"Mindig meg akartam kérdezni... honnan jönnek az ötleteid?" – hallom ezt nagyon sokszor, és persze nincs jó válasz, hiszen ugyanonnan jönnek, mint bárki másnak, látok vagy hallok valamit, vagy csak ülök a fotelben és azon gondolkodom, mit kéne vennem mondjuk születésnapra egy rokonnak, és eszembe jut, hogy egy üveggolyót, és hogy lehetne benne valami dísz esetleg, és akkor abban élnek az unikornisok, az ő saját világuk az üveggolyó, milyen lehet egy görbe falú univerzumban élni? Ja, hogy a miénk is egy gömb? Szóval ilyen hülyeségekből születnek az írásaim.
Ezeknek a hülyeségeknek volt az egyik szakavatott gyűjtője Ráth-Végh István – aki wikipédiás linkhez ragaszkodik, annak tessék, de ne bízzon az adatokban –, akinek művei százezres nagyságrendben fogytak, tehát jó eséllyel mindenkinek megvan a polcán / szülője polcán / közeli rokon polcán, ha meg mégsem, az antikváriumok fillérekért osztogatják. Aki nem ismeri, annak érdemes az Az emberi butaság cíművel kezdenie, aztán mehet beszerezni a sorozatot, mert jó.
Ráth-Végh (jogi végzettsége mellett) kultúrtörténész és kultúraértő volt, amiből nekem az utóbbi a fontos. Rövid, tömör, mégis élvezetesen megírt művelődéstörténeti esszéiben állandó iróniával, néha leplezetlen, mégis udvarias gúnnyal ír az emberi viselkedés, kultúra és történelem furcsaságairól, fonákságairól és képtelenségeiről, amelyek bizony megtörténtek, vagy sokan legalábbis hitték, hogy megtörténhettek, és annyi ötletet ad, vagy legalábbis segít kiszínesíteni egyet-egyet, hogy egy szerzőnek nélkülözhetetlen.
Az Abbitkirálynő királyi udvarának nem egy mozzanatát ihlették Ráth-Végh színes ismertetői a spanyol etikettről, a lucullusi lakomákról és a fejedelmek szeretőiről (Az emberi butaság; Hatalom és pénz). Az Árgyélus és Balga és a Kaland a szerelemmel írásakor is sokat forgattam: az inkvizíciós eljárás és a szelenitidák ötlete Ráth-Véghtől származnak (Hatalom és pénz, Tarka históriák), meg még sok-sok hangulati apróság, ami segített élővé változtatni egy mesevilágot.
Persze sok minden van a piacon, és ha az ember régi szokásokról, titkos társaságokról és félig kitalált, félig valóságos különc figurákról és lényekről akar olvasni, akkor miért a poros, elnyűtt, harminc éves Ráth-Végh köteteket keresse? Hát azért, mert az új könyvek szépek és színesek ugyan, sok-sok képpel, de információt összehasonlíthatatlanul kevesebbet adnak, és nem is olyan szórakoztatóan. A Readers Digest misztikus gyűjteményei és mind a hasonlók csak ízelítőnek jók, építkezni (és okulni) Ráth-Véghtől lehet.
És a végére, aki nem ismerné – mert ez sokaknak kimarad –: Ráth-Végh Istvánné: Férjem története. Megéri elolvasni, tökéletes kiegészítés az életműhöz, kiváló portré- és korszakábrázolás.
Ezeknek a hülyeségeknek volt az egyik szakavatott gyűjtője Ráth-Végh István – aki wikipédiás linkhez ragaszkodik, annak tessék, de ne bízzon az adatokban –, akinek művei százezres nagyságrendben fogytak, tehát jó eséllyel mindenkinek megvan a polcán / szülője polcán / közeli rokon polcán, ha meg mégsem, az antikváriumok fillérekért osztogatják. Aki nem ismeri, annak érdemes az Az emberi butaság cíművel kezdenie, aztán mehet beszerezni a sorozatot, mert jó.
Ráth-Végh (jogi végzettsége mellett) kultúrtörténész és kultúraértő volt, amiből nekem az utóbbi a fontos. Rövid, tömör, mégis élvezetesen megírt művelődéstörténeti esszéiben állandó iróniával, néha leplezetlen, mégis udvarias gúnnyal ír az emberi viselkedés, kultúra és történelem furcsaságairól, fonákságairól és képtelenségeiről, amelyek bizony megtörténtek, vagy sokan legalábbis hitték, hogy megtörténhettek, és annyi ötletet ad, vagy legalábbis segít kiszínesíteni egyet-egyet, hogy egy szerzőnek nélkülözhetetlen.
Az Abbitkirálynő királyi udvarának nem egy mozzanatát ihlették Ráth-Végh színes ismertetői a spanyol etikettről, a lucullusi lakomákról és a fejedelmek szeretőiről (Az emberi butaság; Hatalom és pénz). Az Árgyélus és Balga és a Kaland a szerelemmel írásakor is sokat forgattam: az inkvizíciós eljárás és a szelenitidák ötlete Ráth-Véghtől származnak (Hatalom és pénz, Tarka históriák), meg még sok-sok hangulati apróság, ami segített élővé változtatni egy mesevilágot.
Persze sok minden van a piacon, és ha az ember régi szokásokról, titkos társaságokról és félig kitalált, félig valóságos különc figurákról és lényekről akar olvasni, akkor miért a poros, elnyűtt, harminc éves Ráth-Végh köteteket keresse? Hát azért, mert az új könyvek szépek és színesek ugyan, sok-sok képpel, de információt összehasonlíthatatlanul kevesebbet adnak, és nem is olyan szórakoztatóan. A Readers Digest misztikus gyűjteményei és mind a hasonlók csak ízelítőnek jók, építkezni (és okulni) Ráth-Véghtől lehet.
És a végére, aki nem ismerné – mert ez sokaknak kimarad –: Ráth-Végh Istvánné: Férjem története. Megéri elolvasni, tökéletes kiegészítés az életműhöz, kiváló portré- és korszakábrázolás.
No comments:
Post a Comment