Többször találkozom a kérdéssel, hogy mi magus-írók meg szoktuk-e beszélni az ötleteinket, mennyire építkezünk egymás dolgaiból, hogyan lesz koherens ez a világ, ha egyáltalán. Az Abbitkirálynő kapcsán már írtam erről, de ugyanott azt is írtam, hogy Raoul Renieren kívül mások is hozzájárultak, s hogy a folyamat részletezése megér egy külön bejegyzést.
Nos, a legfontosabb, hogy esete válogatja, mikor mennyi egyeztetésre van szükség. Ez nyilván íróként is változó – van, aki az ötleteit megosztja a többiekkel, az írásait megjelenés előtt viszont nem szívesen; más körözteti a félkész szöveget, és figyelembe vesz minden véleményt –, de általában azt lehet mondani, hogy minél fajsúlyosabb Ynev történelme vagy egy-egy szeglete szempontjából az adott mű, annál fontosabb, hogy sokan tudjunk a tervről és a koncepcióról. Ha pedig megjelenés előtt láthatjuk a szöveget, több szem többet lát alapon jó eséllyel kiszűrünk minden – majdnem minden – hibát.
Egy legendás példa erre, amikor a lexikonmemóriájú Malcolm J. Hunt az egyik bíborgyöngyös novella átolvasásakor kiszúrta, hogy abban Chei király feleségének neve nem az, mint ami egy ősrégi Rúnában megjelent. Senki másnak nem tűnt fel a dolog, legtöbbünk nem is emlékezett, hogy bárhol is lett volna információ Chei kedveséről. De kivált a Bíborgyöngyök-trilógia kapcsán sorolhatnám a hasonló példákat, amelyeknek hála ezek a kötetek az utóbbi évek egyik legkoherensebb és Ynevhű művei lettek.
A Hőseposz és az Abbitkirálynő annak idején több szűrőn is átment: az eddig nem említettek közül a legfontosabbak – a szerkesztők után – a Szürkecsuklyások voltak. Mindkét regényt olvasták és véleményezték megjelenés előtt, és ezt a szokást azóta is igyekszem tartani, mert mind a regények, mind az általuk is átnézett elbeszéléseim sokat profitáltak ebből.
Ami az írók közti kapcsolattartást illeti, úgy három éve immár rendszeresen, átlagosan két-három hetente összegyűlünk: ha vannak aktuális, futó projektek, akkor többnyire azok kapcsán, ha nincsenek, vagy a többség nem érintett bennük, akkor csak beszélgetni egy jót. Ha felsorolnám, hogy a legutóbbi két találkozón kik voltak jelen, látni lehetne, hogy idejétől és kedvétől függően gyakorlatilag az összes aktív M*-szerző részt vesz ezeken, és bár az ötletek teljes kidolgozása, az írások lecsiszolása végül persze mindenkire magára váró feladat, ez a fajta műhelymunka – ha úgy tetszik: kaláka – szükséges ahhoz, hogy Ynev képe egységes legyen.
Nos, a legfontosabb, hogy esete válogatja, mikor mennyi egyeztetésre van szükség. Ez nyilván íróként is változó – van, aki az ötleteit megosztja a többiekkel, az írásait megjelenés előtt viszont nem szívesen; más körözteti a félkész szöveget, és figyelembe vesz minden véleményt –, de általában azt lehet mondani, hogy minél fajsúlyosabb Ynev történelme vagy egy-egy szeglete szempontjából az adott mű, annál fontosabb, hogy sokan tudjunk a tervről és a koncepcióról. Ha pedig megjelenés előtt láthatjuk a szöveget, több szem többet lát alapon jó eséllyel kiszűrünk minden – majdnem minden – hibát.
Egy legendás példa erre, amikor a lexikonmemóriájú Malcolm J. Hunt az egyik bíborgyöngyös novella átolvasásakor kiszúrta, hogy abban Chei király feleségének neve nem az, mint ami egy ősrégi Rúnában megjelent. Senki másnak nem tűnt fel a dolog, legtöbbünk nem is emlékezett, hogy bárhol is lett volna információ Chei kedveséről. De kivált a Bíborgyöngyök-trilógia kapcsán sorolhatnám a hasonló példákat, amelyeknek hála ezek a kötetek az utóbbi évek egyik legkoherensebb és Ynevhű művei lettek.
A Hőseposz és az Abbitkirálynő annak idején több szűrőn is átment: az eddig nem említettek közül a legfontosabbak – a szerkesztők után – a Szürkecsuklyások voltak. Mindkét regényt olvasták és véleményezték megjelenés előtt, és ezt a szokást azóta is igyekszem tartani, mert mind a regények, mind az általuk is átnézett elbeszéléseim sokat profitáltak ebből.
Ami az írók közti kapcsolattartást illeti, úgy három éve immár rendszeresen, átlagosan két-három hetente összegyűlünk: ha vannak aktuális, futó projektek, akkor többnyire azok kapcsán, ha nincsenek, vagy a többség nem érintett bennük, akkor csak beszélgetni egy jót. Ha felsorolnám, hogy a legutóbbi két találkozón kik voltak jelen, látni lehetne, hogy idejétől és kedvétől függően gyakorlatilag az összes aktív M*-szerző részt vesz ezeken, és bár az ötletek teljes kidolgozása, az írások lecsiszolása végül persze mindenkire magára váró feladat, ez a fajta műhelymunka – ha úgy tetszik: kaláka – szükséges ahhoz, hogy Ynev képe egységes legyen.
No comments:
Post a Comment