Monday, May 03, 2010

Alkotói szabadság

Az alkotói szabadság az a valami, amit mindenki irigyel, mert milyen szép békés nyugodt csöndes etc. helyen lehet ugye ilyenkor az ember, egész nap pihenhet és aludhat és lábat lógathat és egyáltalán, nincs ennél jobb a világon, de aki benne van tökig , az eközben azzal a tudattal pihen, alszik, lógat lábat és egyáltalán, hogy neki tulajdonképpen dolgoznia kéne (alkotni), mert ez a szabadság nem tart a végtelenségig, hanem már csak hét napig, aztán hat, öt, rosszabb, mint egy bomba a 24-ben, mert ez tényleg elketyeg nulláig.

Ez kb. kellőképpen szemlélteti a lelkiállapotomat, amiről sietek kijelenteni, hogy nem is lehetne jobb egyébként, mert végre azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék, és látom a haladást, érzem a ritmust, felvettem a tempót, látom a munka végét.

A Százháború c. előzményregényen dolgozom egyébként, itt már írtam róla most nem ismételném el , és mivel a szerkesztőm is rábólintott, a szemfülesek az újonnan beüzemelt stabil oldalak közt már észre is vehették, hogy kikerült belőle egy ízelítő. Egy kicsit talán olvashatóbb verzió is lesz majd belőle a Scribden, de most épp vacakol a feltöltés.

A Rőtszakáll kapcsán mindenkinek köszönöm a véleményét. Az utókor kedvéért álljon itt a vége:

Hogyan osztályoznád a Rőtszakáll c. novellát?

Untam az egészet
2 (7%)
1
0 (0%)
2
0 (0%)
3
13 (50%)
4
9 (34%)
5
2 (7%)

Részemről nagyon komolyan gondolom, hogy minden visszajelzés nagyon fontos, ezért ismét biztatnék mindenkit, hogy szöveges formában is fogalmazza meg a véleményét, mi tetszett benne, mi nem, mit miért avagy sem, és ígérem, hogy az elhangzottakat megpróbálom hasznosítani. Persze nem az a cél, hogy minden olvasói elvárásnak megfeleljek, de sok egybehangzó vélemény már segíthet kiküszöbölni a hibák nagy részét, és utána már tényleg csak "ízlés dolga" lesz a végeredmény.

3 comments:

Anonymous said...

ha már megint idetaláltam,

próbálom kevésbé bántón, de hogy azért mégiscsak hasson: mesterkéltség.
Ha a szív (vagymiafene) hiányzik, akkor (szinte) sosem fedi el az ürességet a mesterségbeli tudás/igyekezet. Az erőlködés, az okosabbak szerint, sosem az erő jele.
Az ösztönös befogadóban így olvasás közben inkább feltámad a berzenkedés / unalom, ha még ha nem tudja miért.
Szerintem egyszerűen légy kevésbé élére vasalt, és inkább lomposan, akár diszharmonikusan is magával ragadó, mint efféle centire adagolt.
Ezt most mint empirikus befogadó mondom, zárójelbe téve minden eddigi, irodalmár okoskodást.

Ha nem megy, akkor úgyis tudod, legbelül, hogy miért nem megy. Ilyenkor vsz. nem erőlködni, meg "csiszolni" kell, hanem visszatalálni a forráshoz (ah, a nagy szavak ugye) amitől egykor az voltál egykor, ami.

cels.
(aki még mindig szívesen olvasna valami jót, Tőled)

nicsak ki beszél, ugye :-)

JJS said...

Megértve :-) Ha és amennyiben ez a Rőtszakállra vonatkozott, akkor a hozzáfűzni valóm annyi, hogy két nap alatt írva szívből jött, de ettől még lehet, hogy nem ment át az, amit bele akartam tenni. Mivel szeretek játszani a formával (nyelv, szerkezet, ideák), megesik, hogy a tartalom elsikkad. Meglátjuk.

Unknown said...

A gond az, hogy totál szívből írva rettentő sérülékeny lesz az ember: nem tud kellő distanciát tartani az írásművétől, és ha hirtelen valami krízis adódik vele kapcsolatban, teljesen lenyomorodik tőle. Ha meg ez párszor meg is ismétlődik vele, kész, vége, kiég. Ilyenkor engem igenis a lélektelen mesterségbeli rutin szokott tovább segíteni; no meg az írói múltam, hogy ha elengedek egy kapaszkodót, nem kell messzire nyúlnom helyette a másikért.