Monday, November 30, 2009

Hét fő

Lássuk akkor, mit végeztem a héten. Először is: végre itt csillog előttem a falon az Ynev térkép, mert visszaverődik róla a lámpa fénye, de ettől még jól mutat, és csak le kell oltani a villanyt. Bár akkor elég sötét a lakás. A másik, hogy elkezdtem az ismerkedést az olyan újdonat dolgokkal, mint a Facebook vagy a Twitter, mert nem vagyok ellensége a technikai fejlődésnek, de azért nem kapkodom el a lépéstartást. A Facebookról vannak elképzeléseim, a Twitterről is hallottam már, hogy akár hasznos is lehet az, hogy tegnap azon át, Neil Gaimantől tudtam meg, hogy elhunyt Robert Holdstock, szomorú módon ugyan, de ezt bizonyítja. Mindenesetre majd hírt adok az eredményekről.

Aztán kis túlzással 15.000 leütést haladtam a Sárkány és Unikornissal: múlt hétfőn megint azzal kezdtem, hogy visszamásztam a szöveg elejére, szerdán már érdemben is foglalkoztam régóta megírásra váró fejezetekkel, aztán a csütörtökkel megérkeztek a baráti látogatások és a hétvége, ami rögtön meg is akasztott, bár buszon utazva vagy a fürdőkádban azért írtam még egy-egy oldalnyi szöveget, ami arra utal, hogy most megint élénken él bennem a történet, nagyon ki akar jönni, hogy ilyen szépen fogalmazzak, szóval nagy reményeket fűzök a következő pár naphoz. Csütörtökig van időm írni, akkor megint a régi barátokon a sor.

Közben azon gondolkodtam, hogyan tudnám átbabrálni ezt a felületet: abból, hogy a Facebookkal is csak most ismerkedek, mindenki levonhatja a következtetést, mennyire értek a HTML-programozáshoz, még ha egy template buherálása az egyszerűbb feladatok közé tartozik is, szóval nem fogom elkapkodni, de előbb-utóbb alighanem változtatok a blog külsején. Kezd zavaróan hosszú lenni ez a sötétzöld sáv itt a jobb oldalon, legalábbis jó lenne kétoldalassá tenni. Akár egy teljesen új dizájnnal. Vagy tudom is én. Esetleg ha valakinek van valami ötlete, szívesen veszem.

Továbbá a minap hosszú szünet után újra érdemben megszólaltam az RPG.hu-n, elf-ügyben az Urria gyermekei topicban, s annak kapcsán arra gondoltam, előveszem és letisztázom az elfekről írt háttéranyagomat. Nem holnapra, hanem majd egyszer. Addig is, akit ez a kérdés érdekel, érdemes körülnéznie a fórumon.

6 comments:

Ördögasszony said...

A sáv hosszúságán az is változtathat példul, ha szélesebbre veszed az oszlopokat. :)

JJS said...

Jó ötlet! Viszont megspórolom a kérdést, hogy azt hogyan kell, mert hiába is magyaráznád, úgyse érteném :-)

Marcus said...

Mostanában én is tervezem az Enrawelli Tudástár megújítását, és épp azon gondolkodtam, hogy ehhez a bloghoz is valami jobb design illene (erre itt ez a bejegyzés, micsoda egybeesés). Már csak azért is, mert ahogy elnézem, ez egy alap, módosítatlan sablon, tehát legalább a címsávba kellene valami kép.

Én emellett lecsökkenteném a kategóriák számát, felesleges ennyi, csak megnehezíti az olvasók dolgát. Összevonnám őket 5-6, max 10 nagyobb kategóriába. Emellett első nekifutásból nem kell nagyobb változtatás, esetleg a színekkel lehet játszadozni (pl. a színvilág passzolhatna a Sárkány és Unikornis borítójához, ha már van rá valamilyen koncepció).

JJS said...

Igen, a címkéket már ritkítottam is délután, még mielőtt írtál, bár én elsősorban azért, hogy helyet nyerjek az új twitter ablaknak. A többiben is igazad van, valóban egy módosítatlan sablon - tényleg nem értek én az ilyen webes dolgokhoz, már az is nagy szó, hogy eddig eljutottam. Szóval előnyben vagy hozzám képest, így bármilyen ötletet szívesen fogadok :-)

A Sárkány és Unikornishoz egyelőre nincs borítókoncepció: majd csak ha kész a szöveg, addig nem érdemes foglalkozni ezzel. Bár egy-két grafikus barátom már jelezte, hogy szívesen megcsinálná, és ilyennek meg ilyennek képzeli, de még tényleg korán van ehhez.

Marcus said...

Igen, utána már én is láttam, hogy mintha kevesebb lenne a címke.

Még az oldalsáv elemeinek sorrendjével lehetne kicsit játszadozni: felülre az aktuálisabb, rendszeresen frissülő dolgok kerüljenek (twitter, új hozzászólások), középre a kereséshez kapcsolódó dolgok (keresés, címkék, archívum), alulra pedig a statikusabbak (linkek, profil). Egy-két elemet én kivennék, például az RSS feliratkozót és a számlálót.

JJS said...

Köszönöm: átstrukturáltam kicsit, egyelőre így szerintem már jó, aztán majd ha szintet lép az oldal, javítok még rajta :-)