Wednesday, February 03, 2010

Döntetlen

Oldalt a szavazás dobozban látszik: Abbitkirálynő vs. Hőseposz döntetlen. Két versenyzőnél ennek mindig megvan a lehetősége, s mivel végig fej-fej mellett haladtak, ideje lezárni a szavazást; legközelebb majd akkor lesz ez a kérdés, ha egy harmadik regény is bent áll a sorban. Az eredmény tehát:

Melyik regény tetszett jobban?

Abbitkirálynő
32 (50%)
Hőseposz
32 (50%)

Gondolkoztam, hogy mi legyen a következő szavazás, mert minden alkalommal érdekes volt ránézni, vajon változott-e az eredmény, és talán érdemes lenne újra föltenni a novellákra vonatkozó kérdést azóta ugyanis lényegesen megnőtt a blog olvasottsága , de azt majd inkább akkor, ha már a Karr-Khazad kapui is kint van (ha jól tudom, akkor tegnap ment nyomdába). Addig inkább egy olyan kérdést tennék fel, ami már egy ideje foglalkoztat, és talán nem csak engem: mennyit fizetnél egy fantasy e-könyvért? Most, amikor az Amazon (.com) épp bozótharcot vív ugyanebben a témában angolul tudóknak itt és itt érdemes olvasniuk róla, pro és kontra , ennek különben is van némi aktualitása.

3 comments:

TREX said...

Csemmeg, dönthettem volna a Hőseposz javára, mégsem szavaztam! ^^

JJS said...

Ez egy érv lenne amellett, hogy érdemes elmenni szavazni? :-)

TREX said...

Arra a szavazólapra rajzolni fogok.