Monday, May 31, 2010

Hétfői gyors

Félig-meddig szokás szerint ma a hétfői hírfolyam következik, röviden-velősen, mert aztán pötyögöm tovább a regényt (Százháború). Szóval pontokba szedve, röviden:

1. Esik. Eddig jó hetem volt, meleg és napos és szeles, de esni nem, vagy csak keveset esett, most már viszont tartósnak tűnik, hiába, az országos ború ide is elért.

2. Ami ennél fontosabb, hogy a regény halad. Jól halad, hölgyek és urak, nagyon jól, és bár még mindig nem kiabálom el, hogy hé, ezt már mindjárt befejezem, de... szóval igen-igen közel. Ezzel párhuzamosan pedig mégsem túl közel, mert az új szöveg nagy része továbbra is papíron születik, azt pedig mindig sokáig és hosszan kell szerkesztenem begépelés után, mielőtt a szerkesztőhöz (Wyquin) kerül, és a munkának ez a szakasza bizony még hátra van. Több olyan részletet is feljegyeztem magamnak, amilyen szempontból majd csiszolni kell, továbbá felírtam néhány olvasmányt, hogy minek nézzek utána, amit szintén bele kell majd dolgozni. Szóval haladok, de azért még nincs kész. Még.

3. Ezzel párhuzamosan, ha már a regényen épp nem csiszolok, hanem csak írom, kicsit csiszoltam a blogon, és összegyűjtöttem a Scribdre feltett dokumentumokat egy aloldalon, plusz pdf formában is felkerült a Tanuria-leírás második fele (egységesítve az elsővel), a Százháború első fejezete, és egy részlet a Hőseposzból.

4. Mindeközben pedig képregényeket olvasok. Tavaly ilyenkor a Star Wars képregénysorozat válogatott gyöngyszemeit olvastam el (meglepetésemre többnyire nem voltak rosszak, és még néhány nagyon jó is akadt, de a többség igen közepesre sikerült), most pedig Alan Moore különcségei és J. Michael Straczinsky Rising Stars c. eposza vannak soron. Az utóbbi rögtön berántott. Emberek: ez jó.

8 comments:

Dirk said...

Én tegnap fejeztem be a Rising Stars utolsó részét és néhány deus ex momentum mellett tényleg remek, karakterközpontú sorozat. (Kíváncsi vagyok, a 4400 mennyit kölcsönzött ebből a forrásból.)

Dirk said...

+machina, értelemszerűen :)
A SW képregények közül melyek azok, amelyeket érdemes elolvasni? A Sandman/.303/Pride of Baghdad trió elolvasása az elmúlt hónapokban eléggé magasra rakta az elvárásaimat...

JJS said...
This comment has been removed by the author.
JJS said...

Ex Machina ROCKS :-) Szerdán lesz szó képregényekről bővebben, úgyis azokról terveztem posztot írni, majd kitérek az SW-re is.

Dirk said...

Köszönöm :)

JJS said...

Kolléga, nem felejtettem el a dolgot, csak mint az új bejegyzésnél láthatod, végül korábbról kellett indítanom a témát. De már visszakerestem, hogy melyeket érdemes említenem az SW-ből, és tényleg lesz róla szó. Ennyi késés belefér?

Dirk said...

A "szerzőt olvasóként nem sürgetünk" iskola híve vagyok, természetesen belefér :)

Tseby said...

Minden idők legjobb sci-fi filmeposzának szerzője rosszat nem készíthetett, meglesem akkor a Rising Stars-t.

Mint lelkes olvasó már nagyon várom a Százháborút, esetleg karácsonyra a boltokban?