedig értőn már eleve úgy teszik fel a kérdést, hogy na, lesz idén bármilyen regény? Megint mások pedig inkább nem kérdeznek rá, mert azt gondolják, frusztrálna a kérdés, és lehet, hogy nekik van igazuk, mert néha már persze elegem van a témából, elsősorban olyankor, amikor nincs módom, erőm, időm írni (utóbbi kettő együtt teszi ki az elsőt), és ilyenkor persze hogy idegesít az egész. Most viszont nem ez az időszak van, sőt, villamoson, fürdőkádban, nagyjából bárhol és bármikor, amikor van egy szabad percem, már a Százháborún jár az eszem, és ha lehet, vesz is elő a füzetet és a tollat, folytatom az épp aktuális fejezetet.

Nincs már sok belőlük hátra. Többeknek elmondtam már, leírni viszont igen, mondjuk azt: babonából nem fogom, hogy egészen pontosan mennyi van hátra, de maradjunk annyiban, kevés. Vagy legalábbis nem sok. Emberileg-íróilag belátható mennyiség, innen már be kell tudni fejezni... nem, azért sem írom le, hogy mennyi idő alatt, de belátható idő alatt. Viszont. És ez rögtön ide kívánkozik. Viszont hangsúlyozom, amit eddig talán nem emeltem ki eléggé, hogy a Százháború egy kisregény: ahogy elnézem, valahol 250.000 leütésnél lesz a vége, ami a Hőseposznak kb. a fele. Ez azt jelenti, hogy még ha elkészül is, nem biztos, hogy önállóan megjelenhet vékonyka kötet lenne. Megjegyzem, sorra jelennek meg vékonyka kötetek, szóval nem technikai, hanem kiadáspolitikai oka lenne, de sem egyikkel, sem másikkal nincs különben baj: itt is csak azért írok most erről, hogy mindenki képben legyen. A Delta vezetőivel sem beszéltünk még erről, hogy ha elkészül, akkor mi lesz. Előbb készüljön el, aztán kiderül.

Mások ugyanakkor kérdezték, hogy nem tudnám-e kibővíteni, vagy mondjuk hozzácsapni a Sárkány és Unikornishoz, ami eleve két kötet lesz (amelyekből az első félkész, a második meg lényegében teljesen), kötetenként kb. 600.000 leütés. Hát, mondom, nem, ugyanis akkor az SU első kötete ormótlanul vastag és túlsúlyos lenne, de még inkább azért, mert a történetek, bár összefüggnek, stílusukban, hangsúlyaikban nagyon eltérnek, szóval... ezt nem érezném jó döntésnek. De az igazi érv, lássam be én is, azt hiszem, az, hogy nagyon kis esélyt látok rá, hogy az SU is elkészüljön idén. Sajnos mindkét melóm tovább tart a tervezettnél (ami más szempontból persze nem baj, ne keseregjen az ember, ha foglalkoztatni akarják), így biztosan nem lesz időm alkotni, és csak az égiek a megmondhatói, mikor fejezhetem majd be a nagyregényt.

Na de ezt majd meglátjuk. Először valóban készüljön el a Százháború, aztán a többi kiderül. Egyébként ez a "készülés" az oka, hogy az utóbbi időben olyan gyakori a rövid, leginkább önreflexív bejegyzés: amikor lehet, inkább a regénnyel foglalkozom.

Ja igen, zárszóként: kedden megint elszabadulok másfél hétre a világ végére. Net lesz, blog lesz, regényírás lesz. Na hogy áll a...? hát maradjunk ennyiben.

Thursday, May 20, 2010

Találkozó: Jászfényszaru

Jut eszembe, szombaton Jászfényszarun leszek, a Lumina Cornu asztali tornán. A "találkozók" címke alatt lehet olvasni a korábbiakról, remélem, hogy hasonló szellemben zajlik majd az idei első játék is. Talán nem orrolnak meg a kollégák, ha megjegyzem, hogy Eric van Dien és Wyquin is ott lesznek; persze a törzsgárdának ez aligha újdonság.

Wednesday, May 19, 2010

Hiánypótlás

Az ígéret szép szó, mégis sajnos sokszor adósa maradok, ezúttal azonban megoldottam a megoldhatatlannak hitt problémát. Mivel csak a történeti rész befejezésével vagyok kész, és még az is csiszolásra szorul – ez az első olvasat –, ezért csak így, blogos formában teszem közzé a Tanuria-leírás második részét, és bizony lesz majd egy harmadik is, de legalább nem maradtam el a vállalásomtól. A szokással ellentétben a folytatás most az ugrás ("Tovább") után található.

Csak egy kis késés

Lesz ma érdemi bejegyzés, gőzerővel készül a Tanuria-anyag második fele, csak hát van ugye más dolog is, de legkésőbb délután négyig kint lesz.

Monday, May 17, 2010

A dolgok állása

Furcsa mód van és nincs is kedvem melóba menni, még mindig esik az eső, hideg van, nem sok értelmét látom az egésznek már persze ha leszámítjuk a dolog anyagi oldalát , ugyanakkor nem árt egy kis kimozdulás, mert a hétvégét a négy fal között töltöttem, ami egyébként szintén nem ártott, lévén előtte héten meg persze rohangálás. Ami ezen a héten remélhetőleg már nem lesz, mert esőben ez mégiscsak más.

Érdemi dolgokról szólva, a Százháború múlt héten is gyarapodott, épp csatajelenettel utazás közben, villamoson-metrón ülve írok, az emberkék körülöttem néha beleolvasnak, az egyik pofátlanul megkérdezte, hogy azt írtam oda, "sárkány?" , és most is az a terv, hogy útközben folytatom, szóval ezért is rövid lesz ez a bejegyzés, mert most már el kellene indulnom.

Friday, May 14, 2010

Diszpozíció

"Amit ontológiai diszpozíciónak nevezünk, az ontikusan a legismertebb és legmindennaposabb: a hangulat, a hangolt lét. Mielőtt kidolgoznánk a hangulatok bármiféle pszichológiáját, amihez még semmi sincs meg, a fenomént mint fundamentális egzisztenciálét kell szemügyre vennünk és struktúrájában körvonalaznunk." Ez az idézet Martin Heidegger általam frissen beszerzett Lét és idő c. főművéből való. Apám megjegyezte, hogy Heidegger újabban kezd megint divatba jönni: hát nem tudom, én tíz éve tervezem elolvasni ezt. Amikor a könyvesboltban belelapoztam, meg utána este is, eszembe jutottak azok az évek, amikor csuklóból képes voltam a fenti módon fogalmazni. De nem is ez a szörnyű, hanem hogy körülöttem sokan meg is értették.

Ez aztán elgondolkodtatott, hogy milyen különös, szép, furcsa, csodás dolog is a nyelv, a nyelvi szokás, a nyelvhasználat állandóan változékony módja (és rögtön sajnálom, hogy Ronald Wardhaugh Szociolingvisztikáját, amely megjegyzem, zseniális, és szerintem minden írónak kötelező, végül ott kellett hagynom a boltban, mert mindent mégsem vehettem meg), és hogy mennyire függ utóbbi a környezettől, mennyire egyéni és közösségi egyszerre, mennyire másképp beszél az ember otthon, a munkahelyén, a boltban vagy egy protokolleseményen, és akkor a jassznyelvről, a szlengről, a szaknyelvekről még nem is beszéltünk, és akkor még nem is hoztam elég példát ahhoz, hogy ez a bekezdés akár csak gondolatébresztő is legyen (tessék elolvasni a Szociolingvisztikát!).

Néha eljátszom a gondolattal, hogy egy-két szemeszterre visszajárok az egyetemre, kinézek magamnak néhány előadást, hiszen azok szabadon látogathatók, és követem őket kicsit, de aztán egyrészt hiányzik hozzá az idő, másrészt az igazi elszánás
mert ha olyan hihetetlenül izgalmasak lettek volna, akkor egyetemistaként bejártam volna, de csak szemináriumokat látogattam... De a gyakorlás miatt azért megérné, hogy ne veszítsem el teljesen az akadémiai beszédmód megértését. Persze ebben az önképzés is segít, szóval ha a következő pár hónapban az idézethez hasonló szösszeneteket hall valaki tőlem, előre kérem az elnézését.

A végére, mert eszembe jutott: van egy olyan blogjáték, hogy fogd a hozzád legközelebb eső könyvet, és pötyögj be egy idézetet, lássuk, mit olvasol. Sok értelme nincs, de vicces dolgok sülhetnek ki belőle: én annyit tennék hozzá, hogy az adott kötet 162. oldalának első teljes (azon az oldalon kezdődő!) bekezdését tessék begépelni (ami nem lehet novella- vagy fejezetcím stb., csak a szövegtörzs számít!). Ha nincs 162 oldalas a könyv, akkor legyen a 16. oldal, ennyi engedmény tehető. Nos tehát? Kinek mit dobott a szerencse?

Wednesday, May 12, 2010

Háttéranyag: A Tanuriai Királyság (I.)

No, hát ez a nap is eljött, rendbe tettem egy rég megígért anyagot igazából az utolsó simítások hiányoztak, kigyomlálni a tizenhárom évvel ezelőtti maradványokat, és stilárisan is átgyúrni még egyszer. A Tanuriai Királyság tinédzserkorom M* kalandjainak egyik fő színtere volt, ezért már a Hőseposzban igyekeztem kanonizálni, aztán az Abbitkirálynőben többször is említésre került, végül pedig ott játszódott a Farkas a ködben c. elbeszélésem; szóval jó úton halad a dolog. Ha és amikor elmesélem azt a történetet, amely lezárhatná a Hőseposz függőben maradt szálait, akkor Tanuria még nagyobb szerepet kaphat de most senki ne kérdezze, hogy abból lesz-e bármi valaha is. Egyelőre álljon itt a háttéranyag első fele, Tanuria történelme P. sz. 3690-ig, aztán majd jön a második fele is (egy héten belül), csak azzal még vacakolnom kell.

Update: javítottam a XI. századi Tanuriai Királyság bukására vonatkozó évszámot, az előző dokumentumban a tervezett, és nem a Bíborgyöngyökben végül megjelent évszám szerepelt.

Tanuria 3690-ig


(A térképrészlet a Bíborgyöngyök A fogadás c. kötetből származik, Beelze és Domoly alkotása.)

Monday, May 10, 2010

Rákészülés

Most van az, hogy annyi mindenhez kellene nyúlnom, hogy nem tudom, mivel kezdjem, úgyhogy szóljon ez a bejegyzés először is arról, hogy megpróbálom rangsorolni a tennivalókat. Először is ezzel így ugye letudom a blogírást, ami nagyszerű. Azután a kiadónak megígértem, hogy írok néhány mondatnyi háttéranyagot Tanuria és Chante városállamokról, mert szükséges, és hát több is van róluk, mint néhány sor blogbejegyzéshez készült az anyag , épp csak még rendbe kell tenni, és le is kell butítani, mert olyan sok most pont nem kell (viszont így meglesz a szerdai bejegyzés). Aztán be kell hoznom egy kis munkalemaradást, mert egy hét alak sok minden történt, szóval a fél napot telefonálással töltöm majd (a holnapit meg rohangálással, és rögtön bíróságon kezdek, tökjó). Mivel a következő három hétben biztosan nem lesz rá időm, szerintem még ma elugrok az Osiris Kiadóba, mert piszkosul jó akciót hirdettek, és 30-50 % kedvezménnyel adják azokat a könyveket, amiket évek óta meg akarok venni, szóval itt az alkalom (igen, ez inkább szórakozás, mint munka, repülhetnek a kövek). Hát, mára, azt hiszem, ez ennyi. Leginkább bemelegítés így a hét elején.

Friday, May 07, 2010

Kreatív blokk

Mielőtt mindenki a szívéhez kapna, gyorsan jelzem, hogy nem, nem ütött be nálam a kreatív blokk, nincs írói válság, nem ment el a munkakedvem, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy írhatnék egy bejegyzést a témában. Pontosabban arról, hogy mit tegyünk mit teszek , ha egyszer beüt a krach. De ehhez először tudni kell, hogy különféle írói válságok vannak: olyan ez, mint a gazdaság, lehet, hogy az államháztartási hiány a probléma, de talán az alacsony fogyasztás miatt döcögünk, vagy a külkereskedelmi mérleg borult nagyot, esetleg csak spekulálnak a forint ellen szóval milyen írói válságok is vannak?

Először is ott van az a válság, ami igazából nem az író, hanem a kiadó és az olvasók problémája, miszerint az írónak egyszerűen nincs kedve írni. Mondanom sem kell, hogy ez a leggyakoribb, ugyanakkor az író számára meglehetősen stresszmentes válság: tévét néz, alszik, olvas, számítógépes játékot játszik stb. (a sor tetszőlegesen bővíthető) ahelyett, hogy írna. A rutinosabbak akik már két-három éve a pályán mozognak rákérdezés esetén különböző fedőtevékenységekkel hosszabb-rövidebb ideig képesek elhitetni a környezetükkel, hogy ők tulajdonképpen dolgoznak, de ennek ne dőljünk be, és magunkban rögtön duplázzuk meg az aktuális kézirat leadásáig remélt hátralévő időt.

Ennél egy fokkal zavaróbb az ihlet hiánya, amit én ötletválságnak neveznék. A jeles szerzőnek ilyenkor lenne kedve írni, és a sors persze úgy hozza, hogy ideje és alkalma is lenne rá, minden lehetősége adott, hogy remekmű szülessen, épp csak pont nincs olyan ötlete, amit meg tudna írni jól. Itt az utolsó szóra esik a hangsúly, az öreg rókák ugyanis bármikor bármiről bármennyit tudnak írni, nem ezzel van tehát a probléma, hanem azzal, hogy egy adott élethelyzetben (írói hangulatban) nem lehet csak úgy bármiről írni. A remekműhöz olyan ötlet kell, ami belülről jön, ami megmozgatja az írót mint embert, és nem biztos, hogy épp akkor van ilyen. A papírgalacsinok belsejébe feljegyzett régi ötletek ilyenkor nagyon jól jönnek, de azokkal többnyire az a helyzet, hogy ha tényleg jók és megmozgatják az írót, akkor ilyen-olyan formában valószínűleg már elsütötte őket, vagy épp jelenleg is azokon dolgozik (mely esetben nem beszélhetünk ötletválságról), szóval ilyenkor csak egyvalami segít: az ember járja a várost, beül az állatkertbe, barátokkal beszélget, sörözik, olvas, híradót néz, és reméli, hogy előbb-utóbb meghall vagy meglát valamit, amiből teremt egy szereplőt és egy történetet. Murphy törvénye, hogy addigra pont csak annyival, de megváltoznak az életkörülményei, hogy már ne tudjon csak és kizárólag erre az írásra koncentrálni...

Ha kedv és ötlet is van, és még időt és helyet is sikerült szakítani (mely utóbbiak hiánya is lehet válságtényező, ám aligha szorulnak részletes kifejtésre) akkor elméletileg minden adott az íráshoz. Boldog szerzőnk (mint mondjuk én) ilyenkor leül és írni kezd, tetszetősen halad, gördülnek a mondatok, születnek a figurák, egyik a másik után kel életre az író fejében és a papíron (monitoron), míg aztán egy szép napon kiderül, hogy ez ebben a formában nem jó, mert vagy gyengébbre sikerült a konfliktus a vártnál, vagy kellene egy erősebb mellékszereplő, vagy giccsesebb a stílus a szándékoltnál, vagy eltévesztettük a fókuszt, vagy elszállt a gép és vele a három utolsó oldal, és most komolyan gépeljem őket újra?, vagy egyszerűen csak behoztak nekem egy sohasem kért bögre kakaót, és közben elfelejtettem, hogy hol is tartottam, mit akartam írni, zseniális ötlet volt, de így már sohasem lesz ugyanolyan.

A fenti bekezdésben felvillantott problémák azok, amelyekre a kreatív blokk kifejezést alkalmazom. Mint látható, alapjaiban tér el a nincs kedvem / nincs ötletem párostól, és ez a típusú probléma az, ami ha tartósan megoldatlan klasszikus, nagybetűs Írói Válsághoz vezethet: elkedvetlenedéshez, kiégéshez, éveken át tartó hallgatáshoz. A fentiek közül még a legbanálisabb (a kakaó) is nagyon gyorsan ahhoz vezethet ugyanis, hogy az író ahelyett, hogy folytatná a félbehagyott esetleg hibás szöveget, elkezd szőrözni a részletekkel, újra meg újra kijavítja, annyiszor és annyira, hogy már nem látja a fától az erdőt, és nemcsak elmegy a kedve az egész szövegtől, de az önbizalmát is elveszíti, kételkedni kezd abban, amit addig írt, az egész koncepcióban és végül még az ötletben is, és az egészet otthagyja a francba. Higgyük el, de tényleg: van ilyen.

Nyilván a kakaós példa olyan banális, hogy csakis megtörtént eset lehet, és tényleg: már nem tudom, hogy a Hallgat az égbe írt elbeszéléseim egyikét vagy az Abbitkirálynőt írtam éppen, amikor egy este az akkori kedvesem belibegett, hogy készített nekem egy bögre kakaót. Boldogan összeszorítottam a számat, beleharaptam a nyelvembe, vettem egy mély levegőt, aztán megköszöntem (a harapás helye azóta is fáj eső idején). Aztán kiléptem a Wordből, és elkortyoltam a kakaót. Akkor este már nem is dolgoztam tovább: ez a teljesen jelentéktelen közjáték úgy kirobbantott az írásból, hogy teljesen elfelejtettem, mit akartam írni, és nem is hiszem, hogy utána eszembe jutott később, másnap, folytattam valami mással (más mondattal, más jelenettel, már mit tudom én).

A többi probléma nem ilyen jelentéktelen, de lényegüket tekintve ugyanilyenek: minden olyan elem, ami megzavarja az alkotás előremenő folyamatát, kreatív blokkot okozhat. Rájöttél, hogy az egyik szereplőd beszédstílusát miként egyedíthetnéd, de ezt visszamenőleg is ki kellene javítanod? Ne javítsd: mostantól beszéljen úgy, aztán majd kijavítod. A felénél rádöbbensz, hogy elrontottad a fókuszt, ki kéne iktatni egy teljes történetszálat: hát akkor azt mostantól ne folytasd, aztán ha végeztél, majd kiirtod korábbról. Avagy aranyszabály: előbb fejezd be azt, amit írsz csak utána javítsd. Ha bármilyen már később nem visszatérő problémát veszel észre az írásodban, ne írás közben agyalj a megoldásán, hanem csak azután. Előbb. Fejezd. Be.

A retorika szabályai szerint itt most meg kellene ismételnem, hogy mindezt azért, hogy ne kerülj bele egy egyre mélyülő gödörbe, amiből nehéz lesz kikecmeregni; hogy ne kezdj el javítani, mert a legtöbb javítás újabb javításokhoz vezet, múlik az idő, javul a szöveg, de nem halad előre, a szerkesztés folytán gyakran még rövidebb is lesz, és úgy tűnik, hogy visszafelé haladsz, elkezdesz kétségbe esni, elkezded erőltetni, érződik az izzadtság a szövegen, még inkább javítani kezded, kihajítod, írhatod újra, megint nem haladsz sehová.

A blog rendszeres olvasói számára ez tőlem furcsán hangozhat, hiszen akár csak a legutóbbi bejegyzésben is közzétettem egy nézőképet arról, hogy mennyit javítgattam a Százháború szövegén, amikor pedig még csak a kétharmadánál tart a regény. Bort iszok és vizet prédikálok? Tulajdonképpen igen, de különben meg nem: a Sárkány és Unikornis (amelyből a Százháború is kinőtt) egy 2005-ben elkezdett projekt, ami hosszabb-rövidebb időkre mindig félbeszakadt, de sohasem kreatív blokk miatt. Időhiányból igen, íráskedv hiányában igen (az ötlet viszont régóta létezett), de olyan problémákkal nem találkoztam közben, amelyeket ne tudtam volna megoldani. Legtöbbször az volt a gond, hogy két írásra alkalmas pillanat között eltelt fél év vagy egy év, volt olyan, hogy kettő, és közben elfelejtettem, mit írtam, még azt is, hogy mit akartam, és szabályosan újra kellett tanulnom a szöveget. Na és ilyenkor tanulás közben tényleg javítottam, és ez még a jobbik eset, mert volt olyan, hogy százezer leütés hosszú verziókat dobtam ki inkább, mondván, ez annyira régi és idegen már tőlem, hogy még csak hasonlóképp sem tudnám folytatni. Az egyéb írásaimat viszont éppen a Sárkány és Unikornissal kapcsolatos tapasztalataim miatt előbb mindig befejezem, és csak utána kezdem javítani.

Hanem a végére azért még maradt a kérdés, hogy mit teszek kreatív blokk esetén? Amikor mondjuk előző nap valahol lezártam a szöveget, és most nem tudom, hogyan folytassam (amellett, hogy mindig úgy hagyd abba, hogy tudod a következő mondatot de ne írd le, csak jegyezd meg! , mert akkor könnyebb folytatni). Nos, ez történt például szerdán, a nagyon lelkes "hű de mennyire kedvem van most Százháborút írni!" bejegyzés után. A böngészőt becsukva itt ültem a gép fölött, bámultam a monitort, és bár leírtam egy-két mondatot, azt éreztem, hogy ez most szopacs, ez most nem megy úgy, ahogy számítottam, lehet, hogy ezt most elkiabáltam. Elolvastam az adott jelenet elejét, kicsit fel-alá sétáltam, átgondoltam, hogy mit is akartam, visszaültem de megint nem éreztem, hogy természetesen jönnének a mondatok, hogy jó lenne az a bekezdés, ami született. Szóval kitöröltem (mert annyira rossznak tűnt), bezártam a szöveget, aztán megnéztem egy Stargate Universe részt, aztán kifeküdtem a napra, aztán Darwint olvastam, aztán Alan Moore-t olvastam (League of Extraordinery Gentlemen), aztán megint megnyitottam a szöveget, újra bezártam, kinyitottam egy sört sorolhatnám, de a lényeg, hogy eltelt a nap és az éjszaka. Aztán tegnap reggel nem kapcsoltam be a gépet, hanem fogtam a direkt erre a célra magammal hozott vastag füzetet, kifeküdtem vele a kertbe, és elkezdtem kézzel írni azzal a mondattal, amivel két nappal korábban ágyba feküdtem. Láss csodát: napok óta nem haladtam olyan jól, mint tegnap; igaz, utána hajnalig ébren is maradtam, hogy be is gépeljem.

Tanulság? Ismerd meg önmagad. Ismerd az észjárásodat, a szokásaidat, a habitusodat, ismerd fel, hogy mikor fáradtál el, mikor kell kikapcsolnod az agyadat, mással elfoglalnod, más útra terelned, elfogadnod, hogy akkor mínusz egy nap az alkotói szabadságból, de cserébe másnap majd másfélszer többet haladhatsz (igen, így is hibádzik fél nap, de így jártál), és nem szabad elveszítened a lelkesedésedet amiatt, hogy egy napig nem haladtál szóval ez a legfontosabb. Általában érvényes tanács, hogy a napi rutinon változtass: ha négy fal között írsz, menj ki a természetbe, ha egyedül vagy otthon, menj emberek közé, ha számítógépen írsz, vedd elő a papírt... ez utóbbi különösen fontos, mert az ember másképpen ír papírra, mint szövegszerkesztőben (kevésbé és akkor is máshogy javítja a leírtakat, továbbá önkéntelenül is megfontoltabban fogalmaz, így elsőre is jobb lehet a minőség, ami az önbizalom és a lelkesedés szempontjából is fontos). Ami a lényeg: hogy amikor egy bármilyen okból jött elakadás után legközelebb leülsz foglalkozni a szöveggel, akkor mások legyenek a körülmények, mint amikor abbahagytad, mert akkor az agyad nem kapcsol vissza ahhoz az élményhez, hogy jesszusom, ez már a múltkor sem sikerült!

Wednesday, May 05, 2010

Vastagon piros

A mai rövid lesz, mert sokkal több kedvem van a Százháborúval foglalkozni, mint blogot írni, és ezt ki kell használni. Úgyhogy ennek jegyében álljon itt egy nézőkép arról, hogy mennyi javításon esett át a mondott regény első tíz (A/4-es) oldala az elmúlt napokban. Mindenki ismeri a korrektúra funkciót a Wordben? Na az eredményezte a következőt (kattintásra nagyobb lesz):

Ha a kitett ízelítőben bárki bármilyen hibát talált, ne habozzon szólni!

Monday, May 03, 2010

Alkotói szabadság

Az alkotói szabadság az a valami, amit mindenki irigyel, mert milyen szép békés nyugodt csöndes etc. helyen lehet ugye ilyenkor az ember, egész nap pihenhet és aludhat és lábat lógathat és egyáltalán, nincs ennél jobb a világon, de aki benne van tökig , az eközben azzal a tudattal pihen, alszik, lógat lábat és egyáltalán, hogy neki tulajdonképpen dolgoznia kéne (alkotni), mert ez a szabadság nem tart a végtelenségig, hanem már csak hét napig, aztán hat, öt, rosszabb, mint egy bomba a 24-ben, mert ez tényleg elketyeg nulláig.

Ez kb. kellőképpen szemlélteti a lelkiállapotomat, amiről sietek kijelenteni, hogy nem is lehetne jobb egyébként, mert végre azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék, és látom a haladást, érzem a ritmust, felvettem a tempót, látom a munka végét.

A Százháború c. előzményregényen dolgozom egyébként, itt már írtam róla most nem ismételném el , és mivel a szerkesztőm is rábólintott, a szemfülesek az újonnan beüzemelt stabil oldalak közt már észre is vehették, hogy kikerült belőle egy ízelítő. Egy kicsit talán olvashatóbb verzió is lesz majd belőle a Scribden, de most épp vacakol a feltöltés.

A Rőtszakáll kapcsán mindenkinek köszönöm a véleményét. Az utókor kedvéért álljon itt a vége:

Hogyan osztályoznád a Rőtszakáll c. novellát?

Untam az egészet
2 (7%)
1
0 (0%)
2
0 (0%)
3
13 (50%)
4
9 (34%)
5
2 (7%)

Részemről nagyon komolyan gondolom, hogy minden visszajelzés nagyon fontos, ezért ismét biztatnék mindenkit, hogy szöveges formában is fogalmazza meg a véleményét, mi tetszett benne, mi nem, mit miért avagy sem, és ígérem, hogy az elhangzottakat megpróbálom hasznosítani. Persze nem az a cél, hogy minden olvasói elvárásnak megfeleljek, de sok egybehangzó vélemény már segíthet kiküszöbölni a hibák nagy részét, és utána már tényleg csak "ízlés dolga" lesz a végeredmény.