Ez a mai napig az egyik (ha nem a) legkedvesebb írásom. Ez is a Hallgat az égben jelent meg, mint az Istenek árvái: egy-két nappal azután, hogy utóbbit leadtam, egyszer csak kipattant a fejemből a Herón könyve, és négy nap alatt megírtam. Ahhoz képest, hogy kétszer hosszabb az Istenek árváinál, azt mégis három hónapig nyúztam, nem kis teljesítmény... Az első pillanattól úgy éreztem, hogy rátapintottam valamire, egy történetre, hangulatra, ami az ősi, első Cranta lehetett, és ez az érzés hajtott előre az utolsó szavakig, amelyeket már a cím leírásakor tudtam. Hogy pontosan hogy jutok el odáig, az nekem is csak közben derült ki. Végül egy egész korrekt Megváltó-parafrázis lett belőle – nem véletlenül.
Akkoriban az Ószövetséget olvasgattam (ismétlem itt is: nem vagyok hívő, de a Biblia éppoly megkerülhetetlen, mint az abc), mellette pedig az Az utókor hatalma c. tanulmánykötetet ókori szövegekről és azok forrásairól, kutatásukról. Ez indította be a fantáziámat, és gyorsan megszületett az ynevi emberi világi mágia első (valós vagy legendabeli) alakja, Puri-a-Patl, avagy Herón, a Mester, és az általa hátrahagyott, meg róla áthagyományozódott szövegek.
Az elbeszélést bevezető pár sorban az áll, hogy a szövegnek alighanem négy szerzője volt, és ezt valóban komolyan gondoltam: stiláris alapon legfeljebb kettő különíthető el, a szöveg elbeszéléstechnikai megoldásai és szándékosan elszórt narrációs ellentmondásai alapján viszont ott van mind a négy: az első, aki alighanem ismerte Purit, és lejegyezte a történetét; egy második, aki az előbbi tanítványaként magyarázatokat toldott a szöveghez; egy harmadik, aki kb. száz évvel később párbeszédes részeket fűzött bele; egy negyedik pedig, aki sok száz évvel később többé-kevésbé egységes formába öntötte.
Ez persze megint csak játék, ami engem nagyon érdekelt, az egyszeri olvasó viszont keveset érzékel belőle. Sokkal feltűnőbbek az ó- és újszövetségi hagyományra való konkrétabb utalások, például az anagrammák (charióti Ídasu, "az, aki később az árulója lett" – szó szerinti idézet –, vagy Abhamon, ami Ábrahám héber nevének eredeti alakja; vagy a tanítványok nevei, akik az ószövetségi ősatyák Ádámtól Ábrahámig stb.), a negyven nap említése, vagy éppen maga Puri, akinek a jelleme, viselkedése erősen Jézuséra emlékeztet, a neve pedig egyszerre jelent 'tisztát' (pure) és 'kenyeret' (indiai kenyér). Még a Herón név is játék, hiszen egy ókori görög tudósra utal, aki korát és a későbbi európai feltalálókat messze (kb. 2000 évvel) megelőzve gőzgépet szerkesztett – és csak azért nem használta kocsimeghajtásra, mert bőven akadt rabszolga a közelében.
Ami az Árgyélus és Balgánál nem igazán sikerült, hogy sikeresen és eredeti módon dolgozzak fel egy történetet, itt szándéktalanul is jól sült el, ezért nagyon szeretem ezt az elbeszélést: nem csak a fenti játékra tudtam odafigyelni közben, de minden párhuzam ellenére a történet eredeti, a ritmus jó, a dráma pedig érzékelhető maradt.
Azóta, ha leülök írni, mindig ezt tartom szem előtt.
Akkoriban az Ószövetséget olvasgattam (ismétlem itt is: nem vagyok hívő, de a Biblia éppoly megkerülhetetlen, mint az abc), mellette pedig az Az utókor hatalma c. tanulmánykötetet ókori szövegekről és azok forrásairól, kutatásukról. Ez indította be a fantáziámat, és gyorsan megszületett az ynevi emberi világi mágia első (valós vagy legendabeli) alakja, Puri-a-Patl, avagy Herón, a Mester, és az általa hátrahagyott, meg róla áthagyományozódott szövegek.
Az elbeszélést bevezető pár sorban az áll, hogy a szövegnek alighanem négy szerzője volt, és ezt valóban komolyan gondoltam: stiláris alapon legfeljebb kettő különíthető el, a szöveg elbeszéléstechnikai megoldásai és szándékosan elszórt narrációs ellentmondásai alapján viszont ott van mind a négy: az első, aki alighanem ismerte Purit, és lejegyezte a történetét; egy második, aki az előbbi tanítványaként magyarázatokat toldott a szöveghez; egy harmadik, aki kb. száz évvel később párbeszédes részeket fűzött bele; egy negyedik pedig, aki sok száz évvel később többé-kevésbé egységes formába öntötte.
Ez persze megint csak játék, ami engem nagyon érdekelt, az egyszeri olvasó viszont keveset érzékel belőle. Sokkal feltűnőbbek az ó- és újszövetségi hagyományra való konkrétabb utalások, például az anagrammák (charióti Ídasu, "az, aki később az árulója lett" – szó szerinti idézet –, vagy Abhamon, ami Ábrahám héber nevének eredeti alakja; vagy a tanítványok nevei, akik az ószövetségi ősatyák Ádámtól Ábrahámig stb.), a negyven nap említése, vagy éppen maga Puri, akinek a jelleme, viselkedése erősen Jézuséra emlékeztet, a neve pedig egyszerre jelent 'tisztát' (pure) és 'kenyeret' (indiai kenyér). Még a Herón név is játék, hiszen egy ókori görög tudósra utal, aki korát és a későbbi európai feltalálókat messze (kb. 2000 évvel) megelőzve gőzgépet szerkesztett – és csak azért nem használta kocsimeghajtásra, mert bőven akadt rabszolga a közelében.
Ami az Árgyélus és Balgánál nem igazán sikerült, hogy sikeresen és eredeti módon dolgozzak fel egy történetet, itt szándéktalanul is jól sült el, ezért nagyon szeretem ezt az elbeszélést: nem csak a fenti játékra tudtam odafigyelni közben, de minden párhuzam ellenére a történet eredeti, a ritmus jó, a dráma pedig érzékelhető maradt.
Azóta, ha leülök írni, mindig ezt tartom szem előtt.
No comments:
Post a Comment