Friday, October 30, 2009

Day off

Terv szerint a mai bejegyzés megint a párbeszédírásról szólt volna, de úgy döntöttem, kiveszek egy szabadnapot. Éjjeli bagoly lévén mostanáig dolgoztam: befejeztem egy novellát (nem M*), amit már csak meg kell csiszolni majd, aztán felteszem online, mert szeretnék minél több véleményt látni róla. Továbbá az elmúlt napokban újraolvastam a Sandman prelűdjét (ezúttal az újdonsült magyar kiadást), és megnéztem olyan klasszikusokat, mint például a When Worlds Collide. És ezeknek is hála mert a kreatív feltöltődés fontos végleg megoldottam egy dramaturgiai problémát a Sárkány és Unikornis kapcsán. Szóval most jön egy kis pihenés (először alvás), aztán meg néhány írótárs dolgainak véleményezgetése.

Addig is itt van Wyquin kolléga szösszenete a párbeszédről mint olyanról. Hétfőn majd én is reflektálok rá.

No comments: