A kör vége

Most már empirikus adatok bizonyítják, hogy sem a méhcsípésre, sem a darázsszúrásra nem vagyok allergiás. Ez az elmúlt hetek tapasztalata, és a tanulság, hogy az ember gyakrabban nyírja a füvet, ha virágzik közte a lóhere – vagy micsoda –, és hogy matracon feküdve ne vágja rögtön bele a lábát a vízbe, ha mászik rajta valamit. Mentségemre szóljon, hogy félálomból ébredtem (igen, tudom, ne aludjak el a napon a medencében a matracon, a fene azt a jó dolgomat, ugye). Na de mindegy, ennyivel is okosabbak vagyunk. Az már biztos, hogy a méhcsípés fáj jobban; azt pedig pár nap múlva megmondom, melyik múlik el hamarabb.

No de nem erről akartam.

Egy múltkori bejegyzésben azt írtam, néha mintha körbe-körbe járnék, újra meg újra visszatérek ugyanahhoz a fejezethez a Százháborúban. Jelentem, ezt a problémát már akkor megoldottam – írtam is erről –, s azóta amikor időm engedte, haladtam is rendesen, továbbá most is haladok. Hogy mivel? Továbbra is az önszerkesztéssel, hiszen a szöveg első verziója ugye már hetek óta kész. Viszont mivel azt füzetbe írtam (még ha be is gépeltem utána), rengeteg hibája maradt, slendrián fogalmazás, elnagyolt részletek, sorolhatnám, úgyhogy most javítom, csiszolom, átírom, amit csak kell. Hogy hol tartok? Az utolsó öt fejezetnél. A dolgok logikájából fakadóan ez a legnehezebb rész, de spoiler nélkül ugye nem beszélhetek róla többet, tessenek majd elolvasni. Szerintem jó lesz. Vagy nem.

Más. Itt oldalt kint van ugye ez a Bíborgyöngy-szavazás, és a kollégák nevében is köszönöm a kattintásokat. Talán nem árulok el nagy titkot, amikor elmondom, hogy ők is figyelik a blogot – Heidel Dan, Harold Barouche, Indira Myles, Keith Alanson, Mira Sandoval, és szerencsére hosszan sorolhatnám –, és talán még kíváncsibbak a visszajelzésekre, mint én, hiszen ők írták, szerkesztették ezt a harmadik kötetet, én csak a partvonalról kiabáltam. Szóval aki tudja, adja tovább: itt lehet visszabeszélni nekünk. Meg mondjuk itt, a Molyon, meg persze a fórumokon és a blogjainkon. Figyeljük, átgondoljuk, összegezzük a véleményeiteket mi is, és adunk is rá, ahogy ez a kötetbemutatón is elhangzott, szóval hajrá: adjátok tovább.

Ami pedig ezt a blogot illeti, remélem, a néhány hektikus hét után visszatérek a megszokott rendszerességhez, és hogy akinek kedve van, azzal – remélhetőleg három-négy hónapon belül – a Százháború megjelenésekor is találkozhatunk.